Bármi megtörténhet egy kollázsban, ez a műfaj sajátossága. De hogyan válhatnak Benedek Levente emlékei közös emlékezetté?
A fotók a szerző felvételei.
Benedek Levente Székelyudvarhelyen született, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában tanult, majd Temesvárra került. Ott töltötte egyetemi éveit, tíz évig az ottani Csiky Gergely Állami Magyar Színház grafikusaként dolgozott, jelenleg szabadúszó grafikus és képzőművész. Legutóbbi tárlata kilenc éve volt, de a nevét talán legtöbbször egy 2008-as bukaresti provokatív kiállítása, az Euromaniac kapcsán lehetett hallani. A mostani COLL[AGE] nevet viselő kiállítása visszafogottabb, személyesebb – árulta el Levente miközben az új tárlatáról faggattam.
Honnan vannak a képanyagok? Az összes saját?
Nagyrészt igen, ez az én saját gyűjteményem, amit 15 éve halmozok – mindenféle papíralapú emlék.
Honnan jött az ötlet?
Adott volt a 15 éves gyűjteményem, amit sajnáltam kidobni. Arra gondoltam, hogy ezeket az emlékeket valahogy fel kellene dolgozni. Szó szerint.
Szétválogattam az anyagot – különböző módszerekkel – színek, formák, témák, emberek szerint, és megpróbáltam valami új dolgot összerakni belőle. Ezt két éve kezdtem el, és itt tartok most.
Miért éppen kollázs?
A kollázs az egy eléggé egyszerű műfaj, mindenki csinált ilyent gyerekkorában. Én azért választottam ezt, mert kilenc évig nem foglalkoztam képzőművészettel, csak reklámgrafikával. Ez volt a legkézenfekvőbb technika, amivel újra kézzel készíthettem valamit.
Mik a korábban említett különböző módszerek, amelyeket használsz?
Mindig keresek egy alapot, ez általában egy plakát. Mivel én tíz évig a temesvári színház grafikusa voltam, rengeteg plakátot készítettem az említett intézménynek, más színházaknak és filmeknek is egyaránt. Tehát miután megvan a plakát, ahhoz igazítom az elemeket, amelyek szerintem éppen beleillennek az adott helyzetbe, időbe és kontextusba. Igazából megpróbálom megfosztani a képeket az eredeti jelentésüktől: addig illesztem össze ezeket az elemeket, amíg egymást kioltják, amíg teljesen mást jelentenek.
Szeretem annyira sűrűvé tenni őket, amíg egyfajta terülődísszé változnak. Persze tele vannak rengeteg asszociációval és jelentéstartalommal, de mégis olyan mintha meg akarnám fosztani őket ettől, azért, hogy el tudjak távolodni tőlük. Ennek oka az, hogy ez a rengeteg kép, szöveg, fotó, emlék eléggé megterhelő tud lenni számomra, és ebből a teherből szeretnék valamennyit átadni a nézőnek.
Előre mindig megtervezed a részleteket, megtalálod minden darabka helyét?
Nem. Két éve készítem ezeket, többféle módszert alkalmaztam közben. Volt, ahol előre ki volt találva a forma, előre megvolt a válogatás. De vannak teljesen kaotikusnak tűnő kompozíciók is, amelyek készítése közben észrevettem egyfajta irányított automatizmust. Ez egy játék, amit ha elkezdesz, nagyon nehéz leállni. Ez a műfaj sajátja. Szeretek például azzal játszani, hogy fejeket és testeket cserélek egymás között – fogom a saját testem és ráragasztom édesapám fejét.
Nem mindig tudom előre, hogy mit akarok, de érzem, hogy az agyam kitalál valamilyen struktúrát és irányítja az egészet, mert nyilván fél a káosztól. Valamilyen értelmet és összefüggést keres az elemek között. A kollázskészítés számomra olyan terápiás munkafolyamat, amelyből kiderülhet sok minden: mennyire vagyok rendszerető, hogyan és milyen formákban gondolkodom, milyen harsányan fogalmazok. Ez pszichológiailag nagyon izgalmas.
Mennyi idő egy kollázs elkészítése? Mondtad, hogy nehéz leállni. Van egyáltalán vége?
Nekem nagy problémám, hogy nehezen tudok leállni és azt mondani, hogy ez be van fejezve. Folyamatosan ugráltam egyikből a másikba. Ha egy elem nem talált a kompozícióba, akkor megpróbáltam egy másikban megkeresni a helyét. Most úgy érzem, hogy negyven kollázsból nyolc darab van úgy befejezve, hogy ahhoz már nem szeretnék nyúlni. Ha megtenném, elrontanám.
Mindegyikben elrejtetted magad valahol? Gyakran kiszúrtalak.
Igen, ha nem is a saját fotóm, akkor egy személyes emlékem. De a célom az volt, hogy más is benne legyen, hogy a néző is meg tudja találni saját magát. Legyen neki is kapcsolódási pontja.
Tehát van egy szint, amit tudnak a nézők értelmezni és van egy réteg, amit csak te tudsz?
Igen, van rengeteg személyes történet a képek között. De nem akarom ezeket mind elárulni. Meghagyom azt a titkot magamnak, hogy mi miért került egymás mellé vagy miért van ott.
Azt szeretném, ha a néző felfedezne saját történeteket magából. Ha valami túl személyes a művészetben, az nem tud univerzálissá válni. Egy picit a személyes részét el akarom távolítani, hogy más számára is hozzáférhető legyen. Tehát ne csak rólam szóljon.
Visszatérve az alkotási folyamatra. Mi következik az összeválogatás után?
Konkrét technikai rész: vágás, ragasztás, lakkozás. Van, amelyikre ráfestettem vagy ráírtam szöveget is.
Mennyire megvalósítható otthon? Amikor olvastam a kiállításról, akkor egyszerűnek tűnt. Élőben, látva az alkotásokat, már kevésbé.
Ki kell próbálni. Nagyon sokszor hallottam, hogy valaki elmegy egy kiállításra és azt mondja, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Hát akkor csinálja is meg. Én adok hozzá mindent!
Kollázskészítő workshop(ok) is tartoznak a kiállításhoz. Van a saját gyűjteményem, ami még mindig nem fogyott ki, és folyamatosan bővül, azokat megosztom az emberekkel. Ők is hoznak be saját emlékeket. Így lesz egy közös történet az egészből.
Egyébként már használtam fel mások gyűjteményét is a két workshop alatt, amit eddig tartottam. Ennek az a konkrét célja, hogy van az én személyes emlékezetem, azt szeretném, ha az kollektív emlékezetté válna, ha az én emlékeim kereszteznék egymást mások emlékeivel.
Láttam, hogy lesz workshop a Pallósokkal 26-27-én. Felnőtteknek nem tervezel?
Igen, lesz, elsősorban velük, de bárki jöhet.
Onnan indult az egész, hogy mindenki gyűjt otthon valamit, amitől nem szívesen válik meg. Nem muszáj kidobni őket, csinálhatsz műalkotást belőlük! Csak másképp kell rendezned. Ez egy újrahasznosítás, az emlékek újrahasznosítása.
Miért vannak üres képkeretek?
Oda a még készülő munkáim kerülnek, melyeket idő hiányában nem tudtam befejezni.
De egyébként a workshopok termékeit is meg lehet majd nézni, azokat az enyémek alá fogjuk kiállítani.
Meddig tart a tárlat?
A kiállítást október 8-ig lehet megnézni. Az utolsó napokban, 7-8-án szintén lesz majd kollázskészítő workshop, erre is lehet majd jönni. Zárásként, kedden este hat órától lehet majd megnézni azokat az alkotásokat, amiket a látogatók készítettek.