Így lőttek ki a kénosiakkal

Tarra vágta az erdőjüket az erdészet a visszaadás előtt. Másfél ezer köbméter fát vágtak ki. És úgy néz ki, még fognak.

Több úton is megpróbáltak lépni ez ellen, elöljárókat kerestek meg, hatóságoknak írtak, de nem jártak sikerrel, az erdészet mégiscsak nekiesett az erdőnek.

Az udvarhelyiek egyik kedvelt kirándulóhelyén, a Kerekerdőn ülünk fel egy piros papucsdácsia platóján pokrócokkal takart szénabálákra, Remete felé vesszük az irányt. Jobbra-balra hatalmas fatörzsek hevernek halmokban az út szélén, úgy tűnik, a Kerekerdőt is vágják, nem csak a kénosiak erdejét.

Látványos fiatal erdőben vezet utunk felfelé, az ősz pompás, sohasem volt ennél szebb.

A fákon jobbra-balra fehér négyzetbe festett piros szívek. Nem tűnnek erdészeti jelzésnek.

A tetőn kisüt a nap a ködből, a délelőtti esőt úgy elnyeli a száraz föld, mint druzsba a kénosiak még vissza nem kapott erdejét.

Még mielőtt beérnénk Homoródremetébe, megállunk. Megérkeztünk. Az út jobb oldalán halmokban hever a kivágott fa, rajtuk erdészeti jelzésekre bukkanunk. Egy geológiát végzett ismerősöm mesélte, hogy az egyetemen szinte semmi más nem tanultak, csak azt, hogy miként kell kitermelni a földből az értékeket. Az erdészeti egyetemen vajon más lenne a helyzet?

Szeretnék minél több jót írni az erdészekről, szeretném azt hinni, hogy az erdészek jó emberek, és ismerek is két-három olyan erdészt, akikben bármikor megbíznék, de sajnos az életem során mégis több negatív élményem volt erdészekkel kapcsolatban, mint pozitív. Azt is hozzáteszem, főleg az erdészeti vezetőkkel volt kellemetlen élményem, nem az erdőt járó kis erdészekkel.

A kénosiak is így vannak ezzel, és ezen az utóbbi egy év kalandjai nem segítettek. Tavaly szeptemberben jutottak oda, hogy a tanács hosszas győzködés után felmérette a kénosi erdő körvonalát. Aznap, amikor a felmérés megkezdődött, az erdészet elkezdte bélyegezni a fákat a területükről. Arra érdekes módon derült fény. Akartak beszélni az erdésszel a felmérés miatt. Érdeklődtek az erdészetnél, ott mondták, hogy kiment az erdész terepre, a remeteieknek fát bélyegezni. Kimentek utána az erdőbe, meg is találták, csakhogy az erdész nem a remetei erdőben bélyegzett, hanem a kénosiban. Akkor kezdte el az erdészet bélyegezni a kénosi erdőt.

Hamar rájöttek, hogy az erdészet arra készül, hogy kitermelje az erdőt visszaadás előtt. Megpróbáltak tenni valamit ellene. Kérték a helyi tanács segítségét. Politikusokhoz is fordultak. Hatóságoknak is írtak levelet. Többen is ígértek segítséget, de hiába. Csak annyi lett az eredménye, hogy a polgármester letolta őket, hogy miért fordultak az Erdészeti Felügyelőséghez, de azonkívül senki semmi érdemlegeset nem lépett.

Tavasszal az erdészet kitermelt 729 méter tűzifát. Vagy legalábbis ennyit mondott a kitermelő cég nekik. Azzal még nem is volt olyan nagy baj, mondják, habár anyagilag kár, de az erdőn nem látszott meg annyira. Innen-onnan szedtek ki egy-egy fát az erdőből, nem vágták kopaszra.

De most ősszel jött egy újabb hullám, és most tarvágásba kezdett az erdészet, csontig vágják az erdőt.

Két nagy darabot taroltak le az ősszel. Ez az egyik. Szemmel mérve olyan 3-4 focipályányi méretű lehet. Sajnos, a pontos méretét nem tudom megmondani, mert az erdészet nem válaszolt a kérdéseimre. Annyit mond a kitermelő cég embere a kénosiaknak, hogy 550 köbméter fát termelnek ki innen.

A területet annyira tarra vágták, hogy ez a legvastagabb fa, ami rajta maradt, ujjamnyi vastag. Jobb helyeken azért meg szoktak hagyni egy-egy szép fát, hogy hullassa a makkot, legyen, amiből kis fák legyenek, de itt semmi nem maradt, csak ághalmok.

Ez egy másik terület, innen 330 köbméternyi fát vágnak. Összesen tehát 880 köbmétert. A hely teljesen kopasz marad. Ha majd visszakapják a területeket, ültetéssel kezdhetik. Szép örökség. Ezért szenvedtek az ősök. Két emberöltő, mire ebből ismét valami lesz. Aztán fizethetünk a semmiért – mondja egyikük. Ha visszaadják, őrzési díjat is kell fizetni. Ebből kellett volna.

Az út bal oldalán százméteres sorokban méterbe vágott tűzifa sorakozik. A kitermelő cég szerint 800 méter tűzifa lesz ebből, a több száz köbméter műfa mellett.

János bácsi, az egyik kénosi erdőtulajdonos, szomorúan mondja, a tarolás közepén állva: mi vágjuk a kaszálókról a fát, hogy legyen mivel tüzelni, az erdészet pedig vágja a mi erdeinket.

Megáll egy traktor, vezetője kiszáll körülnézni. „Nőnek a fák?” – kérdi a letarolt erdő láttán a kénosiaktól. Néhány szót váltanak, majd levonja a következtetést: ez a mi kommunista demokráciánk, hogy a ráksúly egye meg!

Ha már idekint vannak a gazdák, körülnéznek a megmaradt erdőben. Rengeteg fa ki van bélyegezve. Itt még nagy tarolás lesz. Eddig nem vágott az erdészet innen, mesélik, mert Bănucu, az erdészet vezetője azt mondta, hogy ez visszaadás előtt álló erdő, s nem vágnak belőle. Most, hogy Bănucu nyugdíjba ment, és Simó vette át a helyét, egy magyar, most elkezdtek vágni. Furcsa. Most hirtelen vágásérett lett az erdő. Bélyeg hátán bélyeg.

Egy szalamandra húzódik meg a fa gyökerének egyik üregében. Picivel odébb, egy fejszevágta gyökérrészen egy méregsárga bélyeg pihen. Nem szeretném túllihegni itt az ügy környezetvédelmi felét, de elhanyagolni sem kellene. A tarvágás az egyik lehető legrosszabb dolog, amit egy erdővel tenni lehet, sok szempontból. Az erdészethez intézett kérdéseim között szerepel az, hogy miért volt indokolt egy ilyen erős beavatkozás, mint a tarvágás, de nem válaszoltak.

Béla bácsi megsimogat egy gyönyörű cserefát. Örömmel nyugtázza, hogy nincs kibélyegezve, ez lehet, hogy megússza ezt az erdészeti tatárjárást. A legidegesítőbb az, mondják a kénosiak, hogy a polgármesteri hivatal az erdészettel karonfogva árusítja a kénosiaknak a kénosi erdőből származó fát drágán, piaci áron. Ugyanaz a polgármesteri hivatal, amelyiknek birtokba kellene helyeznie őket, de évek óta húzza ezt a folyamatot. Nézzük, hogyan.

Balázs bácsi foglalkozott az utóbbi időben a legtöbbet az erdő-visszaszolgáltatás folyamatával, ő fogja felvázolni nekünk az utóbbi évek történéseit. 2016 novemberében volt egy falugyűlés, akkor választották meg őket, hogy vigyék tovább a tíz éve zajló ügyet. Abban a pillanatban a polgármesteri hivatal azt állította, hogy a dokumentáció nem teljes. Kiegészítették a dokumentációt, és 2016 decemberében leadták.

Úgy számították, hogy el is indul a folyamat, de a huzavona csak akkor kezdődött. Legalább nyolcszor kellett csak Balázs bácsinak lemennie a hivatalba ilyen-olyan dolgok tisztázása ügyében, de mások is jártak még le. 2018 áprilisában kifüggesztették a végleges listát a falu központjába, két hónapig ott állt.

Júniusban bevették, s a polgármesteri hivatal ismét felküldte a dokumentációt a megyéhez. A prefektúra augusztus közepén visszaküldte, nem tudni, milyen indokkal, mert az elutasító levelet nem mutatta meg a kénosiaknak Bodor Ernő, a polgármesteri hivatal felelőse.

Augusztusban változott a törvényes háttér, a hivatal visszaküldhette volna a dossziét, meg is tette, de csak szeptember 28-án. Közben elkezdték letarolni az erdőt az erdészek.

A kénosiak nem értik, hogy miért kellett a polgármesteri hivatalnak megvárnia a visszaküldési határidő végét, miért nem tudta hamarabb visszaküldeni. Nem értik, miért kell mindig megvárni minden határidő végét, miért muszáj az ügyet a lehető leglassabban intézni.

A kénosiak folyamatosan úgy érzik, a polgármesteri hivatal húzza az időt. Mivel a polgármester jóban van az erdészet vezetőjével, és a polgármesteri hivatal részt vesz az erdő értékesítésében is, az is felmerül, nem beszéltek-e össze. De nem csak ez furcsa az ügyben. Hanem az is, hogy soha semmit nem akarnak nekik megmutatni, nem akarnak szóba állni velük, nagyon rossz a kommunikáció a két fél között.

Hogy van az, hogy a polgármester letolja őket azért, mert az erdészetet feljelentették a gárdánál? Hogy van az, hogy a polgármester letolja őket folyton, hogy hol voltak 28 évig, miközben nem nekik, hanem a polgármesteri hivatalnak a feladata a birtokba helyezés és a dokumentáció leadása? Hogy van az, hogy a hivatal felméreti a kénosi erdők körvonalát, de a kénosiaknak nem akarják megmondani, hogy mekkora az erdejük, csak annyit mondanak, hogy „belefér” a nekik kiosztandó? Megígérték, hogy a falufelelőst meghívják tanácsülésekre, hogy tudja, mi zajlik a községben, és egyszer sem hívták meg? Hogy van, hogy soha semmit nem akarnak megmutatni, tisztázni?

Van még egy nagy fájdalom a faluban földügyekben, ami nagyon izgalmas. Tizenvalahány évvel ezelőtt kiosztották az embereknek a birtokleveleket a legelőkre. Aztán néhány hónap után vissza is kérték őket valamilyen okkal, és azóta is maguknál tartják. Felháborodva kérdik a falusiak, milyen jogon tartja a fiókjában Bodor mérnök az emberek birtoklevelét tíz éve? Miért nem adja vissza azokat, ha kérik tőle? Hogy teheti meg ezt egy jogállamban?

Meglátogatjuk a polgármesteri hivatalt. Jakab Attila polgármester úr kedvesen fogad. Már beszélgetésünk elején kiderül, nem az erdővágás a legfontosabb témája, felhányja nekem a múltkori medveügyét, csak akkor száll le a témáról, mikor megkérdem, hogy a teljes igazság érdekében szeretné-e, hogy folytassam abban az ügyben a nyomozást a környezetvédelemnél és a minisztériumnál? Nem szeretné, válaszolja.

Aztán még kétszer felhozza a témát ottlétünk alatt, huncutul, mint egy gyerek, aki haragszik, mert valamikor megdorgálták, hogy rossz volt. Mindkétszer elég feltennem a kérdést: szeretné-e, hogy kinyomozzuk a teljes igazságot? Nem. Határozottan nem szeretné. Tisztázom vele, hogy tartozik egy sörrel, mert leálltam ott, ahol leálltam, és nem csináltam az ügyből egy országos ügyet, ami számára kellemetlenül végződhetett volna.

Az erdőügyre térünk. Hol voltak a kénosiak 28 évig? – kezdi a polgármester. A legnagyobb hibások a gazdák, mondja később. Ki küldött engem ide? Ki kérte, hogy foglalkozzak az üggyel? – folytatja. Mondom, a kénosiak. „Olyan személy nincs ide beírva, hogy kénosiak”, mondjak nevet. Aztán lágyít a hangnemen. Nem egyszerű a kénosi ügy. Ő csak két éve csöppent bele, s úgy érzi, azóta felgyorsult az ügy. Nem érti, hogy miért nyúlt el ennyire, 20 éve meg kellene lennie. A faluból is valakinek jó kellett, hogy legyen az, hogy ne haladjanak az ügyek, mondja. A községben a többi mind vissza van adva.

Az ügy konkrét tisztázását Bodor mérnökre bízza.

Bodor Ernő mérnök nagyon ingerülten viselkedik egyórás beszélgetésünk alatt végig, kolléganőm szavaival élve: tiszta ideg. Le szeretném fotózni a vastag dossziét, amit behoz, de nem egyezik bele, csak a beszélgetés végén, a polgármester kérésére. 2008 óta foglalkozik ezzel az üggyel. 2010-ben volt az első felterjesztés, visszaküldték formai hibák miatt. 2012-ben ismét felterjesztették a dossziét, 2013 januárjában jött vissza. 2013-tól egy hároméves szünet következett, mert a 165-ös törvény leállította a folyamatot.

Mikor újra belevágtak, tisztázni kellett minden családfát, megkeresni az elszármazott örökösöket, s beszerezni tőlük minden papírt. A mellékletet próbálták kiigazítani, de időközben a törvény egyre szigorúbb lett. Olyan problémák voltak, hogy az emberek neve egyik helyen magyarul, másik helyen románosítva szerepelt. Olyanok is voltak, hogy nem talált a területük. Volt több olyan eset is, hogy a mellékleten csak egy név szerepelt a családból, de a kérésen, amit leadtak, több családtag neve van.

2018 júliusában leadták a mostani csapat által összeállított dossziét. Visszajött. De közben változott a törvény. Szeptember 28-án adták le a dossziét ismét Szeredában. 94 személy van rajta. Abban bíznak, hogy 6-7 embernek az ügye már idén megoldódik, mert nekik csak névváltoztatásra van szükség. A többi valószínűleg jövő évben.
2020-ban nem szeretne ezzel foglalkozni, teszi hozzá a polgármester. Teljesen megértjük.

Bodor mérnök ingerültsége mindig fokozódik, mikor valamilyen adat vagy dokumentum iránt érdeklődünk. Mikor a tavaly felmért kénosi erdő területéről kérdezzük, azt mondja, hogy majd később megmondja, ki fogja keresni a papírokból. Mikor később eszébe juttatom, elkezd turkálni a papírjaiban, mintha elő akarná kaparni a számot, de aztán meggondolja magát, és azt mondja, hogy nem mondhat semmit, amíg parcelláról parcellára nem egyeztették végig.

Istenem, egy GPS-es területmérésről van szó, a konkrét erdő határát mérték, kijött egy szám, miért titkolja azt a számot a kénosiaktól? Mikor a legelős birtoklevelek történetéről faggatom, nem emlékszik, hogy melyik évben szedték össze az emberektől a birtokleveleket. Arra sem, hogy 2010 előtt történt-e ez. 2015 előtt? Nem emlékszik, hogy mikor.

Bármit kérdek ezzel kapcsolatban, nem emlékszik semmire. Csak arra, hogy akkor már itt dolgozott. Hiába kérdi meg a polgármester is kétszer, attól sem jut eszébe. Arra sem válaszol érdemben, hogy miért kellett összeszedni a birtokleveleket, s miért nem adták őket vissza eddig a tulajdonosoknak. Csak általánosságokat mond, hogy fel kell mérni őket, hibaigazításra lesz szükség, parcellázási terv kell hozzájuk stb. Jó a szöveg, de egy évtizede ülnek mások birtoklevelén.

Ez jogilag nem rablás kategóriába tartozik, hogy elvetted az ember birtoklevelét, és túszként tartod 10 éve, nem adod vissza, hiába kéri?

Gyanús nekem a polgármester kapcsolata a főerdésszel, megtörténhet, hogy tényleg azért húzódik a végsőkig a visszaadás, mert egy az érdekük? Rákérdek, hogy van-e köztük valami egyezség. Arca elpirosodik, hangosan felnevet. Nem jövök rá, hogy mennyire őszinte a nevetése vagy mennyire erőltetett, mert nem ismerem annyira. Elismeri, hogy jó viszonyban van Simóval, de tagadja, hogy valamilyen alapja lenne bármiféle további feltételezésnek.

Később, az egyórás beszélgetés legvégén amikor szó kerül arról, hogy tarra vágták a területet, meglepődnek mindketten a mérnökkel. Legalábbis meglepettnek mutatkoznak. „Tarvágás? Nem hiszem.” Mikor határozottan állítom, hogy nem maradt egy fa sem a tisztáson, a polgármester első dolga határozottan kijelenteni, Simó Ferihez semmi köze ilyen szempontból. Nem vadászok mindketten, kérdek rá? Ki volt az, aki ezt mondta, kérdi rögtön a mérnök.

Folyton az iránt érdeklődnek, hogy ki volt az, aki, ezt mondta, vagy azt mondta. Ha mondom, hogy a kénosiak, visszavágnak, nincs olyan, hogy „kénosiak”, mondjam a nevet, szólít fel többször a polgármester is és a mérnök is. Nem adok nekik neveket, az újságíró mindig meg kell, hogy védje a forrásait. Ráadásul rühellem, hogy vidékünk tele van kicsinyes és bosszúálló politikusokkal és hivatalnokokkal, akik utólag fenyegetik, zsarolják vagy támadják a „kisembert”, aki mer őszintének lenni. Jaj, nem a bosszúállás miatt érdeklődik, biztosít a polgármester, ők azért vannak itt, hogy segítsenek.

Kedves.

Ugye, hogy Balázs bácsi volt, aki ideküldött, szegezi nekem rögtön a kérdést. Mondom neki, hogy nem.

Azt is hozzáteszem, hogy én körülbelül egy éve tudok az ügyről, a kénosiak közül többen is szerették volna, hogy a sajtóban megjelenjen a dolog, de pontosan Balázs bácsi volt az, aki leginkább ellenezte a sajtó bevonását, mert attól tartott, hogy emiatt megromlik a kapcsolatuk a hivatallal. Aztán megromlott az anélkül is.

A beszélgetés vége már barátságosabb. A polgármester már nem vádolja a kénosiakat, szerinte most az a lényeg, hogy minél hamarabb visszakapják a területeket az emberek. Ezen dolgoznak most, csinálják. A mérnök kiegészíti: „valaki hülye kell legyen, hogy ne csinálja, saját magának gyűjti a baját”.

A munka neheze már megvan, ami rajtuk múlik, azt megteszik, hogy minél hamarabb menjen. Az erdészettel való kapcsolatuk gyanújának eloszlatásaként megmutatnak egy átiratot is, amit most szeptember közepén küldtek át az erdészetnek és a prefektusnak. Azt kérik benne, hogy az erdő visszaszolgáltatásáig állítsák le a kitermelést. Minden jó, ha a vége jó.

Simó Ferenc, a Homoród állami erdészet vezetője telefonon utasítja el találkozási kérésemet, nem szabad válaszolnia kérdéseimre, mondja, ilyen a szabályzatuk. Küldjem el kérdéseimet a csíkszeredai sajtószóvivőhöz. Elküldöm őket csütörtök délelőtt. Megírom nekik azt is, hogy legkésőbb vasárnapig várom a válaszukat, vagy ha nem, akkor legalább egy levelet, amiben elmondják, mikorra tudnak válaszolni. Vasárnap eltelik, el hétfő is, válaszra egyáltalán nem méltatnak.

A következő kérdéseket tettem fel hiába az erdészetnek:

• Mekkora felületű területet vágtak le eddig a kénosiaknak visszaadandóból? Hány köbméter fát termeltek ki, ennek mekkora a piaci értéke?

• Kinek és hogyan értékesítik a faanyagot?

• Mennyit akarnak még vágni a kénosiaknak visszaadandó erdőből és mikor? Milyen ütemterv szerint folytatnák a kitermelést? Dátumokra és mennyiségekre lennék kíváncsi.

• Miért kellett tarra vágni ezt a két területet? Mi indokolta ezt az erős beavatkozást?

• Mennyire bevált gyakorlat ez az állami erdészetnél, hogy levágják az erdőt, mielőtt visszaadnák a tulajdonosnak?

A kénosiak nemrég egy egyesületbe szerveződtek, hogy hatékonyabban tudják kezelni az erdők ügyét. Ügyvédjükkel, Molnár Zsigmonddal beszélgetve megmaradt egy gondolat a fejemben: lehet pereskedni évekig ebben az ügyben, a hibásokat is meg lehet talán találni, sok mindent lehet csinálni, de a kivágott erdőt a helyére visszaragasztani már nem lehet. Ezért most az a legfontosabb, hogy a kitermelés leálljon.

Hazafelé jövet a papucsdácsia platóján nézzük a félhomályba tovaszaladó fákra festett szívecskéket. Gyönyörű az erdő most ősszel, talán még sohasem volt ilyen szép.

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok