Itt hangolódhatsz az őszre

Fotó: Az Őszi Vásár rendezvénysorozat Facebook-oldala.

29. alkalommal szervezik meg szeptember 15–18. között az Őszi Vásárt.

Annyira hirtelen beköszöntött az ősz, hogy egyelőre csak szokjuk a gondolatát, az Őszi Vásár rendezvénysorozat talán ráhangolhat a hűvösebb évszakra. A szervezők több helyszínen is várnak, és lesz autós expo, bor- és székely termékek fesztiválja, szüreti bál is a koncertek és szabadidős programok mellett.

Pénteken

15 órától kezdődően egymást váltják majd a zenés, táncos produkciók, illetve két színjátszó csoport is megmutatja magát, a Vitéz Lelkek és az Üvegfigurák. Az esti órákban előbb Szolga Barbi és barátainak koncertjét hallgathatják az érdeklődők, majd a 6Chapter, végül pedig az Arzenal zenekar lép színpadra.

Szombaton

délután kultúránk egyik jellegzetes őszi programjára kerül sor, a szüreti bálra. De még előtte lesz kóruselőadás, számos néptánccsoport pörög-forog majd, ének és népzene együttesek adják egymásnak át a helyet. A szüreti ünnepség 14 órától vonul át a város forgalmasabb helyszínein, a minifocipályára fél hatig érkeznek meg a csőszök, akik között ott lesznek a székelyszentkirályi, agyagfalvi, bögözi, máréfalvi és más udvarhelyszéki települések csőszei is. 20 órától közös csárdásra és táncházra várják az érdeklődőket, majd tíz órától átköltözik a bál a Jungel Clubba.

A vasárnap

12 órától mesemondó versennyel indul, majd népdalokkal folytatódik, a nap további részében főleg zenés és táncos előadások lépnek színpadra.

A részletes programlot alább találod:

Péntek

15:00 Balázs Ferenc Vegyeskar
15:30 A szabadtéri programok hivatalos megnyitója
16:00 Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoport
17:00 A Fortuna Dance tánciskola fellépése
17:05 Üvegfigurák színjátszó csoport
18:00 A Nyugdíjas Önsegélyező Pénztár kultúrcsoportjának előadása
19:00 Szolga Barbi és barátainak koncertje – a Szentegyházi Rocksuli növendékei
20:00 6Chapter zenekar
21:00 Arzenal zenekar

Szombat

12:15 A Baczkamadarasi Kiss Gergely Református Kollégium kórusának fellépése
13:10 Iglice Néptánccsoport
13:30 Ezüstfenyő Néptánccsoport
14:00 A város forgalmasabb helyszínein megfordul a szüreti körút
14:00 Mackalló énekegyüttes
14:20 Gyöngyszem Néptánccsoport
14:40 Udvarhelyi Népzeneműhely
15:00 Serittő Néptánccsoport
15:30 Boróka Néptánccsoport
16:00 szüreti bál
16:30 csőszök érkezése
17:30 szüreti táncok
20:00 közös körcsárdás és táncház
22:00 szüreti bál a Jungel Clubban

Vasárnap

12:00 Mesemondóverseny
13:30 Népdalcsokor a Dr. Palló Imre Művészeti Líceum 3. osztályos tanulóinak előadásában
13:45 Infinity Dance Arts
14:10 Népdalcsokor a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola tanulóinak előadásában
14:20 Virgonc Néptánccsoport
14:30 A zene mindenkié – aValeo Art előadása
15:00 Vass Harmat népdalosainak fellépése
15:20 Szilvamag Néptánccsoport
15:30 ZumbAtomic
16:00 Nóta-Móka zenekar
16:30 Farkaslaki Ifjúsági Fúvószenekar
17:00 Koly Dance Club