Iohannis Bulgáriával együtt csatlakozna a schengeni övezethez

Messze a legjobb változat, hogy Románia Bulgáriával együtt csatlakozzon a schengeni övezethez – jelentette ki Klaus Iohannis szerdán Brüsszelben, az Alexander de Croo belga miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Az Agerpres tájékoztatójában azt írja, hogy az államfő szerint efelé haladnak a tárgyalások és a „még vonakodók” meggyőzésére irányuló kísérletek

Iohannis elmondta, hogy mindannyian nagyon elkötelezettek, és próbálják meggyőzni különösképpen az osztrák felet, amelyik még mindig nagyon vonakodik ebben az ügyben.

A román államfő szerint nem nehéz átlátni, hogy kevés a variáns ezen a téren: vagy együtt csatlakozik Románia és Bulgária a schengeni térséghez, vagy egyik sem, vagy az egyik igen, a másik nem.