Ízléstelen, gusztustalan, szánalmas. Sokkolt a bringás dada

Vasárnap jelent meg a kétdimenziós biciklis emlékmű, melynek elkészítését a Festői Udvarhely csoport vállalta magára.

Dadaista, azaz értékesíthetetlen és botrányt keltő műre emlékeztet a Bringás Hulla elnevezésű piktogram, mely hétvége óta a Tamási Áron és a Wesselényi Miklós utcák kereszteződésénél látható.

Az „alkotás” ismeretlen szerzők műve és emléket szeretne állítani minden biciklisnek, aki szenvedő alanya lett az udvarhelyi autócentrikus közlekedésnek.

Az emlékmű ugyanakkor emléket állít a városháza és a zsaruság tehetetlenségének és érdektelenségének, így öregbítve városunk hírnevét – áll az „alkotást” készítő csoport közleményében, melyet emailben juttattak el szerkesztőségünk több tagjához.

A csoport közleményében az áll, hogy azért választották a mű felállításra ezt az időpontot, mert kihasználták, hogy a múlt héten hangsúlyos szerepet kapott városunkban a kerékpáros téma. Egyúttal biztosítanak róla, hogy a következőkben is kívánnak „színvonalas köztéri alkotásokat elhelyezni” Udvarhely utcáin.

A közlemény tartalma először a Facebook-on jelent meg, itt többen is hangot adtak annak, hogy tiszteletlenség és ízléstelenség volt a nemrég elhunyt biciklissel és családjával szemben ez a tevékenység, akadt azonban olyan is, aki megvédte a kivitelezőket, mondván, ennyi baleset után belefér egy ilyen figyelmeztető jel.