Így lesz zöld a piros tojás!

Bákai Magdolna és Bálint Mária két és fél hétig kísérleteztek
fotó: PÁL EDIT ÉVA

Levendulaillat ölel át, amikor beérünk az ajtón. Az asztalon hagyma, cékla, káposzta, spenót, mellettük pedig kékre, pirosra, sárgára, fehérre, világoszöldre, kávészínűre festett tojások hevernek. 

Készülj fel, nálad is ez lesz majd, ha úgy döntesz, idén környezettudatosan ünnepled a húsvétot. A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány és az RDE Harhita által szervezett TUDATOS Udvarhely előadássorozat harmadik, március 31-ei találkozóján nem csak Lukácsi Kata, az SZKA kuratóriumi elnöke és Márton Zsolt, az SZKA kuratóriumi tagja osztották meg a tapasztalatukat, tudásukat ahogy az első két alkalommal történt , hanem az Erdélyi Gyógynövénykert Egyesület tagjai. Bákai Magdolna és Bálint Mária arról beszéltek, hogyan festhetünk tojásokat természetes alapanyagokkal, ők voltak a „tojásfelelősök”, ahogy Kata mondaná, a „virágvízfelelős” pedig Miklósi Ildikó volt, miatta illatozott a Boroinfo-sütőakadémia terme.

A hagymahéjtól a kurkumáiig, cékláig, káposztáig

Még gyerekkorából van némi tapasztalata, mindig hagymahéjjal festették otthon a tojásokat, osztja meg velünk Bákai Magdolna.

Lukácsi Kata, Bálint Mária, Bákai Magdolna, Miklósi Ildikó

Próbálgatta már korábban, hogy mi volna még megfelelően működő természetes tojásfesték a hagymán kívül, de nem járt sikerrel. Most újra próbálkozik már két és fél hete. Ezúttal vannak eredményei, amiket gyorsan össze is foglal, mielőtt még elkezdenénk a tojások színezését. 

Minél fehérebb, annál jobb

Az első és egyik legfontosabb dolog a tojások kiválasztása, szögezi le. Ajánlott fehéreket válogatni, mert ezen szebb, élénkebb lesz a szín, de ha erre nincs lehetőség, még mindig lehet szőkíteni vízzel és ecettel. 

Akkor jó, ha buborékol

De nemcsak a barnás tojásokat érdemes ecetes vízbe dobni, hanem a fehéreket is, ez szépen megtisztítja, előkészíti a felületet, így a festék jobban beszívódik, és tartósabb lesz. Azt tanácsolják, 1:1 arányban készítsük el az oldatot. Az ecetet szódabikarbónával is helyettesíthetjük, ez is befolyásolhatja a színt, ezt két vöröskáposztával festett tojással alá is támasztják, az ecettel kezelt valamivel világosabb. Két percig kell a tojásokat a vízben és ecetben tartani, ha túl sokáig benne hagyjuk, megtörténhet, hogy túlságosan elvékonyodik a héjuk, megreped vagy eltörik. Ha lejárt a két perc, egy ronggyal dörzsöljük át alaposan, vagy akár le is moshatjuk az ecetet.  

A fehér tojást a citromsó festette

A tojásokat egyébként elő is főzhetjük, de nem muszáj, a festőlében is lesz alkalmuk megfőni, ugyanannyi időt kell a főtt és főtlen tojásokat a tűzhelyen a színező lében tartani.

Mit mivel és meddig?

Ezután következhet a festés. Általában fél órát kell főzni lassú tűzön a tojásokat a természetes színezőkkel együtt kivéve a spenótot, ezt egy teljes óráig kell a tűzhelyen hagyni , majd átlagosan még körülbelül 12 órán keresztül kell áztatni a lében. Van, ahol már korábban látszanak az eredmények, ebben az esetben nem kell kivárni a 12 órát, viszont túllépni sem ajánlott. Két indokot is említ Magdolna, egyrészt, ha batikoljuk, a levelet átáztathatja a festőlé, így nem lesz szép a minta, illetve arra is figyelni kell, hogy a tojás nagyon romlandó, ha sokáig van káposztalében például, egy nap múlva már lehet, hogy büdös lesz.

Körülbelül egy liter léhez adjunk nagyjából 2 kanál ecetet és egy kiskanál sót.

Majd jöhet a színes rész. 

Magdolna és Mária első sikere a kurkumához, vöröshagymahéjhoz és reszelt sárgarépához köthető, pár óra után szép sárga tojásokat kaptak. De a vörös és sárga mellé kék, zöld, rózsaszín árnyalatokat is szerettek volna. 

Amikor a férfiak beleütik az orrukat

Kék szín a darabolt lilakáposztából lett. Zöld színt a spenót, rózsaszínt a cékla kellett volna eredményezzen, de nem így lett, ők “sikertelen kísérleteknek” nevezik, de valójában többen ezek a szokatlan színek után érdeklődnek még a műhelymunka elején. Előbbiből nagyon halvány szürkés-zöldes, utóbbiból kávé- és rozsdabarna tojások lettek. A másik kedvenc, a fehér, véletlenül jött össze, Mária citromsóval próbálta fehéríteni a tojást, a főzőlébe is tett – fél literbe két kávéskanállal – , és tíz óra után teljesen mattfehér tojások várták. 

A természet színei

Festés közben elmondják, láttak olyat is, hogy például borral vagy turmixolt erdei gyümölcsökkel festettek lila színű tojásokat, a csalán vagy a zöld alga is jó lehet a zöld színhez. Úgyhogy bőven van ötlet az interneten, csak idő kell kipróbálni őket, meg türelem, mert nekik az a tapasztalatuk, hogy nem mindig a receptben ígért szín lesz az eredmény. 

Kösd fel a harisnyád!

Amennyiben mintát is szeretnél a tojásra, gyűjts pici leveleket, virágokat. Ezeket vizezd meg így jobban fog tapadni , majd jó szorosan köss rá egy régi harisnyadarabot, csak ezután dobd bele őket a lébe. Ha márványos mintára fáj a fogad, akkor hagymahéjjal próbálkozz: fedd be a héjjal a tojást, majd köss rá harisnyát, és így főzd. 

Új értelmet kap a tojás sárgája kifejezés

Megvan a kívánt szín? Vedd ki a tojást a festőléből, vágd le róla a harisnyát, és mosd le vele a növényeket, ne várd meg, amíg megszáradnak. Utána szárítsd meg, de vigyázz, ne dörzsöld túl sokat, hogy ne veszítsen a színéből. Utolsó lépésként fényesítsd olajjal vagy szalonnával, ezt ízlés szerint akár többször is megismételheted. 

Nem tojásokat festesz, hanem utánuk futkosol?

Hidd el, fontos, hogy mi van a parfümös üvegcsédben. Hogy miért, Zsolt fejti ki, először végigmutatja az illatanyagok útját: valahol a szem környékén, a szaglóhámban oldódnak, innen a szaglógumóba, a  szem mögötti részbe mennek, majd a temporális lebenybe kerülnek. “Ez egy nagyon fontos rész, úgy nevezik, hogy limbikus rendszer, ez irányítja az emésztést és a kiválasztást, és itt alakul ki többnyire minden érzelmünk: a kedvesség, a düh, a bánat, szerelem, szeretet, itt van a rövidtávú memória és a szexualitás központja is”, ezért van az, hogy az illatok hatással lehetnek a libidóra.

Ide jutnak az illatok

A parfümöket az illóolaj-tartalmuk alapján szokták besorolni, egy parfümnek 15-30 százalékos illóolaj-tartalma van, ez alá van besorolva a parfümvíz, ez 10-15 százalékos tartalommal rendelkezik, következik a toalettvíz, ez 8-10 százalékos, majd a virágvíz, ez 3-5 százalékos illóolaj-tartalmú, és biztonságosan használható már 3-4 éves kortól, sorolja. 

Ildikó már nem titkolja.

A levendulatermesztésről és feldolgozásról még több titkot itt olvashatsz »

Utóbbiról Miklósi Ildikó beszél bővebben, aki 2014. óta foglalkozik levendulatermesztéssel és -feldolgozással, sőt meg is mutatja hogyan készül a virágvíz. Háta mögött van a lepárló, és miközben a levendulákat tömi bele egy vászonzsákba, megoszt velünk néhány infót a virágról. A sötétebb növény főleg esztétikai, dizájn célokra jó.

A minőségi, finom illatú levendula mindig világosabb. Több dologra is figyelni kell a termesztésnél, például minél később kell őket szüretelni, amikor a virágok már teljesen kinyíltak, de még mielőtt egy eső nem áztatta meg. Kell vigyázni arra is, hogy gyomnövény ne kerüljön bele, és vegyszermentes legyen a terület, ahonnan a növényeket szedik. Cserébe az otthoni, nagy réz lepárlóba 300 nagy csokor, azaz közel 150 kilogramm levendulát tudnak betenni, ebből 6-7 liter levendulavíz és 2 deci olaj lesz, sorolja. 

A víz tetején jól látszik a vékony réteg olaj

Ezeket aztán a húsvéti locsoláson kívül használhatjuk: torokgyulladásra, borotválkozás utáni szerként, rovarcsípésekre, leégés ellen is jó, de vasalóba és mosógépbe is önthetjük, mert illatosít és fertőtlenít. Azonban az arc hidratálására nem alkalmas, cáfol meg Zsolt egy tévhitet: mivel a bőr nem képes felvenni önmagában a vizet, nem hidratál, csak friss érzetet ad.

Amire a tojások elkészülnek, lepárlódik egy fél liternyi levendulavíz is tetején egy vékony réteg olajjal, sőt, a levendula után cickafark következik, amiből világoskék színű vizet nyer ki. Megvan a tojás, a locsolóvíz, kezdődhet a húsvét!

Tojásfestés lépésről lépésre

Ha nem döntötted el, idén milyen tojásfestési stílust választasz, van még receptünk, ha ide kattintasz »