Itt vannak a tizenkettedik Tömegfutás legjobb képei

Szombaton kora reggel neonzöld pólóban feszülő emberek lepik el az egykori székelyudvarhelyi mozi előtti teret.

Nem. Nem utászok, kukások vagy utcaseprők, hanem a három év kényszerpihenő után megrendezett Tömegfutás szervezői keltek korán.

Valószínűleg közülük is Gagiu Zsolt főszervező a legkorábban, és ennek ellenére is, vagy éppen ezért, minden pillanatban máshol tűnik fel, és intézkedik, hogy minden zavartalanul menjen a nagy napon.

Nem véletlenül – neki is köszönhetően – tartanak, tartunk már az esemény tizenkettedik kiadásánál. Már követni is nehéz lenne, de a rajtnál kiállított pólók segítenek kiszámolni.

A szervezők érkezése után 1-2 órával mosolygó arcok kezdik betölteni a teret, gyűlnek a résztvevők is, ők már fehér, tömegfutásos pólóban virítva.

Futók.

Barátok.

És futóbarátok.

Persze, nem lehet fejjel futni a falnak, Gál László segítségével együtt melegít be a tömeg a futásra.

Köröz.

És nyújt.

Van, akinek ez sem esik már annyira jól.

És olyan is, aki nem kap rétest estére.

Persze, rá is gondolnak a tömegfutás szervezői, hogy a 4.2 kilométeres táv lefutása közben és után ne maradjon szomjan.

Az útvonal egyébként az előző kiadásokhoz képest változatlan.

És a tömeg is a régi, sőt még inkább tömeg, mint a régi, hiszen hiába a három év kihagyás, rekordszámú futó gyűl össze az idei kiadásra.

Miután már be vannak melegedve, dördül is a startpisztoly és nekiiramodik a távnak mind az 1.906 résztvevő.

Csupa-csupa jókedvű szaladó.

Van köztük világbajnok sportoló.

Bajnokok Ligája résztvevő csapatvezető.

Egy tengernyi rocker.

És olyan is, aki a békét hirdeti.

Van, akinek túl hangos.

És van, akinek túl büdös.

Kicsik és nagyok.

Egész családostól.

Akik örömmel pózolnak

egyet a kamerának.

És aki egyáltalán nem szeretné, hogy fotó készüljön róla.

Van közöttük, akit a verseny éltet és elsőként befordulva a Kossuth sarkán már ünnepelteti magát a felvezető autók mögött.

Van, aki egyedül fordul rá a célegyenesre.

Van, aki párban érkezik a Kossuth utcai befutóhoz.

Néhányan kicsit lazábbra veszik a figurát.

De van, akinek ez nem vicc, ő tudja, mitől hajrá a hajrá.

Van, aki már kevésbé bírja, és a végére kienged.

És olyan is, aki fogait vicsorítva teszi meg az utolsó métereket.

Nem is okoz csalódást a célnál drukkoló és fotózó rokonságnak.

Ahol akárcsak a korábbi években, az esemény elmaradhatatlan figurája DJ Golyó, azaz Dézsi Károly teremti meg a hangulatot.

Itt adják át az érmeket.

és a köszönőleveleket azoknak, akik segítettek a szervezésben.

De mit sem számít ez a résztvevőknek, nekik inkább a folyafékbevitel jár a fejükben.

Nyakalják a műanyagpoharakból a vizet és az üdítőt.

Jöhet nekik a nápolyi és a fagyi, ami különösen jól esik szeptember 30-án.

És már nem is maradt hátra más, mint a nagy-nagy fotózások, elkészül rengeteg csoportkép, majd szétszélednek a tömeg továbbra is mosolygó, de már verejtéktől csillogó arcai.

Akikkel reméljük, jövőre is találkozunk ugyanitt, a tizenharmadik Tömegfutáson. Addig is lessétek a Facebook-oldalunkat, ahol szerdán közzétesszük az esemény bazinagy galériáját.

A 12. IPSE Városi Tömegfutást Székelyudvarhely Megyei Jogú Város önkormányzata támogatja.