Ilyés hazaüzent

Fotó: GÁL ELŐD

Büszkék lehetünk sportolóinkra, Udvarhely vezetése sportbarát, nagy előrelépést tettünk kézilabda tekintetében – ilyenekkel kezdte Gálfi Árpád polgármester azt a sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették az első Határok nélkül – Kézilabda és kulturális fesztivált, amelynek helyszíne Székelyudvarhely lesz július 9. és 13. között.

„Mint tudjátok Magyarország kormánya a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította a 2020-as évet. Úgy gondoltuk a Magyar Kézilabda Szövetségnél, hogy ez a székelyudvarhelyi fesztivál kiválóan illeszkedne ehhez, hiszen a sport nemzetépítő ügy, az egészség megőrzése mellett remekül szolgálja a közösségépítést, és az identitáserősítést” – mondta az apropóról Jakab Árpád főszervező.

Novák András, az MKSZ operatív igazgatója elmondta, a Veszprém, a Szeged, a Ferencváros, Debrecen is igent mondott arra, hogy közösen nézzék meg mi mindent tudnak nyújtani a kézilabda-szerető fiataloknak. „Bízunk abban is, hogy Ilyés Feci összerakja azt az álomcsapatot, ami legalább az első félidőben méltó ellenfele lesz a Szejkének, de ha az a hatosfal feláll, amire én gondolok, akkor ember legyen a talpán, aki azt átlövi” – hízelgett picit az udvarhelyieknek az igazgató. Nem titkolt szándékuk, hogy a kormány által létrehozott akadémiai rendszert határokon túlra bővítsék, és úgy gondolja, hogy ez a fesztivál jól illeszkedik ehhez a céljukhoz.

Mi lesz?

Ilyés Ferenc, székelyudvarhelyi kézilabdázó, a magyar válogatott korábbi irányítója Skype-on Berlinből bejelentkezve fejezte ki örömét, hogy szülővárosában szervezik meg az eseményt, a gálamérkőzésre Juhász Istvánnal válogatták össze a keretet. „Azt elmondhatom, hogy olyan egykori válogatott játékosokat, olimpikonokat hívtunk meg, akiket az udvarhelyiek sokat láthattak főleg televízióban, és sokat szurkolhattak nekik. Világverő csapatot rakunk össze” – mondta el. A sajtótájékoztatón a kézilabdázó édesanyja, Ilyés Magda egykori olimpikon is részt vett, el is érzékenyült fiát látván.

Ballai Attila, a Nemzeti Sport és a MediaWorks sportfőigazgatója arról beszélt, hogy ez egy előfutára is lesz a jövőben Budapesten megrendezendő Magyarok Világjátékának, amelyet, akár az olimpiát, négy évente szerveznének meg ezután, és 11 sportágban avatnának majd bajnokot, például kézilabdában, úszásban, atlétikában, vagy éppen birkózásban.

A Székelyudvarhelyen megrendezendő fesztiválon Dunaszerdahelyről, Csalóközaranyosról, Magyarkanizsáról, Zentáról, Szatmárról, Keresztúrról, Csíkszeredából és Zetelakáról lesznek csapatok az udvarhelyiek mellett, tudtuk meg Juhász Istvántól, az MKSZ akadémiai központjának vezetőjétől. A 2006-2007-es születésű generációnak írták ki a bajnokságot, mivel ez az a korosztály, amely minden egyes említett területen kellő létszámmal és erővel tudja képviseltetni magát.

Lesz tehát kézilabda minden mennyiségben július 9. és 13. között, de hogy ne csak erről szóljon a fesztivál, lesz itt Kowalsky meg a Vega és Ismerős Arcok koncert, főzőverseny, színházi előadások, gyerekprogramok, közönségtalálkozók és minden, ami jó. A részletes program az esemény Facebook-oldalán lesz majd elérhető.