Fotó: Máté Emőke

Románia alkotmányának értelmében országunkban minden állampolgárnak joga van a tanuláshoz. Az állami oktatás pedig ingyenes. Ennek ellenére azzal kell szembesülniük a szülőknek, hogy ahhoz, hogy gyermekeiket „taníttassák”, kisebb vagyonra van szükségük. 

A legalsó szinten vannak a különböző tanfelszerelések, könyvek, munkafüzetek, iskolai programok, foglalkozások, kirándulások stb. Ezeknek se szeri, se száma. Az állam segíti azokat a hátrányos helyzetű családokat, akiknek a legalapvetőbb dolgokra sem telik. Ez sem semmi, de ennek a támogatásnak is megvan az a hibája, ami a legtöbb szociális segélynek: csupán a bevételre és a tulajdonra kíváncsiak az elbíráláshoz, a kiadásokat nagyon ritkán kérik számon.

Az alapvető „iskolai költségek” tovább halmozódnak, amint a tanuló szülőfalujában, városában nincs megfelelő, vagy adott esetben semmilyen tanintézmény sem. A jobbik eset az, ha ez a probléma csak 9. osztályban lép fel, egy fokkal rosszabb, ha már ötödikben ingáznia kell a gyereknek vagy bentlakásba költöznie. A legrosszabb eshetőség, ha még ennél is kisebb diákokért jár az iskolás busz, vagy állnak be a szülők taxiszolgálatnak.

Valóban ingyenes az oktatás? Érje be a vidéki diák a gyengébb színvonalú intézménnyel csak mert a szüleinek nem fér bele a kollégium, de a segély küszöbhatára a béka feneke alatt van?

Székelyudvarhely vonzáskörzetébe számos kis település tartozik, amelyekben még egy szimultán osztálynyi általános iskolás diák sem gyűl össze generációk óta, nemhogy felsőbb osztályokról vagy középiskoláról beszéljünk. Azok a gyerekek, akik valamelyik udvarhelyi iskolát választják a következő lépcsőfoknak, két lehetőség közül választhatnak. Beköltöznek vagy ingáznak. Mindkét variánsnak vannak szerencsésebb esetei, egy rokon, aki szívesen látja a gyereket, szülő, akinek belefér a programjába, hogy vigye és hozza őt. Az általánosabb megoldás az autóbuszos ingázás vagy a bentlakások.

Kikövetkeztethetetlen árak és világvégi falvak

Körbekérdeztük az udvarhelyi busztársaságokat, hogy mennyibe kerülnek a bérletek, mely településeket érintenek a járatok, mikor indulnak, érkeznek. A legtöbb településre járnak buszok, néhány félreeső kisebb falu marad ki, mint Bágy, Lókod, Gyepes, Dálya vagy Petek. Holott, hasonló távolságra lévő vagy félreeső településekre kijár a busz. Alapvető információkat is nehéz kiszedni az információs pultoknál, volt, aki egy idő után már a telefont sem vette fel nekem, az ilyen kis falvak gyerekeinek sorsa látszólag senkit nem érdekel, megy az ujjal mutogatás, vagy a minket ez nem érint – mondat ismételgetése.

A kilométereket tekintve Csíkszereda a legtávolabbi település, ahonnan bérlettel ingáznak Udvarhelyre, az ára 595 lej. Ez a legdrágább útvonal, ezt távolságban Homoródalmás követi, a diákok nagyjából 40 kilométeres utat tesznek meg minden nap kétszer, az egész hónapra pedig 493 lejt fizetnek. Parajd sem marad el sokkal, oda a gyerekek 37 kilométert utaznak és 443 lejt fizetnek havonta. Busztársaságonként változik, hogy adott távra mennyiért vesztegetnek egy bérletet. Van, ahol 26-27 kilométer 355 lej, más vonalon 400, egy harmadikon meg 384 lej.

Felsőboldogfalva van a legközelebb a távolságot tekintve, oda 165 lej a bérlet. Bikafalva, Fenyéd, Tibód, Lengyelfalva, Szenttamás vannak még egészen közel Udvarhelyhez hat, hat és fél kilométerre, Lengyelfalváról a legdrágább bejárni közülük, 230 lej egy havi bérlet. A legkevesebbet a fenyédi diákok fizetnek, a havi jegy 181 lejbe kerül nekik, de van 186 lejért is.

Sajnos válogatni nem lehet, kinek mi jut alapon működik, hogy ki mennyit fizet majd. A buszmegállóban szóba elegyedtem néhány diákkal, akik elmondták, hogy az állam 80 százalékát visszatéríti majd ezeknek a bérleteknek, – nekik ezt mondták – de a „buszpénznek” nevezett összeg elég össze-vissza érkezik, van, aki a tavaly év végit sem kapta még meg. 

Ki korán kel…

Egyik busz sem jár hétvégén és számos közülük csak iskolaidőben közlekedik. A járatok a távolságtól függően olyankor indulnak, hogy az első órára, 8-ra beérjenek a diákok. Az már problémásabb, ha van nulladik óra is, ami 7-kor kezdődik. Délután, valamivel három óra előtt indulnak el a megállókból a buszok. A legtöbb társaságnak reggelente és délutánonként is egy-egy járata van. Előfordul, hogy a nap folyamán akad még, amivel hazamenni, de arra már külön jegyet kell váltani. Egyes iskolák, hogy elkerüljék a sok hiányzást, alkalmazkodnak a busztársaságok kötött órarendjéhez. Van, ahol a diákok az év elején kérést adnak le, hogy gond nélkül mehessenek a buszra délután, máshol nem is tesznek olyankorra órát, hogy kérezkedni se kelljen.

Mit szólnak az érintettek?

Kívülről tekintve nem tűnik egy leányálomnak télen is, adott esetben már 6 óra előtt várni a buszra, egy kimerítő nap után még hazazötykölődni. Fél háromkor a buszmegállók területe népesebb, mint kedd reggel a piac, kisebb csoportokba verődve beszélgetnek, nevetgélnek a fiatalok. Néhányukat megkértem, hogy meséljenek egy kicsit erről az ingázás dologról.

Az hamar kiderült, hogy a legtöbben nem is akartak bentlakásba költözni, mivel jobb hazamenni, anyu főztjét enni. A reggeli kelésről sem panaszkodnak sokan, sőt néhány fiú, aki otthon besegít a szüleinek az állatokkal, mezei munkával, azt mondja, nyáron még korábban is kel, mint most, hogy megkezdődött az iskola. Mosolyogva biztosítanak róla, hogy – nem szoktunk késni, csak néha óra helyett jobban esik egy kávé – mondja egy 11. osztályos fiú. Amikor felmerül a nulladik óra kérdése, le is pisszegik a körénk gyűlt haverok. Van olyan is, aki azt nem tudja elképzelni, hogy a bentlakásban valaki mással osztozzon a szobán, közös mosdóba járjon vagy menza kaját egyen – azt mondta az egyik osztálytársam, aki az intriben lakik, hogy nagyon rossz a kaja – meséli egy kilencedikes lány. A bentlakásos koszt sok mindenkinél elrettentő érv volt. 

Egy másik járatról egy lánnyal beszélgettem, aki a Kós Károlyba jár. Ő már megtapasztalta a bentlakásos életet is, – fél évig ott laktam, de nagyon honvágyam volt, inkább hazajárok. Neki sincs baja a korán keléssel, az iskola is igazodik a menetrendhez. Ülőhely is van többnyire a buszon, a hétfő reggelek és a péntek délutánok zsúfoltabbak a bentlakásosok miatt.

Más opciók

Az Udvarhely – Keresztúr útvonalon kevéske a buszjárat, de azt a vonat pótolja, ami jelenleg a diákoknak ingyenes és a menetrend is hasonló a buszokéval.

Aki az említetteknél is messzebbről érkezik, kénytelen bentlakásba költözni. Székelyudvarhelyen jelenleg öt internátus van, ezekben a helyek szeptember közepére már többnyire beteltek. Volt, ahol a lányoknak még akadt volna néhány szabad ágy, de mindenhol kiemelték, hogy csak a saját diákjaikat fogadják. A bentlakás árak 300 és nagyjából 400 lej között mozognak, ebben benne van a közköltség, az étel és a konyhapénz. A közköltség 40 és 60 lej, egy napi étkezés pedig 15 és 17 lej között van.

Mibe pótol az állam? 

Jelenleg a legtöbb pénzt a teljesítmény-ösztöndíj ér, ami 500 lej. Az érdemösztöndíj 200 lej, de ehhez legalább 9,50-es médiára van szükség. A tanulmányi ösztöndíj 150 lej, ehhez 7,50-ös média kell, de számításba veszik a jövedelmet, aminek a családban az egy főre eső értéke nem lehet több mint az országos nettó átlagbér. Iskolánként változó, hogy mikor kapják meg a diákok az összeget, van, ahol havonta, máshol háromhavonta (az előző három hónap egyszerre) várható az ösztöndíj. 

A szociális ösztöndíj 200 lej, ezt azonban csak azoknak a diákoknak adják, akiknek a családjukban az egy főre eső jövedelem nem több mint az országos nettó minimálbér 50 százaléka, ami 687,5 lej. 

A szociális, gazdasági vagy egészségügyi szempontból hátrányos helyzetben élő fiatalok 200 lejes szociális ösztöndíjat kapnak az év minden hónapjában.

A tavaly kezdték el támogatni azokat az ingázókat, akik olyan vidéki településről érkeztek, ahol nincs iskola. Idén már minden ingázónak támogatást ígértek, ennek értéke a szállítási költségekhez igazodik, akár 200-300 lejről is lehet szó, de nem a bérletek teljes összegéről. 

A bentlakásban élőknek nem jár ez utóbbi, a vasárnap és péntek délutáni buszjegyek bizonyos százalékát visszatérítik. Azonban a bentlakás árába senki nem pótol, és ha ösztöndíjra sem jogosult a gyerek, bizony a szülőnek jól zsebre kell nyúlni, ezért is.