Jogsi nélkül, részegen, heten egy kocsiban?

Székelykeresztúron derült fény a hétvége első közlekedési rendellenességére pénteken délben. Háromnegyed egykor egy 41 éves Maros megyei férfi a Budai Nagy Antal utcában vezette Lengyelországban bejegyzett autóját, melynek román rendszámtáblája volt. Nyomoznak ügyében.

Fiatalság, bolondság

A következő eset július 25-én, hajnali fél kettőkor történt, amikor jogosítvány nélkül, ittasan vezetett egy 18 éves székelykeresztúri fiatal. A kisváros Timafalvi utcájában járőrözött a rendőrség. A járőröknek feltűnt, hogy egy szemből jövő kocsi a rendőrautó észlelése után hirtelen irányt vált, és a Gyár utca fele fordul. A rendőrök üldözőbe vették az autót, ami 200 méter után meg is állt. Kiderült, hogy egy 18 éves fiatal vezeti, 6 más személy társaságában autózik, ráadásul a sofőrnek nincs jogosítványa, leheletében pedig 0,58 mg/l alkoholt mér a szonda. Az illető ellen bűnügyi kivizsgálás indul.

Vasárnap reggel fél nyolckor fenyédi 40 éves férfit kaptak el, miközben a 138-as megyei úton Zeteváralját elhagyva Varság fele haladt, és 0,44 mg/l alkohol volt a leheletében. A sofőrt a kórházba irányították vérvételre, ittas vezetésért büntethetik.

Jogsi nélkül kvadozott

Vasárnap estefelé, háromnegyed hét körül történt baleset Etéd község kijáratánál. Egy 43 éves, jogosítvány nélküli szentábrahámi férfi kvadjával utazott a 136/A megyei úton, de nem tartotta a távolságot az előtte haladó gépkocsitól, és nekiütközött. A baleset időpontjában sem a kvados, sem a másik járművet vezető sofőr, egy 60 éves székelykeresztúri férfi nem volt ittas. A kvados viszont megsérült. Gondatlanságból elkövetett testi sértés és jogosítvány nélküli vezetés miatt indult ellene eljárás.

Megsérült egy nő Felsősófalván

Felsősófalván haladt Parajd fele július 26-án, vasárnap fél tizenegykor a 13A országúton egy csíkszeredai 31 éves férfi, amikor egy bal kanyarban elhagyta az úttestet, és frontálisan nekiment egy beton hídfőnek. A balesetben utasa, egy 59 éves nő megsérült. Bűnügyi kivizsgálás indult, számol be kedden délelőtt a hétvége közlekedési eseményeiről honlapján a Hargita megyei rendőrség.