Fotó: Inquam Photos / Octav Ganea
Hétfőn, hogy elkerülje a felfüggesztési indítvány okozta kellemetlenségeket, Iohannis bejelentette, hogy szerdán lemond, amit meg is tett. Nálunkfelé a bejelentést nem mindig követi tett, nem ostobaság kivárni a dolgok végét.
Az évtizedig uralkodó elnök sértett beszédében elmondta, hogy ha folytatódik a vita és a népszavazás, akkor (csak egy icipicit kiszínezve):
- senki sem nyer a lemondásból, de mindenki veszít
- a társadalom megosztottá válik
- senki a világon nem fogja érteni, hogy ez miért történik, de majd mindenki jól kiröhögi Romániát
- hosszan tartó negatív hatása lesz
De persze ő most megmentett minket a lemondással, köszönjük meg.
De biztos így van ez?
Nem, persze, hogy nem. Nem kell magyarázni, hogy az a helyzet, amiben ma Románia van, az eleve az eddigi vezetők, köztük az eddigi elnök munkásságának eredménye. A társadalomban már jelen van az a bizonyos megosztottság, nem kell rá várni.
Nem kell túl szigorúnak sem lennünk, a rendszerváltó hangulat okai nem pusztán helyiek, Amerikától és Kanadától Koreán és Indián át Európáig szinte mindenhol jellemző.
De ez nem is menti fel az elnököt és a kormányzó pártokat. Georgescu kiemelkedő eredménye, a szavazásba beavatkozástól függetlenül, egy intő jel volt a kormánynak. Ha nem lett volna Iohannis kényelme az elsődleges szempont, akkor korábban is pont ugyanígy beadhatta volna a felmondását, az Alkotmány akkor is pont ugyanúgy rendelkezett volna arról, hogy mi a teendő.
Ha nem is azonnal a választások után, – ne tűnjön gyengeségnek –, de egy kis késéssel meg lehetett volna lépni. Ezzel pedig elkerülhető lett volna az a kellemetlen látszat, hogy a szavazást csak az elnöki szék megtartása érdekében fújta le a PSD-PNL tandem.
Legalábbis ha a köz-, vagy akár a pártérdeket nézzük
Egy elnök vagy miniszterelnök lemondása egyáltalán nem olyan hatalmas tragédia, mint ahogy Iohannis a sértett beszédében beállítja. Nemhogy érthetetlen lenne a külföldiek számára, hogy miért mond le egy elnök, akinek a mandátuma már lejárt, hanem ebben a helyzetben inkább az lett volna sokaknak a jó választás. Legalábbis ha a köz-, vagy akár a pártérdeket nézzük.
A kényelmetlenné vált figurák hátralépnek, a választások előtt meg előlépnek az újabbak – és lehetőleg nem a Crin Antonescu-féle ősrégi emberek. Így a párt is ad nekik időt megmutatkozni és kampányolni.
Ezzel a párt és a kormány enyhíti a vele szemben növekvő feszültséget, a lelépők pedig elvisznek magukkal egy adag rossz szájízt, hogy a maradóknak könnyebb legyen. Rózsás, szép dolog? Nem. De kellemesebb, mint a következő választásokon még sokkal nagyobb pofont kapni azért, mert a halogatás miatt a választókban csak nő a düh.
Csúnya választási kimenetel után
világszinten nemhogy furcsa lenne a lemondás,
de egészen természetes is a nálunk érettebb demokráciákban. Például idén januárban Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a pártelnökségről mondott le a párt választások előtti gyengesége miatt (bár még a végén Trump februári Kanada elleni támadásai segíthetik is a pártját).
Tavaly nyáron pedig az akkori belga miniszterelnök Alexander De Croo adta be felmondását a királynak, miután pártja keményen kikapott a választásokon.
Ugyancsak nyáron a brit konzervatívok vezetője, Rishi Sunak mondott le a pártelnökségről, ugyanúgy a gyenge választási szereplés miatt. Tehát nem, senki sem röhögött volna Románián.
Ha valami szokatlan, akkor sokkal inkább az, hogy 10 év és a mandátuma lejárta után sem érzi cikinek a román elnök, hogy ott üldögél a székén egy váratlanul rossz eredmény után.
A nagy román pártok tavaly év végén figyelmeztető lövést kaptak:
ugyan az elnökválasztás első fordulója erős sokk volt, de a parlamenti választások mutatták, hogy azért még nem annyira durva a helyzet, mintha például a német AfD-re vagy a francia Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésre gondolunk.
A társadalomban még volt jóindulat a régi pártokkal szemben. A választási beavatkozások, de lényegében bármilyen külföldi művelet elsősorban a már létező problémákra tud rátelepedni.
Ha egy kicsivel több esze van a pártoknak, akkor úgy értelmezték volna a történteket, hogy egy utolsó esélyt kaptak arra, hogy javítsanak az eddigi irányon.
Helyette, sikerült folytonos bizonytalanságban tartaniuk minket, a választási beavatkozásról nem tudtunk meg többet, ráadásul erős és neadj’isten, újszerű jelöltet sem sikerült kreálniuk.
A bizonytalanság, információhiány pedig melegágya az összeesküvés-elméleteknek.
Jó kontraszt ezzel szemben a francia elnök, Macron 2024 nyári kockázatvállalása: látva a szélsőjobb előretörését, egy határozott mozdulattal szavazást hívott össze, hogy a nép eldönthesse, valóban ennyire hatalomban akarják-e látni Le Penéket. Ez ott és akkor viszonylag jól sült el (hangsúly a viszonylag és az adott körülmények között részeken). Nem feltétlenül kell ekkora kockázatokat vállalni, de lassan kóvályogni a pusztulás felé biztosan a legkevésbé jó reakció. Ám egyelőre ennyit enged meg a romániai pártok kreativitása.
Igaz, jelenleg az EU által felajánlott ingyenmilliárdok, azaz a helyreállítási (PNRR) pénzek is veszélyben vannak azért, mert nem voltak képesek a pártok mozogni. Miért menne jobban nekik akkor egy komplex társadalmi probléma megoldása?
