Iskolai élet a pálmafák és lövöldözések országában

A képek Orbán Lilla saját fotóalbumából származnak

Lili 17 éves, félig székely, félig magyar lány, aki Kaliforniában él és tanul. Fontos neki a magyarsága, fontosnak tartja a hagyományok megőrzését. Az interjúban az ottani oktatási rendszerről és a mindennapi életéről szóló kérdésekre válaszol, elmeséli milyen az ő szempontjából a diákélet.

Mióta élsz az Egyesült Államokban és hogyan kerültél oda?

Egyéves korom óta élek itt. Óvodától kezdve Washington államban tanultam, majd amikor elkezdtem a gimit, elköltöztünk Kaliforniába.

A kommunizmus alatt nagymamámék kimenekültek Magyarországról, először Ausztriába. Ekkor édesanyám annyi idős volt, mint én most, neki ez nehéz időszak volt, a gimnáziumi barátnőit el kellett hagynia.

Ezután költöztek ki az Egyesült Államokba. Nem volt semmijük, a nagymamámnak a fogorvosi diplomáját nem fogadták el, ezért újra kellett vizsgáznia. A családban senki nem tudott jól angolul, ez is nehezítette a beilleszkedést. A semmiből kellett, hogy újraépítsék az életüket.

Édesanyám visszaköltözött Budapestre, itt ismerte meg édesapámat, majd együtt költöztünk ki újra. A szüleim mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy magyarul beszéljünk otthon. Ezért hálás vagyok, mert sok kiköltözött magyar beolvad, sokan szégyellik is, hogy magyarok. Ezek az emberek nem is vágyódnak haza, viszont nekem mindig nagyon jó érzés magyar környéken járni.

Mennyi időnként jössz Erdélybe?

Hála istennek minden nyáron. Hálás vagyok a családomnak, hogy el tudok jutni oda minden évben.

Népi motívumokkal díszített szék

Az édesapám felőli családom erdélyi, amikor ott vagyok, őket szoktam látogatni. Édesapám Szentegyházán született, majd Udvarhelyen járt a Tamási Áron Gimnáziumba.

Melyik településen élsz?

Chino-ban lakom, Los Angeles-től egy óra távolságra. Az iskolám Chino Hills-ben van, ahova 20 perc elérni, forgalomban 50.

Mivel szoktad eltölteni egy átlagos hétköznapod?

Amikor hazaérek az iskolából, tanulok, mivel sok órára iratkoztam be idén, több közülük emelt szintű. Nagyon elfoglalt vagyok az iskola miatt, van, amikor egész éjszaka ébren vagyok, sokszor csak három órát alszom.

Szabadidőmben filmeket nézek vagy bútorfestéssel foglalkozom. Sófalván és Udvarhelyen részt vettem kézműves táborokban, itthon is be akarom csempészni, amit ott tanultam.

Amikor karanténban voltam, akkor ébredtem rá, hogy fel akarom eleveníteni a tanultakat, kipróbáltam, és kisült, hogy jó vagyok ebben. Judo edzésre is járok, édesapám inspirált erre. Hetente kétszer van edzésem, de van, hogy az egyiket ki kell hagynom, ha túl sok az iskolai munka. Cserkészkedem is, Hollywood-ban is, Seattle-ben is tagja vagyok a magyar cserkészetnek. A magyar cserkészek célja az, hogy az itt élő magyarok őrizzék meg a magyar kultúrát, hagyományokat. Az általuk szervezett programokon részt szoktam venni, nemrég tartották a téli tábort, felmentünk a Big Bear Mountain-re, ott gyakoroltuk a betlehemes színdarabunkat.

Cserkésztábor New Yorkban

Segélytiszt vagyok, a 12 év alatti cserkészekkel foglalkozom, táborokban programokat szervezek és vezetek. Az egyik táborban 12 gyereknek beszéltem a magyar motívumokról, tanítottam őket bútort festeni. Seattle-ben annyira kevés tagja van a cserkészetnek, hogy ott csak segítő tudok lenni, mivel a felnőtteknek is kell hogy maradjon munka.

Régebben néptáncoltam is, sajnos az iskola miatt már nem tudok járni a próbákra. Volt, hogy önkénteskedtem az iskolám keretein belül, egyik évben állatmenhelyen dolgoztam, utána pedig kórházban, ekkor röplabda edzésre is jártam. Minden hónapban kétszer Seattle-be repülök édesapámhoz, néhány hétvégén vele vagyok.

Hánykor kelsz és fekszel?

Ez változó. Hétfőnként később kezdődik az iskola, olyankor egy úgynevezett late start (késői kezdés) program szerint járok iskolába, az iskola ezeken a napokon 8 óra 10 perckor kezdődik, ezért 7 óra 20 perckor szoktam kelni. Amikor korábban kezdődik az iskola, az early start, vagyis korai kezdés program szerint, akkor 6-kor ébredek, hogy tudjak beérni 7:20-ra.

Lili az autójában

Az általános lefekvési időm este 10 órakor szokott lenni, de amikor sok az iskolai munka, akkor meg szoktam szegni.

Hogyan jutsz el otthonról az iskoláig?

Mivel van jogosítványom, ezért mindig vezetek az iskoláig. Egy Toyota Camry-t használok, nagyon megbecsülöm, mivel édesanyám örökölte nagymamámtól, tőle pedig én. Nagyon örülök neki akkor is, ha nem egy luxusautó, mivel elvisz az iskolába.

Melyik iskolába és milyen osztályba jársz?

A Chino Hills High School iskolába járok. Nálunk az iskolarendszer más, nálunk nincsenek szakosodott osztályok, mint például a filológia, itt mindenki eldöntheti, hogy milyen órákra jár. Vannak kivételek, vannak olyan intézmények, melyek egyes tantárgyakra szakosodtak, mint például a STEM (science, technology, engineering, mathematics) iskolák, de ezek ritkábbak.

Mi dönthetjük el, milyen tantárgyakkal akarunk foglalkozni, viszont vannak követelmények azzal kapcsolatban, hogy milyen órákat kötelező felvenni. Ilyen például az angol, ami középsuliban mind a négy évben kötelező.

Az iskolai parkoló

A tanítási rendszerünknek köszönhetően olyan órákat választhatsz, amikkel a jövőbeli karrieredre tudsz fókuszálni. Van egy ismerősöm, akivel uzsonnázni szoktam, ő például adattudománnyal szeretne foglalkozni, ezért emelt szintű statisztika és emelt szintű kalkulus órákat is felvett. Szeretett volna emelt fizikát is, viszont nem fért bele az órarendjébe, mert szinte minden diáknak maximum 6 tantárgya lehet. Ez alól kivételek a sportolók, nekik van nulladik órájuk is, vagy az önkéntesek, akik felvehetnek egy hetediket is. Az önkéntesek iskolán kívüli intézményekben dolgozhatnak, ez a tevékenységük egy tantárgynak számít.

Hogy vannak ott felosztva a tagozatok és te melyikbe tartozol?

Első osztálytól ötödik osztályig van az elementary school, ezen a tagozaton egy tanár tanítja az osztály összes tagját. Aztán jön a middle school, másik nevén junior high, ide hatodiktól nyolcadikig járnak a diákok, kilencediktől tizenkettedik osztályig a high school van. Itt már más a helyzet, a választott óráidtól függ, hogy milyen tanárok tanítanak.

A gimiben minden évfolyamnak van külön neve, a négy gimis év is két részre van osztva. Az első két évben alsóbb éves vagy, az utolsó kettőben pedig felsőbb éves. A kilencedikesek a freshman nevet viselik, a tizedikesek a sophomore, a tizenegyedikesek a junior, a végzősök pedig a senior nevet viselik. A felsőbb évesek néha lenézően viselkednek a kisebbekkel.

Jó tanuló vagy?

Igen. Az elején nehezen alkalmazkodtam. Próbáltam odafigyelni a tanulásra, viszont utólag úgy gondolom, fektethettem volna bele több energiát. Abban az évben a legkönnyebb órákra iratkoztam be, az emelt szintűekről még hallani sem mertem. Akkor az angol és a matek ment a legrosszabbul. A matek nem csoda, mivel kisebb tagozaton sem voltam jó belőle.

Tizedikben még nem iratkoztam be emelt szintű órákra, inkább tartottam a szintet, a jegyeim javítására fókuszáltam, hiszen az azelőtti évben nem lett mindegyik tökéletes. Sikeresen javítottam. A harmadik évemben merészkedtem nehezebb órákra is járni, kiderült, hogy nem is annyira félelmetesek, mint ahogy gondoltam, azokból a tantárgyakból is tökéletes voltam. Most, utolsó évemben is jól állok a kemény tanulásnak köszönhetően.

Szeretsz tanulni?

Igen, szeretek, mert fejleszt engem, és akkor igazán, ha érdekel a tantárgy. Az angolt nagyon megszerettem az utóbbi időben, elkezdtem verseket is írni. Maga a tanulás szerintem jó, fejleszt.

Mi a legjobb a kaliforniai oktatási rendszerben?

Az, hogy nincs felelés. Én életemben nem hallottam arról, hogy van ilyen, a Középsuli sorozatban láttam először. Ez a sorozat sokat tanított arról, hogy milyen az európai oktatási rendszer.

Nálunk nincsen ilyen, ami jó, mivel mindenféle diák van az iskolában, vannak csendesek, félénkek is, így ők is tudnak érvényesülni. Nagyon jó még itt, hogy az iskolai éveid alatt sok különböző kultúrájú emberrel találkozol, sok tapasztalatot szedsz össze. Nekem van az évfolyamomon Srí Lanka-i, indiai, kínai diák is, ami nagyon jó, mert olyanokat tanulhatok, amiket nem tanulhatnék, ha olyan közösségben élnék, ahol mindenki hasonlít egymásra.

Mi a legrosszabb az ottani oktatási rendszerben?

A szabványosított tesztek, az ún. standardized testing. Ezek olyan vizsgák, amelyeknek az eredményeit országosan követik, hogy lássák, milyen iskolában mennyire tanítanak jól. Ha a diákok „hülyék”, akkor a tanárok nem tanítanak jól. Bizonyos egyetemekre is ezek a vizsgák alapján vesznek fel. Harmadik osztálytól kezdődően az iskola elvégzéséig minden évben van ilyen vizsga. Gimiben viszont már az egyetem is figyeli ezeket a teszteredményeket. Sok egyetem kivette ezt a szempontot, ami jó.

Nem jó, hogyha nem azt nézik, hogy te ki vagy, milyenek a jegyeid összesítve, hanem ezeknek a vizsgáknak az eredményére fektetik a hangsúlyt. Azt sem szeretem, hogy könnyű elszórakozni az iskolát, lehet csak olyan órákra is járni, amik nem igényelnek erőfeszítést. Szerintem például a földrajzra és a nyelvekre mindenkinek szüksége van, viszont sokan nem jelentkeznek ilyen órákra.

Mekkora elvárásaik vannak a tanároknak a diákokkal szemben?

Az emelt szintű órák és a többi között nagy a különbség. Amikor még csak alap szintű órákra jártam, akkor észrevettem, hogy sok diáknak voltak hiányzó beadandói, ezek a diákok inkább olyan helyeken akarnak továbbtanulni, mint a szépségiskola, olyan karriereket választanak, amik nem követelnek jó tanulási eredményeket. Az emelt szintűeken másak az emberek, oda mennek az „okos” diákok. Minden tanár elvárja a diákjaitól, hogy adják be a beadandókat időben. Hogyha egy diák késve ad be valamit, akkor nem a szokásos osztályozásban részesül, nem kaphat már maximális pontszámot, esetleg csak a felét. Ha valakinek sok a hiányzó feladata, akkor az azt jelenti, hogy az az óra nem neki való.

Mennyire kell sokat tanulni az átmenő jegyért?

Az átmenő jegy nálunk a D, amiből ha valakinek sok van, akkor az nagyon rosszul néz ki egyetemi felvételikor. Ha ilyen jegyeid vannak, akkor az olyan, mintha egyáltalán nem érdekelt volna az óra és nem is próbálkoztál volna. Minden tanárnak van egy tanterve, amiben meg van határozva, hogy mi hány százalékot ér a végső jegyedben, például megadhatja, hogy 20% a jegyedben a projektekből fog állni. Emiatt át lehet menni akkor is, ha a felmérőkön rosszul teljesítesz, de az összes beadandót beküldted. Ha valaki megbukik egy tantárgyból, akkor helyrehozhatja a jegyét iskola utáni korrepetálással vagy nyári iskolával, ezeket az intézmény biztosítja.

Olyan dolgokat tanultok az iskolában, amit majd a nagybetűs Életben is használni fogtok?

Olyanokat is. Több olyan órán is részt vettem, amiben olyan tapasztalatokat szereztem, amiket felhasználtam már. Például részt vettem emelt szintű anatómián, és amikor valaki a tüneteiről beszél, akkor mindig tudom, hogy milyen egészségügyi probléma állhat a háttérben. Az angolóráknak köszönhetem, hogy ha ránézek egy versre, akkor ténylegesen értem. A spanyolóráim is sokat segítenek, mivel Kalifornia régen Mexikó része volt, ezért sok a spanyol ember.

Vannak szabályok arra, hogy mit vehetsz fel és mit nem az iskolában?

Minden iskolának van külön rendszabályzata a diákok viseletére, szerintem nagyon sok hülyeség van benne. Annyi diák öltözik hülyén, hogy a tanárok nagy része már nem is veszi figyelembe ezeket a szabályokat. Átnéztem egyszer ezeket, mivel nem akartam túlságosan megszegni. Az egyik szabály, amit nem értek az az, hogy az iskolámban nem szabad ballonkabátot viselni.

A forgalom sokszor idegölő

Lehetségesnek tartom, hogy egy egykori iskolai lövöldözésben a támadó ilyenből húzta elő a fegyverét, és ezért tilos. Én többször is hordtam ilyen kabátot, senki nem szólt rám. Általában olyan ruhákat tilos hordani, mint a túlságosan rövid nadrág, az átlátszó pólók vagy a haspólók, viszont sokszor látok olyan lányokat az iskolában, akiknek a fél fenekük kilóg, vagy nagy a dekoltázsuk. Egyenruhánk nincsen, az általában a privát iskoláknak szokott lenni. Én személy szerint jobban szeretném, ha lenne, mivel könnyebb lenne úgy az élet, nem kellene azon gondolkodni, hogy mit vegyek fel, több időt tudnék spórolni.

Vannak szabályok a lógásra?

Igen, vannak, viszont én soha nem lógtam még. Többször hallom, hogy valakit lógás miatt büntetnek meg, mint az öltözékéért. Akár egy lógásért is bajba kerülhetsz, de van olyan, hogy csak visszaküldenek órára, elengednek büntetés nélkül. Minden hiányzáskor az iskola felhívja a szülőket, hogy tudjanak róla. Sok diák a mosdókban bújik el becsengetés után. A nagyobbak, akik ebédszünetben elhagyhatják az iskola területét, lógáskor inkább az iskolához közel található Starbucks kávézóban töltik az időt. Nemrég volt egy olyan eset, amikor hangosbemondón figyelmeztették a diákokat, hogy ellenőrzés lesz az iskola területén, a biztonsági őrök megkeresnek minden lógót, ők pedig bajba kerülnek. A lógások megjelennek a papírjaidon, amiket az egyetemek is látnak. A késések miatt is bajba lehet kerülni, ha túl sokat késel, akkor egy idő után összeadódnak, és lógásnak számít.

Ott hogyan vannak felépítve a szünetek?

Az órák között 5 perc szünet van, ennek a neve passing period. Ilyenkor az emberek beszélgetni szoktak a folyosón, sokszor a folyosó közepén dumálnak, engem meg idegesítenek, mert nem akarnak félreállni. Ez főleg akkor idegesítő, ha az egyik órád az iskola egyik felében van, a következő a másik felében, ilyenkor 5 perc alatt végig kell sétálni az iskolán, gyorsan kell közlekedni. Minden nap van ebédszünet is, ez 30 perces szokott lenni, a tizenegyedikesek és a tizenkettedikesek elhagyhatják az iskola területét ezekben a szünetekben, de csak akkor, ha jó az átlaguk.

Milyenek az ottani tanárok?

Vannak jó tanárok, vannak rossz tanárok, mint minden iskolában. Hogyha egy tanár jó módszerekkel tanít, élvezetes az órája, akkor bele tudom élni magam az anyagba. A spanyol tanárommal most minden héten egy új dalt éneklünk, megtanít egy táncot és velünk gyakorolja mindkettőt. Azokat a tanárokat értékelem, akik olyanok, mint ő, akik sokat megtesznek azért, hogy a diákok jól érezzék magukat, nem monoton órákat tartanak. Vannak olyanok is, akik nem alaposak a jegyekkel, elhibázzák a pontozást, nekem kell szólnom nekik, hogyha valamit rosszul csinálnak. Vannak idegesítő tanárok is, mint az egyik matektanárom, akinek az órája főleg arról szólt, hogy ő hogyan vált el a feleségétől, ezt kellett hallgatnom heteken, hónapokon keresztül.

Milyenek az ottani diákok?

Régen, amikor Washington államban éltem, akkor mindig a népszerű lányokkal akartam lenni, azt gondoltam, hogy szépek, menők és viccesek. Amikor már gimis lettem, akkor észrevettem, hogy ezek a lányok mind álarcot viselnek, nincsen szükségem a pletykákra és a drámára, ezért inkább olyan barátokat kerestem, akik tényleg ott vannak nekem. Az első gimis évemben nem igazán barátkoztam, az időmet egyedül töltöttem a könyvtárban. Soha nem láttam olyan csoportokat az ebédlőben, akikhez be tudtam volna illeszkedni.

Kilencedikben csak egy barátnőm volt, ő volt az egyetlen, aki odajött hozzám, azért vettem őt figyelembe, mert nem olyan hülye, mint a többiek, ő nem olyan ember, aki jobbnak hiszi magát mindenkinél. Tizedikben a röpis csajokkal ültem egy asztalnál, aztán rájöttem, hogy nem illek oda, még csak nem is voltam benne a röpi csapatban. Akkor azt mondtam magamnak, hogy oké, visszamegyek a könyvtárba. Tizenegyedikben főleg otthon voltam karanténban, amikor visszamentünk az iskolába, akkor sem barátkoztam, nem voltak olyan emberek, akikhez szívesen odaültem volna.

Most, utolsó évemben van egy pár jó ember, akivel el tudok beszélgetni, van olyan személy is, akivel ebédszünetben az ebédlőben együtt szoktunk tanulni. Az iskola az én szempontomból azért van, hogy tanuljak, nem találtam olyant, akivel ki tudnék alakítani egy jó kapcsolatot, túl sok a mű alak. Sok ember van, akinek a stílusa nem tetszik nekem, van egy olyan órám, amin nem is szeretek ott lenni, mert van egy csaj, aki folyamatosan visszapofázik a tanárnak, azt hiszi, nagyon jó műsort ad azzal, hogy hisztizik mindenki előtt.

Nem szeretem a hangos diákokat sem, volt olyan is, hogy fájt a fejem, annyira hangosan ordibáltak mellettem. Ugyancsak ők fogtak egy szendvicset és nekidobták az egyik tanár irodaajtajának. Amikor a tanár számonkérte őket, és fel akarta takaríttatni, akkor egyikük sem akarta felvállalni. Odanéztem és szóltam, hogy tudja az, aki tette, és csinálja azt, amit kér a tanár. Vágyom arra, hogy ki tudjak szakadni az iskolai környezetből, nem érzem otthon magam.

Ott is jelen van a bullying?

Persze. Az iskolai szabályzat tiltja a bántalmazást. Hogyha valaki áldozat, akkor rögtön elmondhatja valakinek, például az igazgatónak. A bullying nem egy könnyen megállítható folyamat, szerintem mindenhol jelen van, itt főleg a kisebbeknél. Verekedésekről is többször hallok, sokszor videót is készítenek róla.

Volt már az iskoládban lövöldözés?

Az iskolámban nem volt még lövöldözés, viszont tudok olyan környékbeli iskolákról, ahol már igen. Az iskolámban többször történt már közösségi médián keresztüli fenyegetés, ezeket diákok posztolták. Az egyik esetben egy diák a posztjában megnevezett egy másikat és kijelentette, hogy pontosan melyik szünetben fogja lelőni. Aznap haza is mentem az iskolából, édesanyámat megkértem, hogy vegyen fel, mert nem éreztem magam biztonságban, akkor sem, ha csak egy hülyeség.

Mik az ottani iskolai hagyományok?

Vannak az amerikai foci meccsek, szinte minden héten szokott lenni az iskolában. Van egy nyitómeccs is, ennek a neve Battle of the Bone, ami magyarul a csont harcára fordítható, ennek azért ez a neve, mert a mi iskolai kabalánk a husky kutya, a rivális iskolánknak pedig a bulldog.

Van a Spirit Week, ez minden hónapban van. Ez egy olyan hét, aminek minden napjára meg van adva egy téma. Például volt pizsamanap, ezen a napon mindenki pizsamában ment iskolába. Volt egyszer iker-nap is, ekkor választhattál egy párt, akivel összeöltöztetek. Egyik napra azt találták ki, hogy bármibe bepakolhattad az iskolai cuccaidat, ami nem iskolatáska, volt aki bevásárlókosárba pakolt. Olyan is volt, amikor úgy kellett felöltözni, mint aki sízni megy. Ezek az hetek az iskolai szellem megerősítésére szolgálnak.

A hét minden napja egy előkészület a pénteki eseményre, ennek a neve rally, olyan mint egy miniparádé. Ilyenkor az egész iskola összegyűl és előadnak valamit, vannak játékok is, mint a zsákbaugrás. A parádén mindig fellép a pompomlány csapat, a fiú tánccsapat és az énekes csapat. Van a homecoming, ez egy iskolai tánc, ezen bárki részt vehet, aki akar. Ilyenkor a lányok sok képet szoktak készíteni a szép ruháikban. A prom is egy hagyomány, ezeken a táncgálákon a tizenegyedikesek és a tizenkettedikesek vehetnek részt, kisebbek csak akkor mehetnek, ha fel lettek kérve párnak. Általában, akik fel akarnak kérni valakit párnak, készítenek egy hatalmas táblát, amire megfogalmazzák a meghívásukat, ezeket promposal-nak, hoco proposal-nak hívjuk.

Ha visszamehetnél az időben, és lenne választási lehetőséged, akkor újra oda mennél iskolába?

Ha visszamehetnék az időben, akkor itt mennék egy spanyol iskolába. Ez azért lenne jó, mert itt csak a gimiben kezdenek el nyelveket tanítani, így viszont már kiskoromtól két nyelvet tanulnék.

Mik a továbbtanulási terveid?

Én Spanyolországban fogok továbbtanulni, ösztöndíjat kaptam a madridi Saint Louis University egyetem nemzetközi kapcsolatok szakára. Az egyetem amerikai, nem akartam egy új rendszerbe kerülni, ezért jelentkeztem ide. A többi egyetemtől is várom a választ még, de egyelőre ez a terv, várom a jövőt.