Ismét nekifutnak, egy apró változással

Idén sem marad el a Fuss Neki! közösségi projekteket támogató adománygyűjtő akció, sőt mi több, már el is kezdődött a városunkban: július 28-ától agusztus 22-éig várják a civil szervezetek jelentkezését a 11. alkalommal megrendezett Fuss Neki!-re. Az esemény csúcspontja, a közös futás és biciklizés október 9-én délelőtt 11 órától lesz. Ám most egy apró változás is lesz a tavalyi eseményhez képest, jelentették be sajtótájékoztatón a szervezők.

A strandtól a strandig, fától fáig 

A esemény arculata ugyan nem változik, a nagy közösségi esemény helyszíne viszont igen: amíg a tavaly és tavalyelőtt a koronavírus-járvány miatt minden civil szervezet maga kellett találjon helyszínt a futói, biciklizői számára, idén – a 2019-es Fuss Neki!-hez hasonlóan – visszatér az esemény a korábbi helyszínre, és a városi parkba várják a futókat. Itt – a korábbi évek tapasztalata szerint – összesen 400 futó fér el kényelmesen, így eszerint osztják le majd azokat a nagyköveteket, akik a városi parkban futhatnak. 

A Fuss Neki!-re a civil szervezetek egy közösségi projekttel jelentkeznek, majd futókat toboroznak, akik szimpatizálnak a szervezettel és a projektjével. A futók lesznek a közösségi ügyek nagykövetei. Az adományozók rajtuk keresztül adományoznak, azaz felajánlást tesznek az általuk kiválasztott futó köreire, vagy fix összeggel is támogathatják őket.

A helyszín, így az ország sem kitétel,

a nagykövetek idén is választhatnak helyszínt akár az országon belül, akár kívül, és mivel a szervezők úgy tapasztalták, a külön helyszíneken való futás, biciklizés a csapatok számára közösségépítő volt, nem szeretnék elvenni ezt a lehetőséget, így idén is választhatnak más helyszínt a futók – magyarázta Csáki Rozália, az SZKA vezetője, hozzátéve, aki szeretne csatlakozni, és velük szaladni, idén is lesz az SZKA-nak  csapata.

A biciklisek máshol gurulnak

A biciklisek viszont – akár a tavaly – külön helyszínen, általuk választott terepen fognak tekerni, mondták el a szervezők. 

Újdonság, hogy egy teljesen új platformon, az udvarhely.fussneki.ro -n fog működni az idei esemény, itt iratkozhatnak a civil szervezetek is.

Augusztus 11-én egy személyes találkozó is lesz a civil szervezetekkel, hogy megismerjék egymást, közösen beszélgessenek – mondta el Csáki Rozália. Augusztus 23-ától aztán bő három hétig a nagykövetek iratkozhatnak, egészen szeptember 12-éig, az adománygyűjtés szeptember 13-tól október 9-éig tart majd.

Csík már futott, és Gyergyószék sem marad ki

Az idei, május 22-én megszervezett volt az első Fuss Neki! Csíkban, korábban ekkora adománygyűjtő eseményre még nem volt példa – mondta el Vas Réka, a The House Egyesület képviselője. Összesen 21 civil szervezet és 475 nagykövet jelentkezett, 380 ezer lejt sikerült összegyűjteni a projekt segítségével, a közös futás pedig fesztivál-jellegű volt: futók és biciklisek, a szurkolótábor, azaz összesen hétszáz ember volt együtt a tapstéren  – emlékezett vissza Vas Réka, hozzátéve, most először került sor arra is, hogy a civil szervezetek összefogjanak és együtt dolgozzanak.

A gyergyószéki Fuss Neki! adománygyűjtő esemény csúcspontja, a közös futás, biciklizés szeptember 25-én lesz, és mottója az „Éld át a közösség támogató erejét!”, a célösszeg 110 ezer lej – mondta el Elekes István, a program felelőse, hozzátéve, szeretnék, ha belepnék majd a környéket a színes Fuss Neki!-s pólóban futók. És ha már a pólók színe is szóba került, olyant választanak, „amely a Marsról is látszik”, mondta el.