fotó: HODGYAI Lőrincz Eszter

Zenétől hangos az udvarhelyi Sétatér. Rég nem láttunk ilyet: sátor, színpad, rajta és előtte csillogó szemű emberek. A járványban talán a kultúrával való személyes találkozás hiányzott legjobban. A könyv is jó, a napi hajsza elől benne elbújni, de amikor csak az van, egy idő után kicsit olyan, mint szerelem helyett arról olvasni.

Az Evilági együttes muzsikálja a versben megfogalmazott tízparancsolatot. A Hogy megpihenjek és a Mástól végképp sorait hallgatjuk megzenésítve. Farkas Wellmann Éva kötetét mutatják be szerda délután, a zenészek mellett Katona Zoltán moderátor és a szerző a színpadon.

Az ember szereti hazahordani, amit dolgozott

„Itthon egy kicsit minden más”. Nehéz giccs nélkül beszélni arról, hogy mit érez most, ennyi ismerős, kedves arc láttán különösen ilyen hosszú idő után. Az ember szereti hazahordani azt, amit a távolban megvalósított, és mindent megmutatni az otthoniaknak – válaszol arra a kérdésre a lassan tíz éve Békéscsabán élő költő, hogy milyen érzés itthon lenni. A Bárka kulturális folyóirattal is szeretne még egyet hazajönni idén, annak a helyettes felelős szerkesztőjeként is céloz egy esetleges jövőbeli találkozásra.

Egész végig dzsesszt hallgattatok és fel sem tűnt

A könyvbemutató után a Jazzkívánságműsor következett a Sárik Péter trió és Falusi Mariann előadásában. Hosszú idő után először bulizott együtt a város.

A Magaddá rendeződni című kötet a költő harmadik verseskönyve a 2002-ben megjelent Itten ma Donna választ és a 2011-es Itt az ottal után. A kiadási évekből, – körülbelül tízévente jelentet meg egyet – , és a kötetek vastagságából is látszik, hogy viszonylag keveset ír. A rossz verseket nem írja meg, ez a legenda kering róla; azt, aminek csak egy sorát vagy egy szavát sem tudja vállalni, mindenestől kidobja, nem rágódik többet rajta, nyilatkozta egy korábbi, a régi uh.ro-n közölt interjúban.

Az öt ciklusból álló, 2020-ban megjelent könyv egyesek szerint az eddigi legkiforrottabb, a cím is arra utal meg sarkall, hogy ezt gondoljuk: egy élete derekán levő szerző érési folyamatát tükrözi.

A kiszipolyozott szavak nyomában

A kötet hangsúlyos részét képezi a három évvel ezelőtt kiadványban is megjelent Parancsolatok című versciklus, amely a tízparancsolatot dolgozza fel. Orbán Ferenc, az Evilági együttes vezetőjének a felkérésére írta, aki nagyvonalúan nem adott határidőt, hogy a maguk természetes idejében szülessenek meg a szövegek, és nem kért dalszöveget sem – „a verseidet akarom”. Viszont egy szigorú feltételt állított a költőnek: addig nem ír le egy hangot sem, míg a versciklust egyben nem látja. „Megvett lábon” – mondja Farkas Wellmann Éva erről a felkérésről. „Azután nekifogtak, és rövid idő alatt egy fantasztikus zenét találtak ki. Nem akartuk, hogy külön legyenek a dalok és a versek, így kerültek egy kötetbe” – magyarázza arról, hogy a kötet borítóján miért található egy cédé is a Parancsolatokkal.

A költő nem tekinti lezártnak a ciklust, reméli, újabb versek és dalok születnek a témában.

„Ezt nem feladatként éltem meg, hanem egyre inkább ráhangolódtam, és élveztem az ezen való gondolkodást. (…) Látszik a verseken, hogy nem engedtem el a témát, újra meg újra visszaköszön, és én ezt egyáltalán nem bánom”.

A vallásosság kérdése is felmerül a Parancsolatok kapcsán. Farkas Wellmann Éva azt mondja, bár a vallása fontos a számára – az Unitárius Élet című magyarországi egyházi lap szerkesztője is –, a verseiben inkább hitről beszélne, mint vallásosságról, mert a hit személyesebb és általánosabb.

A Parancsolatokra érkezett felkérés után mindent összeolvasott, amit a témában talált, cikket, tanulmányt, vallási vezetők beszédeit, de egy idő után rájött, az olvasókat talán nem az érdekli, hogy ő mennyire jó tanuló, hanem az, ahogyan látja ezt a témát. A tízparancsolat mai életre való lefordítása az, ami érdekes. Ne ölj! – annyiféleképpen lehet ölni, nem csak gyilkossággal, Hogy megpihenhess – az ünnepnapok megszentelése nem feltétlenül arról szól, hogy templomba menjünk, hanem arról, hogy álljunk meg, és reflektáljunk az életünkre, a személyes dolgainkra, a hozzánk közeli emberekre. Hamisan tanúskodni se csak a törvényszéken lehet, hanem pletykálkodással, valakiről rosszat mondással akár csak a hecc kedvéért.

Korábban nyilatkozta, hogy a Parancsolatok írásakor azt is kereste, hogy a sokat használt, túlságosan jól ismert és ezért kiüresedett szavak mögött mi az értelem.

A ritmushoz csapódott gondolat

Farkas Wellmann Éva versei többnyire szigorú formához kötöttek, egyik kedvelt műfaja a szonett. Miért ragaszkodik a 21. században egy költő a klasszikus versformákhoz? – merül fel a kérdés a moderátor részéről.

Kiderül, „nekem rendkívüli magyartanáraim voltak” – Dávid Katalin és Szakács István Péter – ültették el a szerzőben a versírás szeretetét, akik házi feladatként merészeltek az osztálynak kiadni, hogy írjanak különböző ritmusképletekre verseket. Volt olyan, hogy 36 hexametert hallgattak meg egy órán, és „ebből csak egy volt az enyém, úgyhogy további kötetek megjelenése várható”, biztatja kortársait.

„A formától indultam el, mindig megragadott a ritmika, nagyon gyakran először ritmusként jelenik meg először a fülemben, utána csapódik hozzá a gondolat, és ebben a sorrendben alakul ki a vers” – mondja arról, hogyan jön létre egy vers, és miért ez a szigorú, formához való ragaszkodás.

Mi lesz most?

Könyv után nehéz megszólalni, ilyenkor váltani kellene, lehetőleg műfajt is. Én különböző hangokon szólaltam meg mostanában: írtam verset a természetről, amit korábban soha, írtam egy gyerekdalra és alkalmi verset is, de úgy gondolom, hogy még az igazán nagy koncepció várat magára. Két irányban is gondolkodom, egy drámával kacérkodom távolról, másfelől Cári Tibor székelyudvarhelyi származású zenésszel, zeneszerzővel gondolkozunk egy nagyobb projekten – tudjuk meg, hogy mire készül a szerző.

Kapaszkodóink a káoszban

Katonának az Örökségek ciklus tetszik nagyon. És valóban, a Parancsolatok után talán ez az a ciklus, amelyben leginkább közösséget tudunk olvasóként vállalni a szerzővel, amire a legkönnyebb rákapcsolódni abból az alaphelyzetből, hogy erdélyi, székely, irodalmár vagy irodalomfogyasztó, unitárius/hívő az ember.

Ebben a ciklusban vannak azok a témák feldolgozva, amelyek szellemi, lelki fogódzók lehetnek egy esetleges énvesztés esetén. A nyitóvers is a szerző hitére utal, mintha ez lenne a legfontosabb örökség, a legelső kapaszkodó: az Unus est Deus a keresztény hitvallások közül talán a legrövidebb és legegyszerűbb, az unitárius hiszekegy lírai megfogalmazása és értelmezése. Első olvasatra úgy tűnik, Istentől haladunk a cikluson át az egyéni történetekig, az élettől a halálig, és ez szinte minden versben megtörténik kicsiben.

Ebben van az Inferno című alkotás is, amit felolvas, és amely a kötet címadó verssorát is tartalmazza. Talán már szokás ez nála, hogy egy vers utolsó sorából választ kötetcímet, mint az Itten ma Donna választ esetében. De talán már nem annyira a hangzatosságra, mint a lényegre tapintva. És ebben a verssorozatban találunk Tamási Áronról (ugyancsak meghallgathatjuk a szerző felolvasásában), a 89’-es eseményekről írt verseket, Dávid Ferencről, elvándorlásról-beolvadásról, a hibernáló szerelemről. Kevés vers, sok gondolat és érzés néhány sorba tömörítve, nem nehéz megjegyezni ezeket a fogódzókat.

Arról, hogy nem egy termékeny költő, nem oszt meg minden nap egy versrészletet a közösségi oldalain, nem lépett be a vers és dalszövegírás bizniszbe, azt mondja: „Én alapvetően gyűjtögetős típus vagyok, nem arra hajtok, hogy mindennap elkápráztassam verseimmel a közönséget, sokkal inkább arra, hogy olyan dolgokat építsek eggyé, amelyek aztán tényleg valami egyebet tudnak együtt jelenteni. Akkor szeretnék megszólalni, amikor van mondanivalóm. Amikor nem tudok valamit nem elmondani”.