Jön-e a hatodik hullám, egy újabb veszélyhelyzet?

Nem tartja valószínűnek Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, hogy hatodik hulláma is lesz a koronavírus-járványnak. A koronavírus omikron-változatának BA.2-es alvariánsát ugyanis mindössze 13 esetben mutatták ki, így a hatóságok nem számolnak a járvány hatodik hullámával, mondta el a tárcavezető. Hozzátette, az oltások és a betegségből való kigyógyulás eredményeként kialakulhatott már a lakossági immunitás is, bár erről kevés vizsgálat született még.

Az egészségügyi miniszter elmondta azt is, hogy az első lazító intézkedés várhatóan a kültéri maszkviselési kötelezettség feloldása lesz a kevésbé forgalmas helyeken. Az enyhítések bevezetésének azonban szerinte feltétele, hogy konstans módon csökkenjen a kórházi ápoltak és az intenzív terápián fekvő Covid-betegek száma – tette hozzá.

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint sem kellene többé meghosszabbítani a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet. Még nem beszélt erről az egészségügyi miniszterrel, de a magánvéleménye az, hogy nincs már szükség a járványügyi okokból bevezetett veszélyhelyzet további meghosszabbítására. A politikus szerint Romániának fel kell zárkóznia az „európai trendekhez” a járványügyi korlátozások terén. Kifejtette, a többi európai országhoz képest alacsony átoltottság ellenére a hazai lakosság immunitása valószínűleg meghaladja az európait, mert nagyon sokan átestek már a betegségen.

Agerpres