Iohannis: nőnaptól vége a veszélyhelyzetnek Romániában

Március 8-ától többé nem hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet Romániában – közölte pénteken Klaus Iohannis államfő.

Iohannis azt mondta, a Covid-19 járvány gyors lejtmenetben van, az ötödik hullám a végéhez közeledik. Az illetékesekkel pénteken közös helyzetfelmérést végeztek, és úgy döntöttek, hogy a Romániában bevezetett veszélyhelyzetet többé nem hosszabbítják meg – számolt be az elnök.

A járványhelyzetről tartott pénteki tanácskozáson az államfő mellett részt vett Nicolae Ciucă miniszterelnök és a kabinet több tagja is.

Az elnök beszédének némileg rövidített átirata:

Elérkezett a pillanat, hogy új intézkedéseket hozzunk a helyzet kezelésére, olyan intézkedéseket, amelyek nagyban befolyásolják a jövőnket. Összehívtam a terület felelőseit, hogy megtárgyaljuk, miként döntünk, és úgy határoztunk, hogy nem hosszabbítjuk meg a veszélyzetet március 8-tól. Az egészségügyi minisztérium fogja kezelni a járványhelyzetet – jelentette be az államfő.

A vészhelyzet feloldása egy sor intézkedésnek a hatályon kívül helyezését jelenti, ezeket és a helyükbe lépőket a következő napokban fogják az illetékes hatóságok bejelenteni és megmagyarázni.

Két nagyon nehéz év van mögöttünk, amelyben a létezésünk radikálisan megváltozott – tekintett vissza Iohannis.

Több mint 63 ezer román állampolgár veszítette el a harcot a betegséggel egy hatalmas űrt és számtalan gyászoló családot hagyva maga után. Ezek a számok sok szenvedést jelentenek, tragédiákat, melyek mély nyomokat hagytak. Az utóbbi két év nagyon sok kihívással szembesített: a vírus gyors terjedése, az elszigeteltség, az egészségügyre gyakorolt nyomás, a tanintézmények bezárása, bizonyos gazdasági ágazatok hátrányba kerülése, a szociális érintkezések csökkenése nagy áldozatokat igényelt a román állampolgároktól – fejtette ki az államfő.

Megköszönte munkáját az egészségügyi személyzetnek és mindenkinek, aki az első vonalban dolgozott a járvány elhárításán:

– Ebben az időszakban a társadalmi szolidaritás, a civil szellem, az elhivatottság és a bevonódás új vegyértékeit ismertük meg. Nem sikerült volna győzni a hatóságok közbelépése nélkül, akiknek egy történelmi egészségügyi válsághelyzetet kellett úgy kezelniük, hogy éppen a leginkább érintett területeken nem történtek meg az utóbbi években a szükséges reformok. Az, hogy most egy új korszakról beszélhetünk, ami legalábbis ennek a hullámnak a végét jelenti, nagy részben köszönhető a hatóságok hatékony intézkedéseinek. Nyilván, nem sikerült volna az állampolgárok felelősségtudata, szolidaritása nélkül, akiknek a többsége megértette és tiszteletben tartotta ezeket a szabályokat. Nekik külön megköszönöm.

Maradjunk óvatosak ezentúl is, az utóbbi két évben elsajátított védekezési módokat – beleértve az oltást –  ne felejtsük el, alkalmaznunk kell ezután is, mert valószínűleg ezentúl is együtt kell élnünk ezzel a vírussal. Az egészségügyi befektetések és új mechanizmusok kialakításának szükségességét emelte még ki az elnök annak érdekében, hogy az ehhez hasonló határhelyzetekben hatékonyan tudjon reagálni.

Agerpres