Szeretik, de nem vennék meg minden áron.

Fotók: uh.ro

Minden jel arra utal, hogy az áruk miatt nem kelendőek a csereháti lakások, ez az elsődleges magyarázat arra, hogy a 254 eladhatóvá vált ingatlan egyikére sem jeleztek vásárlási szándékot a városházán, mióta március folyamán minden bérlőnek kiküldték az árajánlatot. Megkérdeztük a lakókat és egy ingatlanügynökséget is, hogy mit szólnak az aktuális árajánlatokhoz, egyáltalán a lakásokhoz, a negyedhez. Kiderült, nem pusztán az okozott csalódást, hogy emelkedtek az árak, hanem az eltelt idő, a lakhatási viszonyok is közrejátszanak, és az ifjúsági program eredeti küldetése is megkérdőjeleződik szerintük.

Az ANL-lakások megvásárlását ugyanis már 2014-ben lehetővé tette a törvény, s miközben máshol sikerült érvénybe léptetni, a székelyudvarhelyi városvezetés először csak 2016-ban ígérte meg a bérlőknek, hogy féléven belül megvásárolhatók lesznek a lakások. Amiből aztán további ígérgetések és hosszú évek lettek, a bürokratikus hercehurcára hivatkozva. Az utolsó momentum, az eladási szabályzat elfogadása így esett 2021-re, mire – a lakók pechjére – időközben jelentősen megnőtt az eladási ár. Egyetlen reményük, hogy Cseke Attila fejlesztési miniszter beváltja ígéretét, és visszacsökkenti a szerinte is magas árakat.

Mennyi is az annyi?

A városházától kapott információk szerint a 2003-ban és 2010-ben épült egyszobás lakások ára hasonló, 31 ezer euró (155-158 ezer lej) körül van, a kétszobásoké 50-53 ezer euró (255.000 és 266.000 lej) körül, ha 2003-ban épültek, és 55-63 ezer euró között van, ha 2010-ben. Utóbbi intervallumba tartozik az egyetlen háromszobás lakás ára is.

A lakás eladási árát úgy számolják ki, hogy az egy négyzetméterre számolt egységárat beszorozzák a lakás összterületével (beleértve a közös felületeket is: lépcsőház, pince stb.), amiből levonják az amortizáció mértékét, a kapott értéket pedig beszorozzák a település besorolásából származó szorzóval – ez Udvarhely esetében 0,93. A négyzetméter alapára 2.996 lej (ÁFÁ-val), amihez hozzáadódik még 1% a városházának kezelési költség címén. 2020-ban ez az alapár nőtt meg jelentősen, mintegy ezer lejjel négyzetméterenként.

Amennyiben sikerülne visszatérni a korábbi, 2019-es árfekvéshez, a lakások méretével arányos csökkenésre számíthatnak a vevők, így az egyszobások esetében akár 60 ezer, a kétszobásoknál 80-125 ezer lejes, a háromszobásnál 130 ezer lejes kedvezményhez juthatnak. Ha öt lejben számoljuk az eurót, akkor a visszacsökkentés értéke az egyszobásoknál akár 12 ezer, a két-háromszobásnál 16 ezer és 25 ezer euró közötti is lehet.

Mit mond az ingatlanügynök?

Arra voltunk kíváncsiak, a csereháti ifjúsági lakások aktuális ára hogyan áll a város más, hasonló méretű és korú tömbházlakásaihoz képest, illetve viszonyításképp érdekeltek a régebbi építésű (Bethlen, Tábor, Rákóczi) tömbházlakások árai is, az új vagy használt kisebb kertes házakéi is. A megkeresett ingatlanügynökségektől egy válasz érkezett be, az udvarhelyi WELL nevében Von Maximilian Éva válaszolt.

A szakember szerint a székelyudvarhelyi ingatlanpiacon a felszereltséghez, elhelyezkedéshez képest a tömbházlakások árai „igen magasak”. Ezt azzal magyarázta, hogy a 2008-as gazdasági válság után az árak folyamatosan emelkednek, „sok esetben sokkal erőteljesebben, mint azt a piac megbírná”. – Ez egy öngerjesztő folyamat, amelyben a legtöbben azt gondolják, hogy az ő ingatlanjuk többet ér, mint amennyiért meghirdetnek egy másik ingatlant, és emiatt magasabb árakat is kérnek – vélekedett az okairól.

A karbantartás a város feladata volna, a bér egy részét erre kellene fordítania.

Egy másik szempont, hogy a régebbi építésű tömbházak nem feltétlenül tartoznak a kevésbé értékes lakások közé, vagyis az újabb nem mindig jelent jobbat, a kor alapján elég nehéz különbséget tenni közöttük. „Sajnos vannak olyan új építésű tömbházlakások, amelyek nem megfelelően voltak megépítve, ilyen előfordul a Csereháton is. Az először épített tömbházlakások sokkal gyengébb minőségűek voltak, mint az utána építettek – lásd nyílászárók, bejárati ajtók, moketta vs. szalagparketta, csempézés, szigetelés stb. –, amelyek tudnák befolyásolni a piaci áraikat”.

Jelenleg a város területén az egyszobás tömbházlakások árai nagyjából 25-35.000 euró körül mozognak, ugyanakkor egy rosszabb helyen lévő lakás jóval alacsonyabb áron sem értékesíthető, illetve egy nagyobb, jobban felszerelt lakás még jobban is értékesíthető lehet. Ez a kétszobás lakásokra is igaz, az értékhatárok valahol 35-50.000 euró körül vannak. A kisebb kertes házak esetében is elég nagy a szórás: egy használt beleférhet 50-100.000 euróba, de egy újabb ára már elérheti akár a 120-150.000 eurót is – részletezte az ingatlanügynök, megjegyezve, hogy az áremelkedés lassulni látszik, szerinte hamarosan eléri a csúcspontját.

A csereháti lakások eladhatóvá válása van-e valamilyen hatással az ingatlanpiaci árakra?

– Ezeknek a lakásoknak az értékesítése szinte semmilyen hatással nincs az ingatlanpiacra, hiszen – az ígéretek ellenére – elég magas áron vannak meghirdetve, éppen ezért fognak sokan alternatívát keresni – válaszolt kérdésünkre Von Maximilian Éva, aki szerint az állam a remélt többletbevétel helyett épp az ellenkezőjét fogja elérni, és szembement a saját víziójával.

– Azt azért tudni kell, hogy ezek a lakások ifjúsági lakásokként voltak építve, ami azt jelenti, hogy támogatni szándékoztak azokat a fiatal házasokat, akik a későbbiekben átveszik és beleköltöznek. A lakások nem a legmagasabb minőségben lettek kivitelezve, éppen ezért úgy gondoljuk, hogy az áraik sem a legmegfelelőbbek. Számos sebből véreznek, elég sokat költöttek rájuk a benne lakók, és még elég sokat kellene rájuk költeni ahhoz, hogy továbbra is bennük tudjanak lakni.

Az is érdekes az ingatlanügynök szerint, hogy az akkori építőanyagok árai helyett, a mai építőanyagárakat használják viszonyításai alapként, és ebből számolják le az amortizációs költségeket. „Ha sikerült volna egy normális árat kialakítani, ha azokat a paramétereket vették volna figyelembe, amiket korábban említettünk, akkor igen, az nagymértékben tudta volna befolyásolni az ingatlanpiacot. Így? Így marad minden a régiben. Csak lett még pár száz család, akik elveszítették a reményüket, hogy valaha is lesz saját lakásuk…” – érzékeltette a probléma súlyát, emberi oldalát a szakértő.

Hát a bérlők?

A lakónegyedről, a lakásokról többnyire pozitív a véleményük az általunk elért lakóknak, akik szívesen meg is vásárolnák a bérlakásokat, viszont vannak fenntartásaik, különösen az árral kapcsolatban.

– Mint lakhatási zóna, jónak mondható, élhetőség szempontjából is – mondja egy 53 éves férfi, aki családjával az első csereháti lakók közé tartozik –, de a kért ára magas, így nem szeretném megvásárolni. A másik ok, hogy az eladási ár későn jött, mert 17 évnyi ottlakás után, 53 évesen már nem veszünk fel kölcsönt. Amíg nem látunk új árakat, senki nem akarja megvenni. Ha tízezer euróval visszaesne, akkor már mindenki benne volna – vélekedik a szomszédokkal való egyeztetések nyomán.

Erre erősített rá egy korban hasonló, ugyancsak első generációs szomszéd, aki egyrészt „szeretem” negyednek tartja a Cserehátot a sok gyermek, fiatal és a kis áthaladó forgalom miatt, ellenben az árajánlatot nagyon magasnak. De ő is hallotta, hogy talán változik, csökken, és akkor részletben, hitelből tudná megvásárolni magának.

Minden négyzetméter számít.

– Aki tíz-húsz éve arra gyűjt, hogy már nem is magának, hanem a gyerekének megvegye, annak így sok, s ezeknek az embereknek keresztbe törték az álmaikat – mondta egy huszonéves fiatal, aki egyedül bérel egy egyszobás, 2003-as építésű lakást. Ő kifejezetten szebbnek tartja a cserehátit más negyedeknél, még ha nehezebben megközelíthetőnek is, viszont az ár-érték arányon ő is fennakadt.

– Gondolkoztam a vásárláson, de jelenleg drága. Vagyis nem drága, csak piaci áron van, de ez ifjúsági lakás. Ha bejön Cseke ígérete, akkor van esély, hogy olcsóbb lesz de nem hiszem, hogy a régi árára visszajön – véli a fiatalember, aki az árat sokallja ahhoz képest is, hogy a lakásnak nincs saját hőközpontja, nincsen megfelelően szigetelve, illetve az árszabás módját sem tartja korrektnek. – Akkor a tetőrészből el lehetne különíteni mindenkinek egy részt, ha már 40 négyzetméter helyett 60-at számoltak? – veti fel kérdőn, arra utalva, hogy a lépcsőház közös részeit is ugyanúgy felszámolták, mint a tulajdonképpeni lakófelületet.

Leesett az állunk az áraktól,

így már nem éri meg – fogalmazott egy 37 éves nő, aki férjével bérel egy kétszobás lakást. Náluk a reális 60 négyzetméter helyett százat számoltak az árajánlatban, miután hozzáadták a közös részeket (tetőtér, lépcsőház) meg az erkélyt is. 

Szerinte is drága ahhoz képest, hogy ifjúsági lakásokról van szó, „nem a piaci árakról kellene szóljon, ez egy más történet”. A csendesnek, jó fekvésűnek tartott negyedet egyébként ők is szeretik, otthonuknak érzik, nem szívesen költöznének el, de ilyen áron inkább nem vennék meg. Úgy véli, amit először állapítottak meg, az megfizethető volna, a mintegy tízezer eurós különbséget inkább felújításra tudnák fordítani. Mert arra nagy szükség volna, a lakás alapfelszereltsége nem a legjobb minőségű, és ez a magasnak tartott, télen akár 600 lejes rezsire is kihat.

– Felhúzod maximumra, mégsem forró a kalorifer, de attól még megy a számláló, sok probléma volt a kazánnal is. A szigetelés se a legjobb, az ablak húz, mindenből a leggyengébb minőségű anyagot használták. Van, ahol a fűtéscsövektől felpattogzott a csempe, nálunk az olcsó kínai csapot felütötte egyszer a hirtelen visszaadott víz nyomása, és a víz sem tudott elfolyni – panaszkodott. 

Még nincs húsz éve, hogy lerakták.

Ha pedig jobbat akarnak, például „hogy ne szökjön ki a meleg”, akkor saját költségükön kell valami mozdítaniuk, ezt tulajdonosként meg is tennék, de bérlőként nem éri meg ebbe fektetni. Mi van, ha menni kell? – kérdi, a bérlői státus bizonytalanságra hivatkozva.

– Picit úgy érzem, hogy át vagyunk verve, és egy csomó időnk ráment, miközben az opciók beszűkültek – mondja a 37 éves nő, arra utalva, hogy így is négy évet vártak a lakás kiosztására, aztán újabb évekig várták, hogy megvásárolható legyen, nem is gondolkodtak másban. A másik szempont, hogy „minden drága lesz, hiába akarnánk házat építeni, mert nem is tudnánk megvalósítani. Szóval a házépítésről lemaradtunk, a tömbházzal pedig nem tudjuk, hogy lesz” – összegzi a nagy dilemmát, amibe kerültek.

Ilyen körülmények között inkább maradjon a bér, gondolja, minthogy hosszú időre, mondjuk 30 évre, valamelyik bank rabszolgáivá váljanak a magas vételár miatt, mert akkor élni sem lehet.