Zilincki Nóra: Nem akarok olyan lenni, mint Tóth Andi

Az X-Faktor Magyarország egyik legnépszerűbb tehetségkutató műsora, ahol érdekesebbnél érdekesebb személyiségek mutathatják meg előadói tehetségüket a nagyközönség előtt. Az utóbbi hetekben az adás menetéhez hűen a válogató során egymásnak adták a mikrofont a rossz és az átlagos indulók, a mentorok csinálták a showt, néha pedig belibbent egy-egy tehetségesebb színfolt.

X-Faktor válogató
Forrás: RTL Sajtóklub

A válogató harmadik adásának végén azonban mindenki felkaphatta fejét egy pillanatra, amikor is egy 17 éves lány Zilincki Nóra Hannaként mutatkozott be. A fiatal lány Felsőboldogfalváról érkezett és itthon a Siculus fesztivál nagydíját elnyert 6 Chapter nevű zenekarnak a tagja, derült ki.

Nóra Tina Turner Proud Mary-jét választotta az alkalomra, amivel nem csak a közönséget sikerült teljesen lenyűgöznie, a mentorok is teljesen oda meg vissza voltak, állva tapsoltak, az addig hallott legjobb produkcióként értékelték az előadását. Valkusz Milán és Gáspár Laci egyenesen az élő showba juttatták volna. A teljes produkció ide kattintva érthető el.

A műsort követően sikerült elérnünk a jelenleg Budapesten tartózkodó Nórát, akivel telefonon beszéltünk az X-faktoros élményeiről, a Budapestig vezető hosszú útról, valamint a fiatal tehetség jövőbeli terveiről.

Azt szeretném, hogy az emberek egy pár percre elfelejtsék a gondjaikat

Az erdélyi származású fiatal tehetség számára a zene mindig is az élet középpontjában állt. Klasszikus zenei képzéssel kezdte pályafutását a Palló Imre művészeti iskolában Udvarhelyen, de hamar felfedezte magának a jazz világát. Csíkszeredában kezdett el jazz órákra járni, bár kezdetben még nem vette olyan komolyan ezt az irányt. „Kéthetente egyszer jártam jazz órára. Ezt követően kezdett komolyabban foglalkoztatni a jazz világa, viszont otthon nem volt lehetőség arra, hogy jazz iskolába járjak vagy jazz szakon tanuljak és ezt a zenei ágat komolyabban folytassam” – mesélte a fiatal énekesnő

Ahogy egyre komolyabban kezdte foglalkoztatni a jazz, a klasszikus képzés mellett Budapest, valamint a Liszt Ferenc Zeneakadémia előképzője felé fordult, hogy tovább fejlessze zenei tudását. Ezért 2023 őszétől Budapesten tanul.

Harmadik válogató; Zilincki Nóra
Forrás: RTL Sajtóklub

A zene nem csupán önkifejezés számára, hanem eszköz arra, hogy másokat inspiráljon és megérintsen. „Hatást szeretnék gyakorolni az emberekre, érzéseket kiváltani, és amikor koncertezem, azt szeretném, hogy az emberek egy pár percre elfelejtsék a gondjaikat” – mondja. Úgy véli, az X-Faktor remek lehetőség arra, hogy megismerjék, és munkája gyümölcse ne vesszen kárba. A versenyre úgy tekint, mint egy nagy ugrásra, amely segíthet álmai megvalósításában.

Arra a kérdésre, hogy mégis melyek azok a műfajok, kik azok az előadók, akiket szívesen hallgat, egyszerűen és lényegre törően válaszol. A zenei stílusok széles spektrumát képviseli, és minden műfajt igyekszik magáévá tenni. „Szinte minden zenei stílust szeretek. A Queen mindig is a kedvencem volt, de Mötley Crüe, Iron Maiden, Led Zeppelin, Demjén Ferenc és a jazz ikonok, mint Chick Corea és Bill Evans is inspirálnak.”

Sosem jutok Budapestre, és talán meg sem érdemlem?

Az X-Faktor válogatója során két erős érzés fogalmazódott meg benne: egyrészt a lelkesedés és az elszántság, hogy mindent beleadjon, másrészt a nosztalgia és az idő múlásának gyorsasága. 

„Olyan volt, mintha tegnap még a nagymamámmal ültem volna a kanapén, néztük a műsort és szurkoltunk a versenyzőknek, most pedig ott álltam a színpadon” – emlékezett vissza a felvételre. Régebb mindig vicceskedve kérdezték tőle, hogy el tudná-e magát képzelni a tévé képernyőjén. Természetesen igen volt a válasz, de mindig is úgy volt vele, hogy messze lakik, 700 km-re Budapesttől, és soha nem fog elmenni oda, meg biztos, hogy nem is érdemes rá. „De aztán annyi munkát beletettem, hogy rájöttem, hogy lehet, ha mégis vagyok egy olyan szinten, hogy legalább megpróbáljam, és igazából a zsűri szakmai véleményére is kíváncsi voltam”.

A színpadi szereplés számára felszabadító élmény. „Amikor színpadon vagyok, és előadok, soha nem tudok izgulni, mert amikor megszólal a zene, egy ilyen belső ösztönöm kikapcsolja azt a gombot a fejemben, hogy stresszhelyzet van, és elkezdek bulizni. Ami jön zsigerből, azt csinálom, és aztán nyilván az a sok munka, amit beletettem, akkor kinyílik és akkor igazán fel tudok szabadulni” – vallja. Bár a zsűri véleményére kíváncsi volt, a produkció után alig tudott visszaemlékezni arra, mit is mondtak neki, annyira elvarázsolta a pillanat.

A saját dalok írása tüntetheti el az „olyan vagyok, mint Andi” bélyeget

A mentorok közül Andit különösen nagyra értékeli, de nem szeretne hozzá hasonlítani. „Nem szeretnék Andihoz hasonlítani, mert a saját egyéniségemet szeretném megtalálni” – mondta határozottan. Nagyra értékeli a zsűritagot, de mint minden énekes, a saját hangját próbálja megtalálni.

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!