Többféle átverés van a neten. Például engem folyton ismerősnek jelölnek török bankárok, leginkább egy Füsun Tümsavas nevű hölgy, aki már legalább hússzor próbálkozott eddig. Csak azért, hogy pénzt tudjon utalni nekem. Mert ilyen nagylelkűek a török bankárok. Aztán vannak az oxigénmaszkos fotójú mamák, akik a halálukon vannak, és csak az tenné boldoggá őket, ha rám hagyhatnák vagyonukat.

És végül vannak a csajok, akik csak a farkamat akarják. Őket szeretem a legjobban az összes internetes csaló közül.

„Szia, hogy vagytok?”

Történt egyszer, pár hónappal ezelőtt, hogy egyik jó barátom felhívott, hogy ismerem-e Dóczi Ildikót, mert gyanús neki. Ráírt, hogy „Szia, hogy vagytok?”, de ő nem ismeri. Átküldött egy fotót is róla, hogy lássam. Nem ismertem, de szerepelt az ismerőseim között.

Én szinte mindenkit visszajelölök, aki ismerősnek jelöl, és van rá esély, hogy lehetséges forrásom legyen. A legtöbb információm úgy jön be, hogy valaki ismerősnek jelöl, majd elkezd írni. Így nem válogathatok, és ha látom, hogy nem török bankár az illető, nem egy no name arab, nem halálán lévő francia néni oxigénmaszkkal, vagy nem virít a fotóról, hogy kamu kurva, akkor visszajelölöm. Ez a csaj, akit barátom kérdett, egy teljesen hétköznapi fiatal csajnak tűnt, és nagyon sok közös ismerősünk volt.

Pár óra múlva nálam is bepróbálkozott a csaj egy „Szia, hogy vagytok?”-kal. Nem válaszoltam neki. A nagyon közeli rokonoknak vagy barátoknak szoktam csak válaszolni hasonló kérdésekre, s nekik is csak akkor, ha úgy érzem, tényleg érdekli őket, nem csak udvariasságból kérdik. Itt pedig már tudtam, hogy valami nem tiszta a csajjal, s nem volt időm feleslegesen üzengetni.

Mint utólag kiderült, ez a „Szia, hogy vagytok?” az egyik árulkodó jele ennek az átverésnek.

Vagy nem tud magyarul, vagy nem is érdekli, mit írok

Pár nap múlva ismét jött egy „Szia, hogy vagytok?” egy másik ismeretlen, hétköznapi csajszinak tűnő ismerősömtől. Épp volt tíz lazább percem, gondoltam, megnézem, hogy reagál az illető. Olyan volt, mintha csevegést imitálna, standard kérdések érkeztek, és a választól függetlenül jött a következő semmitmondó kérdés. Hiába voltam fagyos már az első válaszoknál, hiába írtam le, hogy oknyomozó újságíró vagyok és az átverés érdekel, a kérdések csak jöttek.

Ebből arra következtettem, hogy az illető el sem olvasta a válaszokat, amiből gyanús lett, hogy magyarul sem tud, csak copy-paste-tel másolgatja be a fordítóval előregyártott kérdéseket. Aztán egyszer csak ejsze lefordította a válaszaimat, mert hirtelen szakította a kapcsolatot.

Ismerkedés a csajokkal

Elhatároztam, hogy ha még jön egy „Szia, hogy vagytok?”, akkor elindulok a szálon rendes fiúként, hogy lássam, hogy is működik ez az átverés. Mert éreztem, hogy ennek nagyon átverési hullám szaga van. És jött is hamarosan az újabb megkeresés. És aztán az újabb és az újabb, minimum hetente egy-kettő. Úriember voltam, és játszottam a „csajok” játékát. Szépen beszéltem velük, és kedves voltam.

A társalgás mindig gyorsan haladt, és mindig ugyanazon a forgatókönyvön alapult: Honnan vagy? Mivel foglalkozol? Van-e családod? Mi a hobbid? Szereted-e a szexet? Megmutassam-e a didimet és a szép puncimat?

Voltak érdekes pillanatok is, amikor vissza kellett fognom magam, hogy ne írjak valami vicceset a „csajnak”.

Egy szentléleki magyar nő nem beszél így magyarul, és nem használja románul a települése nevét. És azt, hogy mivel foglalkozol, nem úgy kérdi meg, hogy „honnan jöttél, és mi a munkád a földön?”.

Ez az átverés egyik legfontosabb jele, hogy érződik, hogy nem magyar az illető, és fordítót használ.

A csalók közül voltak olyanok, akik nagyobb figyelmet fordítottak a részletekre, és ügyeltek arra, hogy a „csajnak”, aki ismerősnek jelöl, legyen helyi kötődése, vagy hogy szebben beszéljen magyarul, másokat az sem zavart, hogy totál idegen nevű és nagyon furcsa helyeken iskolázott nőket akartak eladni magyarnak.

Voltak profilok, amelyeket egy-két nappal azelőtt hoztak létre, de voltak olyanok is, amelyekre két-három éve töltöttek fel képeket. Gyanítom, hogy esetenként valós csajoktól lopott profilok voltak valós képekkel.

A „csajok” mindig nagyon törekedtek, hogy mihamarabb, pár kérdésen belül eljussunk a lényeghez, a szexhez, és hogy megmutathassák magukat. Ez is egy árulkodó jel, és csalásra utal. Mert melyik nő az, aki nem beszélni akar egy férfihoz órákon, napokon, hónapokon keresztül, hanem egyből szexelni? És pont veled akar szexelni?

Persze, minden férfi örömmel hiszi magáról, hogy szép, és hogy kívánják a nők meg minden. Én is el tudom képzelni, hogy van pár harmincas-negyvenes csaj a környezetemben, aki közelebbről ismer, és pont egy ilyen gyöngéd és odafigyelő, ugyanakkor kemény pasira vágyik, mint én. De hogy tizen-huszonéves csajszik, akik nem is ismernek, pont egy negyvenes éveiben szépen benne járó, gömbölyödő pocakú és kopaszodó pasit kívánjanak meg maguknak alkalmi szexpartnernek, ezt akkor is nehezen tudom elhinni, ha teljesen öntelt vagyok, és ideális pasinak képzelem magam. Legyünk komolyak! Ha a férfiakban lenne annyi önkritika, hogy megkérdezzék maguktól: miért pontosan őket kívánták meg ezek a csajszik, akkor ez az átverés csírájában összeomolna. Csak mi, pasik szeretjük azt hinni, hogy a nők imádnak minket.

Előkerül a didi, de a puncit csak farokért cserébe adják

Ott tartottunk, hogy gyorsan feljön témaként a szex, és az ember fia örül, hogy végre a szexnél tartunk, és nem kell többet a hobbinkról, meg mindenféle butaságról beszélgetni. A „csaj” egyből felajánlja, hogy megmutatja a didkóit. És akkor jön a videóhívás, és a csaj már vetkőzik is, gépiesen, mint akit hajt a vére.