Itt a farsang, áll a bál!

Hacsek és Sajó szórakoztatja a bálozókat 2019-ben.
Fotó: Benedek László Facebook-oldala

Már csak két hétvégényi bulizás van hátra a farsangi időszakból, nemsokára kezdődik a nagyböjt. Mi, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük a hétvégére tervezett táncos-színdarabos mulatságokat egy helyre, hogy kedvük szerint válogathassanak olvasóink a felkínált eseményekből. Íme, a február 22-ei bálok listája:

Kápolnáson

közel harminc éve mulatoznak, szerveznek kosaras bálokat. Benedek Viola, a szervezők nevében tájékoztatta portálunkat a Farsangi hangulat nevet viselő műsorról. Idén Rejtő Jenő darabokat visz színpadra a kápolnásfalusi színjátszó csoport, az érdeklődők a Rézrúd, a Bögönye, a Hivatalban, Az elsősegély tanfolyam, és a Bosszúljuk meg! című bohózatokat tekinthetik meg. A tizenöt színjátszó által betanult jeleneteket február 22-én este 20 órától a bál keretében, vagy másnap délután 18 órától lehet megtekinteni. Tombolával, értékes nyereményekkel kecsegtetik a résztvevőket, jelentkezni, asztalt foglalni lehet február 21-éig.

A nagysolymosi kultúrotthonban

tizenharmadik alkalommal gyűlnek össze a helyiek és elszármazottak. A 20 órától kezdődő kosaras bálon két bohózattal kedveskednek a megjelenteknek, előadják az Ötvenéves házassági évforduló, és az Orvosnál című jeleneteket. Deé Levente érdeklődésünkre elmondta, hozzávetőleg 60-70 pár szokta tiszteletét tenni a farsangi eseményeken, most is hasonló érdeklődésre számítanak a szervezők.

Alsóboldogfalván újra szerelmes hangulatba hoznak,

Valentin-napi bált szerveznek 22-én 22 órától. Jókedvet, jó zenét, jó társaságot ígérnek, nemcsak a párok jelentkezését várják, egyedülállókat is szívesen látnak. Nyereményjátékot is indítottak, a közösségi oldalon megosztott eseményükben páros belépőt, bort, de még autómosó-zsetont is lehet nyerni, ha megosztjuk a kért információkat, és meghívjuk barátainkat a bálba.

Kányádban

a Toró Tibor Általános Iskola pedagógusai szerveznek kosaras bált a helyi kultúrotthonban, melyre várják a nagyszülőket, szülőket, idős és fiatal házasokat, jegyben járókat, és párokat. A Megfigyelő és a Rátóti asszonyok című jeleneteket 20 órától mutatják be, a felnőttek részére 5 lejbe, míg a gyermekeknek 3 lejbe kerül a belépő. A színdarab után reggelig tartó kosaras bálba várják a felnőtteket – tudtuk meg az általános iskola közösségi oldaláról.

Máréfalván

a Nyirő József Általános Iskola sokadjára szervezi meg a kosaras bált az iskolás gyermekek szülei számára. A faluban régi hagyománynak számít a farsangi bálok megszervezése, dokumentum van arról, hogy az egyházi iskola az 1800-as évek végén engedélyt kér jótékonysági bál megszervezésére, amit meg is kap. Legfontosabb, hogy a szülőkkel jól együttműködjünk, jó kapcsolatot ápoljunk – mondta el megkeresésünkre Bogos Rozália, az intézmény igazgatója.

Abásfalván az idei bál a tizenkettedik a sorban.

László Editnél érdeklődtünk a részletek felől, elmondta, nagyon kevés a fiatal a településen, de az elszármazottak nagyon ragaszkodnak a szülőfalujukhoz. Két házaspár szervezte meg először a bált, és személyre szóló meghívókkal csalogatták az embereket a mulatságba. Minden bál alkalmával megkérdezik a résztvevőket, ki vállalná következő évben a szervezést, több jelentkező esetében sorshúzással döntenek. Színdarab első alkalommal ezelőtt két évvel volt, akkor a lövétei társulatot hívták meg, tavaly a székelyudvarhelyi belvárosi unitárius egyházközség vendégszerepelt, idén is ők jönnek két darabbal, a Herkules Bonbonnal és a Stradivarius-szal.

– Évek óta tervezzük hogy betanulunk mi egy színdarabot, de azok a hosszú téli esték ezidáig nem jöttek még el – mondta László Edit.

Telekfalván a fiatalok szerveznek színdarabos bált.

Szabó Tamás Zsolt a szervezők nevében elmondta, ötödik alkalommal szervezi ugyanaz a társaság a mulatságot, nagyon lelkesek a résztvevők. Karácsonykor, és farsang alkalmával báloznak, idén a Bikaviadal és a Majd a Jegyenye című jelenetekkel készülnek.

Csehétfalván hetedik alkalommal alkalommal mulatoznak,

a Csehétfalvi Közbirtokosság szervezi a kosaras bált idén. Plakátokat ragasztottak ki a településen, névre szóló meghívókat kézbesítettek a falubelieknek, elszármazottaknak. Deák Domokos a szervezők nevében elmondta, nem csak házasembereket várnak a bálba, nem telne meg a kultúrház ha nem hívnának fiatalokat is. Jelenleg 81 felnőtt van bejelentkezve.

Idén újra a siménfalvi színjátszók szórakoztatják a jelenlévőket, rövid jeleneteket adnak elő.

Nyikómalomfalván is hadat üzennek a hosszú téli estéknek.

A Nyikómalomfalvi Amatőr Színjátszócsoport előadja George Feydeau az Esküvőtől a válóperig című három felvonásos vígjátékát 21 óra 15 perctől. A főpróbát egy nappal korábban, 19 óra 20 perctől tekinthetik meg az érdeklődők a kultúrházban.

Csak jó hangulatot kérnek a szervezők, a bálra való jó zenét ők biztosítják!

Jó mulatást kívánunk mindenkinek!