Jogerős: bejegyezhető Gálfiék pártja

Elutasította április 7-én szerdán meghozott döntésében a Bukaresti Ítélőtábla a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzése ellen másodfokon letett óvást is, olvasható az igazságügyi portálról, így elhárult az utolsó jogi akadály is a politikai szervezet bejegyzése elől.

A jogerős döntés gyakorlatilag megerősítette a Bukaresti Törvényszék 2020. július 22-ei döntését, amelyben Koszta Attila (volt RDE-igazgató) „országféltő” óvását utasították el. Ugyan a fellebbezéstől Koszta visszalépett, egy bizonyos Ádám József, Budvár negyedi fiatalember megtette helyette, ezt utasította el végérvényesen a Bukaresti Ítélőtábla 2021. április 7-én.

Habár az óvások jogilag nem állták meg a helyüket, az eljárás elhúzódása miatt megakadályozták az őszi helyhatósági választások előtti bejegyzését a pártnak, amelynek színeiben indult volna Gálfi és csapata. Az akkor újrázni készülő udvarhelyi polgármester azért akart saját pártot alapítani 2020. január 23-án, hogy saját tanácsosi listával indulhasson a választásokon, miután a Magyar Polgári Pártból „száműzték egykori bajtársai”. Mivel ez nem sikerült határidőn belül, végül a Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben indultak és szereztek újabb polgármesteri mandátumot és többséget a helyi tanácsban.

A Székelyudvarhelyért Párt bejegyzésével azonban élesedik az a jogi probléma, amely októberben még csak elméletben merült fel: hogy a polgármester így egyszerre két pártnak a tagja, és hogy a POL tanácsosai átléphetnek-e az új pártba. A helyzet megoldására későbbi tájékoztatást ígért Ember Attila, az új párt társalapítója.