Klaus Iohannis államfő eltűntnek nyilvánítását kérelmezte a bukaresti rendőrségnél a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyik képviselője, írják az Agerpresen.
Adrian Axinia csütörtöki sajtóközleményében azzal indokolta a kezdeményezését, hogy Klaus Iohannis tavaly december 18-ától egyáltalán nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és nem tesz eleget törvényi kötelezettségeinek.
Az ellenzéki politikus idézte Románia Alkotmányának 80. cikkét, amely szerint az államfőnek felügyelnie kell az alkotmány betartását és a közhatóságok megfelelő működését, és közvetítenie kell a hatalmi ágak, illetve az állam és a társadalom között. Axinia szerint a közúti fuvarozók és a gazdák tiltakozása kapcsán Iohannis ezt elmulasztotta megtenni.
Az AUR parlamenti képviselője hozzátette, fontos lenne tudni, mi történt „Klaus Werner Iohannis polgárral”, mert „sokan nélkülözhetetlennek tartják a jelenlétét”, válaszokat várnak kérdéseikre és megoldásokat a problémáikra.
„Ha egészségi problémák miatt nem tudott bemenni a munkahelyére, ezekről tudniuk kell a munkaadóinak: Románia polgárainak. Ha bajban van, mi jó keresztényekként támogatni szeretnénk őt” – fogalmazott.