Iohannis szükségállapotot rendel el

A koronavírus-helyzet miatt szükségállapotot hirdetett jövő héttől Klaus Iohannis államfő – tudósított szombat este az Agerpres hírügynökség.

„Nagyon fontos időben meghozni az intézkedéseket, hogy legyen hatásuk, és hogy lehetővé tegyem ezt a harcot (…), úgy döntöttem, szükségállapotot hirdetek jövő hét elejétől” – mondta az elnök a Cotroceni-palotában, miután a harmadik Orban-kormány tagjai letették a hivatali esküt.

Frissítés: Az államfő szerint ezáltal újabb erőforrásokat lehet majd kiutalni a koronavírus előidézte válság kezelésére. „A kormánynak így lehetősége lesz majd több pénzt kiutalni az egészségügynek, több pénzt fordítani gyógyszerekre, a szükséges orvosi felszerelésekre” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy így egyszerűsödnek az eljárások, könnyebb lesz a beszerzés.

A szükségállapot elrendelését a Nép Ügyvédje kérte csütörtökön az államelnöktől, a parlament pedig hagyja jóvá az intézkedést az alaptörvény 93. cikkelyének megfelelően. A Nép Ügyvédje az 53. szakaszra is hivatkozott, amely előírja, hogy a közegészség védelme érdekében korlátozhatóak az egyéni szabadságjogok.

Mit is jelent a szükségállapot?

Az 1/1999. számú sürgősségi kormányrendelet értelmében a szükségállapotot olyankor rendelhetik el, amikor azt a nemzetbiztonság, az ország védelme vagy egy katasztrófa megelőzése indokolttá teszi.

A szükségállapot legtöbb harminc napig lehet elrendelni (de meghosszabbítható), és feljogosít az alapvető állampolgári jogok és szabadságok korlátozására, bizonyos államigazgatási hatásköröket a hadseregre bízhatnak ideiglenesen.

A konkrét intézkedésekről az elnöki dekrétum fog rendelkezni.