Így ünnepel a Gimi

Szerdától szombatig, vagyis november 7. és 10. között tart a Gimi 425 évfordulójára szervezett ünnepségsorozat.

Szerdán már reggel nyolc órától indul a sportnap a diákok számára, a Tamási Áron Gimnázium épületében Könczey Elemér karikatúráinak tárlata nyílik az első emeleti folyosón, majd a múltba néznek: az iskola 1911. és 1948. közötti életéről vetítenek filmet.

Kicsik tánca, film és zene

Csütörtökön a kisiskolások rendezvényei kezdődnek, lesz reneszánsz táncház, majd mécsesekkel vonulnak fel a felújított épület előtt.

Délután GimiTud iskolatörténeti vetélkedőt rendeznek a gimnázium tanulói számára, aztán bemutatják a 400 év múlt, 25 év jelen című filmet. Este a Haáz Rezső Múzeumban iskolatörténeti kiállítás, a városháza Szent István termében pedig Misztrál koncert lesz.

A péntek délelőtt a tudományé,

plenáris és szekcióüléseket tartanak különböző tudományterületeken, délután az iskoláról szóló filmeket vetítik, utána pedig a véndiákok gálaestje kezdődik a Művelődési Házban.

Szombaton szentmisével indítanak, majd felszentelik a felújított épületet, emléktáblát avatnak és egy időkapszulát is elhelyeznek.

Este hét órától a Művelődési Házban a Gereben ünnepi műsorát lehet majd megnézni, fellép még Berecz András, az Üsztürü és Üver zenekarok, és a Veszprém Ifjúsági Néptáncegyüttes. A program ünnepi vacsorával és táncházzal ér majd véget.

A részletes program ide kattintva érhető el.