Jelmezek, játékok és még buli is lesz a jégen

Fotó: az Udvarhelyi Fiatal Fórum Facebook-oldala

Február 18-án, szombaton tartja hagyományos téli rendezvényét, a Jégkarnevált az Udvarhelyi Fiatal Fórum.

Az esemény 10 órától kezdődik az udvarhelyi jégpályán a Játék a jégen! elnevezésű programponttal, amely során „kabalák veszik át az uralmat a jégen, ők szórakoztatják majd a kisebbeket”. Miközben az UFF önkéntesei kifestik a gyerekek arcát, az is kiderül, ki lesz az idei év jégkirálylánya és jégkirályfija, de nem csak ők mehetnek haza ajándékokkal a kezükben. A szervezők azt ígérik, mindenkinek jut majd ajándék, forró tea és zsíros kenyér.

A gyerekeknek szóló programok, majd egy kisebb szünet után, 16 órától a nagyobbaknak szerveznek ügyességi próbákat az egyik félpályán, mialatt a másikon szabadon korcsolyázhatnak, akik nem vesznek részt a versenyeken. 18 órától még buli is lesz, DJ Benzo egészen 21 óráig gondoskodik a zenéről.

A jelmezben érkező gyerekek és fiatalok ingyenesen korcsolyázhatnak egész nap, másoknak a pályán megszokott jegyek érvényesek, tehát a felnőtteknek 10 lejt, a gyerekeknek 5 lejt kell fizetni, és ugyancsak 5 lejt annak, aki gyereket kísér.

A szervezők az iskolákban és napközikben a rendezvény előtti napokban jégkrajcárokat fognak osztani a gyerekeknek, ami lényegében meghívóként szolgál. Fontos, hogy a gyerekek ne felejtsék otthon ezeket, mert a krajcárokkal tudják majd kiváltani a teát és a zsíros kenyeret – írják a Facebook-eseményben.