Járni már nem tudnak, de táncolni azt igen

Isú szerint bugyi sincs rajtuk, de ezt az információt nem tudtuk több független forrásból megerősíteni.

Járni már nem tudnak, de táncolni azt igen

Üdvözöljük a nézőket az Első Erdélyi Szenior Örömtánc Találkozón, az év legcukibb eseményén, a Refi ebédlőjében.

„Ha táncolsz, élsz, ha élsz, táncolsz” – kezdi beszédét Lőrincz Edit néni, a főszervező.

Beszéde elején köszönti a polgármestert, aki szerinte emeli a rendezvény színvonalát, és az iskolaigazgatót, aki a helyszínt biztosította.

A polgármester gyorsan nagyot emel a színvonalon, és az első zeneszám után szalad is tovább dolgára. Az iskolaigazgató nem áll be a körbe, pedig szeret táncolni, én láttam. Valószínűleg nem passzol annyira neki az örömtánc az öreg hölgyekkel, mint a szenvedéstánc a fiatalabb asszonyokkal. Vagy csak dolga van.

A szeniortánc nem csupán érzés, hanem életérzés is, mondja Edit néni.

És terápia is, folytatja.

Megkérdeztem a Chat GPT-t, megerősíti, hogy nagyon hatékony az ellen az izé ellen, na, hogy hívják azt a német bácsikát, aki mindig eldugdossa a gyógyszereimet?

„Tanulmányok szerint a tánc csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát” – fogalmaz a Chat GPT.

És a demenciára is ez az egyik legjobb megelőzés. Egy híres tanulmány, amit a New England Journal of Medicine publikált, kimutatta, hogy az időskori tánc volt az egyik leghatékonyabb tevékenység a demencia kockázatának csökkentésére – még a keresztrejtvényeknél is hatékonyabb volt hosszú távon, írják. Egyes kutatások szerint a heti legalább egy alkalommal végzett társastánc 76%-kal csökkentette a demencia kialakulásának esélyét.

Az eddigi szövegemnek és az előbbi képnek olyan hangulata van, mintha az orvosok bálján lennénk, de nem. Csak a zilahiak öltöztek tömegesen fehér nadrágba. És én pedig fontosnak tartottam kiemelni a tánc egészségügyi hasznát. Nem lehet elég korán kezdeni. Egy kicsit elfogult vagyok, mert én is járok táncolni. Sajnos, egyre ritkábban, mert tanáraink lecsökkentették a kizombaórák számát. Most csak kéthetente van óra, ami roppantul megnöveli annak az esélyét, hogy demenciába essek.

De a táncot legtöbben nem megelőzésként művelik, hanem élvezetből.

A boldogfalviak a legjobb példa erre. Az életöröm ahogy keveredik náluk a humorral és a tánccal, az imádnivaló.

Meg a keksz, ami életünk egyik legfontosabb mozgatórugója, még akkor is, amikor már nem annyira megy, mint amennyire lehet poénkodni vele kapcsolatban. Isú, a boldogfalviak irányítója, nagyon ért ahhoz, hogy hogyan vigye be a kekszet a poénba. Rengetek kekszuális töltetű vicce van. Ilyenek, hogy: a bugyi nem fog látszani. Nem azért, mert nem emelik elég magasra a lábukat, hanem azért mert nincs. Az anyag végén lévő színdarabnál majd bővebben kapunk a szenyoroknak való Isú-poénokból.

Újabb Isú-gondolat: éljünk rendesen, s haljunk meg gyorsan. Nem lehet nem egyetérteni vele.

A szeniortánc egyik legnagyobb hozadéka az önértékelés. A fenti képen zilahiak ütögetik saját vállukat a tánc után.

A találkozón az udvarhelyiek mellett a zilahiak (zöld-fehérben), a csíkmadarasiak (fehér pólóban), a keresztúriak (rózsaszín pólóban), a dobó-béta-vágásiak (krémszínű pólóban) és a felsőboldogfalviak (mikor miben) vesznek még részt.

És még vannak a karatésok, állapítja meg a harmadikos Ádá fiam, aki segít nekem a képválogatásban. A kékövesek és a pirosövesek. Szerinte a kékövesek egy fokkal erősebbek, mint a pirosövesek.

Csoportok fellépése és nagy közös táncok váltogatják egymást a rendezvény alatt végig. A tánc nem akar véget érni, a szépkorúak jobban bírják, mint az üldögélést.

Edit néni ragaszkodik ahhoz, hogy csak olyan csoportokat hívjon, akiknek az oktatói az általa elismert képzésben vettek részt. Ezért a kör még aránylag kicsi, de idén még négy erdélyi végez ott, így egyre nagyobb lesz a csapat. Ami szép, csak ejsze új helyszínt kell keresni a találkozónak, mert már a mostani létszám is becsületesen kitölti a Refi kantinját.

A férfiak bevonása lehet még egy szép cél, mert azért látványosan kevés a férfi az egyes csapatokban. Hogy azért-e, mert nem szeretnek annyira táncolni, mint a nők, vagy azért, mert a férfiak már kihaltak a nők mellől erre a korra, jó kérdés.

Az oroszlános tetkó jelzi, ha egy alfahímmel van dolgunk, aki egyszerre húsz nővel is képes és köteles táncolni. Itt minden férfira szükség van, és a leggyámoltalanabb férfiból is alfahím lehet, mert annyi a nő, mint égen a csillag.

Brit tudósok kimutatták, a férfiemberek táncolási szándékát nagyban befolyásolja a kifliskosár által a teremben leírt körök száma. Ezt kérem figyelembe venni és alapszabályzatba foglalni, mire én is elérem az alsó korhatárt.

Felirat a dobó-béta-vágásiak pólójáról:
Legyen az örömöd,
és a hálád fertőző,
hogy ha elveszítenéd,
Legyen kitől elkapnod.

A boldogfalviak pólójának hátán van egy jó szöveg: fotelből csak keveset lehet tenni a világért. És önmagadért is, tenném hozzá. A táncos és az otthonülős öregkor között hatalmas különbség van. És itt a táncot lehet helyettesíteni másféle tevékenységgel is, ami örömöt és életerőt hoz az idősek életébe. Fiatalként is teljesen más egy olyan időssel együtt élni, vagy vigyázni rá, aki hetente egyszer-kétszer eljár valahova és mosolyogva jön haza, mint azzal, akit csak az ágy húz. Ez a tánc célt ad az életének, van értelme annak, hogy reggel felkeljen, összeszedje magát, kicsípje magát, van, amire gondoljon, amire készüljön, amitől boldog legyen, amire emlékezzen. Hatalmas dolog.

Kezdődik a boldogfalviak előadása. Ez onnan felismerhető, hogy jóvágású fák jelennek meg a teremben.

És egy csodaszép Hófehérke. Minden tiszteletet megérdemel bátorságáért az, aki ma Székelyföldön egy bajszos férfit női ruhába mer öltöztetni a poén kedvéért. Azok után, hogy milyen visszhangja volt a párizsi előadásnak, és azok után, hogy a székelyek java a budapesti tévéken él, és azt hiszi, ma a legfőbb fenyegetése a világnak a genderkérdés, és hogy drag queen-ek fognak jönni az iskolákba megrontani a gyerekeinket, nem kis tökösséget igényel egy ilyen gyönyörű, csinos drag queent színpadra küldeni, mint amilyet itt Hófehérke szerepében láthatunk.

Szerencsére a közönség értékeli a művészetet és a humort, és egyébként sincs ideje a gonosz drag queenek-en rágódni, miközben hasad meg a röhögéstől.

A pasasokat egytől egyig elvarázsolja Hófehérke szépsége, nem tudják nem megörökíteni. Mindenki törpe szeretne lenni. Aki nem bírja törpepózban, feláll. Nekem is, nekem is.

Akinek esetleg nem jön be a bajuszos Hófehérke, ha van egyáltalán ilyen, még szerelmes lehet a bögyös mostohába, akinek erősen kell koncentrálnia, hogy ne nevesse el magát szereplés közben.

Őrült humorral van összeállítva az egész előadás, találja a székely ember szája ízét. Érdemes lehet Boldogfalván szépkorúnak lenni.

Ennél a jelenetnél megtudhattam volna, hogy van-e bugyi rajtuk, de sajnos a színpad túlsó felén álltam.

Szerencsére a jó gyözött, a szépség diadalmaskodott, és a humor elsöpört mindent.

Köszönjük a szépkorúaknak ezt a kedves délelőttöt.

Búcsúzunk a szenior örömtánc találkozóról, kívánjuk, hogy adjon a Jóisten erőt és jó egészséget a szenioroknak és a szenioritáknak. Találkozzunk majd ugyanitt húsz év múlva, mikor majd én is jövök szeniorként erősíteni a demencia elleni harcot. Addig is legyen sok örömük a táncban!