Japán, amerikai és spanyol cégek problémáit oldották meg

Szőke Dóra, Balázs Kristóf, Székely Evelin-Beáta és Szekernyés Péter, fotó: Szőke Dóra archívuma

Naná, hogy voltak udvarhelyiek az egyesült államokbeli University of Northern Iowa által megszervezett a NIBS Worldwide Case Competition döntőjén, amely az NIBS (Network of International Business Schools) vezető, világszintű gazdasági esettanulmány versenye.

A döntő fordulóra a verseny 26 éves történetében először jutott be a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának négyfős, első- és másodéves hallgatókból alkotott diákcsapata, 15 másik egyetemi csapattal együtt. Már megszokhattuk, ha BBTE csapata ott van, udvarhelyiek is vannak, most sem volt ez másképp, városunkat Szőke Dóra (menedzsment, 2. év) és Balázs Kristóf (gazdasági informatika, 1. év) képviselte, kiegészülve Székely Evelin-Beátával (gazdasági informatika, 2. év), és Szekernyés Péterrel (menedzsment, 2. év).

A még novemberben, online megszervezett első fordulóban egy nemzetközi üzletlánc, a FamilyMart esetét kellett megoldaniuk 8 óra alatt, és a gazdasági problémákon kívül jogi gondokkal is szembenézett a vállalat, ez is pluszkihívást jelentett. „A legtöbb verseny, amin eddig részt vettünk, minimum 24 órás volt, így komoly felkészülést, más munkamódszer kialakítását vette igénybe ez a verseny” – említ egy másik kihívást Dóra megköszönve felkészítőiknek a segítséget ebben: dr. Szász Leventének, dr. Györfy Lehelnek, dr. Rácz Béla-Gergelynek és a szintén udvarhelyi, korábban szintén esettanulmány versenyeken remekelő doktorandusznak, Kelemen Kincsőnek.

A március 6. és 11. között megrendezett döntőben

a kolozsvári csapat írországi (Technological University Dublin), hollandiai (Rotterdam University of Applied Sciences) és dániai (International Business Academy) egyetemek csapataival került egy csoportba. Ekkor 2 esetet kellett megoldaniuk, az elsőt 5 óra, a másodikat 10 óra alatt.

Az első során az okos kerékpárokat és futópadokat forgalmazó Peloton vállalatnak kellett megoldást találniuk arra, hogy a pandémia lejártával hogyan tudná a cég fenntartani a termékeladások számát. „A megoldásunk többek között magába foglalta egy új célcsoport megszólítását, azokat a személyeket, akik rehabilitációs céllal tudnák használni a cég termékeit” – emlékszik vissza Dóra.

A második, a 10 órás esettanulmány a spanyol We are knitters nevű vállalat nemzetközi terjeszkedésével foglalkozott, mégpedig a „hova tovább?” kérdésre kellett választ találniuk a versenyzőknek. „Mint kiderült az esettanulmányból, a vállalat gondolkodott az ázsiai piacra való terjeszkedésről, melyet csapatunk a kutatás után jó ötletnek talált, így a megoldásunkat is erre alapoztuk. Az ázsiai fogyasztók vásárlási szokásait alapul véve, az ötletünk az volt, hogy a terjeszkedés sikeres lenne, amennyiben hagyományos üzlet nyitása helyett termékeiket árusító automatákat helyezne el a vállalat a sétálóutcákban” – ecsetelte megoldásukat a másodéves menedzsment hallgató.

A zsűri

kiváló értékelése ellenére sem jutott tovább Dóra és Kristóf négyese, a csoportból végül a hollandiai Rotterdam University of Applied Sciences csapata jutott a nagydöntőbe, míg a verseny végső győztese a kanadai University of Guelph-Humber csapata lett.

A kolozsvári csapatot mindezek mellett a zsűri külön díjazta, így a teljes verseny 16 egyetemi csapata és 64 versenyzője közül a legjobb egyéni prezentálónak járó díjat (Best Individual Presenter Award) Szőke Dórának, a kolozsvári csapat tagjának ítélte oda, aki megkeresésemre szerényen annyit mondott, hogy ez a csapat összehangolt munkájának köszönhető.

Úgy gondolja egyébként, hogy a verseny érdekes tapasztalat volt, ahogy a nemzetközi versenyek szoktak, a sokféle életszemlélet, gondolkodásmód miatt. „Ezúttal több mint 10 különböző országból vettek részt csapatok a NIBS által szervezett versenyen. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy ugyanazzal a témával kapcsolatban mennyire másképp gondolkodnak különböző országok diákjai és hogy mennyire más a munkamódszerük” – állapította meg a verseny legjobb prezentálója.