Igényelheted a fűtéspótlékot

A 226/2021-es törvény alapján november és március között a gázzal, villanyárammal, távhővel vagy fával fűtő családok fűtéspótlékban és energiakiegészítőben részesülhetnek – emlékeztetnek a polgármesteri hivatal munkatársai az intézmény weboldalán.

A támogatást akkor lehet megkapni, ha az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 1.386 lejt a családok és a 2.053 lejt az egyedül élő személyek esetében. A nyugdíjasok esetében az augusztusi nyugdíj összegét kell figyelembe venni.

A jelenleg szociális segélyben vagy családi pótlékban részesülőknek egy egyszerűsített típuskérést kell kitölteniük. Ez esetben a fűtéstámogatás odaítélésének elbírálása a már leadott igazoló okiratok alapján történik, csak a lakás adás-vételi szerződését vagy bérleti szerződését kell csatolni.

A formanyomtatványokat

a tömbházlakók a lakástulajdonosi társulásoknál, a magánházak lakói a polgármesteri hivatal Szociális Igazgatóságán az 1-es számú irodában vehetik át. Vagy letölthető online is, ha erre a linkre kattintasz.

A gázzal és villannyal fűtők esetében a formanyomtatványt a gáz- és villanyszerződés címzettje nevében kell kitölteni (ez alól kivételt csak az albérletben lakók képeznek), és csatolni kell egy gáz- illetve villanyszámlát.

A saját felelősségre kitöltött és aláírt formanyomtatványt személyesen kell leadni, igazoló iratokkal, minden hónap 10. és 20. között, szezonkezdetkor október folyamán. A tömházlakók ezt a lakástulajdonosi társulásoknál, a magánházak lakói pedig a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságán az 1-es és 3-as számú irodákban tudják megtenni.
A hiányosan kitöltött kérésekre nem tudják jóváhagyni a fűtéstámogatást és az energia kiegészítőt, figyelmeztetnek.

Mi kell még?

A kéréssel egy időben a következő igazoló iratokat is le kell tenni:

Fontos még

A kérés kitöltése előtt az utolsó oldalon levő táblázat ellenőrzése. Amennyiben a család használatában van az ott feltüntetett javak közül valamelyik, akkor is, ha az nincs a család nevén, de a család használja, az illető személy vagy család nem jogosult a fűtéspótlékra.

A földterületek nagyságát és az állatok számát a megfelelő négyzetben kell feltüntetni. Ez utólag kerül kiértékelésre.

Szintén fontos a jövedelemkategóriákat végigolvasni és a megvalósított jövedelmekkel kitölteni.

Az egyszer megítélt fűtéstámogatás a fűtésszezon végéig érvényes, nem kell minden hónapban újra kérvényezni. Az egyszer megítélt energiakiegészítő támogatás a jogosultság érvényességéig tart. Abban az esetben, ha a jogosultsági állapot változik (nő vagy csökken az egy főre eső jövedelem, változik a család összetétele), ezt közölni kell a változástól számított 5 napon belül, az egyszerűsített típuskérést kell kitölteni és leadni.

Bővebb információért a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságához lehet fordulni (földszint 1-es és 3-as iroda), telefonszámuk: 0744-420.918.