Igazi ArtZok Homoródalmáson

Tavaly ilyen ArtZok voltak. Fotó: Pap Zoltán

Harmadik alkalommal szervezi meg az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Összművészeti találkozóját augusztus 8-12. között Homoródalmáson. Korábban Árkoson és Kissolymoson gyűltek össze a fiatalok.

Az unitárius és a más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalokat képviselő szervezet húsz éven át szervezte a színjátszó találkozót, a versmondó és népdaléneklő versenyt. Három évvel ezelőtt, 2016-ban összevonták a két rendezvényt, további hét művészeti ág hozzáadásával jött létre összművészeti találkozójuk. A népdaléneklés, versmondás, színjátszás mellett teret nyitottak a fotózásnak, festészetnek, kreatív írásnak, slampoetry-nek, néptáncnak, zenének, és kézművességnek.

Az ArtZ nevet kapta a fiataloktól

az új rendezvény, ami az “art” szó révén utal a művészetekre, a “Z” pedig az egész számok jeleként a sokféleséget képviseli. Az ODFIE lefiatalabb rendezvényével lehetőséget kíván teremteni a fiatalok képességeinek felfedezésére, megmutatására, bemutatására. Azért, “hogy bátran vállaljuk mindazt, ami minket meghatároz” – fogalmaznak szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben.

– Elsősorban azokat a fiatalokat szólítottuk meg, akik valamelyik egylethez tartoznak. De olyan érdeklődőket is várunk, akik kíváncsiak a programokra. Volt arra példa, hogy valaki eljött a rendezvényünkre, utána lett egyletes tag, mert a rendezvény adott ehhez hangulatot, kedvet – mondta el érdeklődésünkre Magyari Zita Emese főszervező.

Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a fiatalok műhelymunkák keretében fejlődhessenek, ezért meghívott előadók vezetnek workshopokat a meghirdetett művészeti kategóriákban. Az esemény honlapján július 30-ig kellett jelentkezni, eddig volt lehetőség feliratkozni, mint versenyző.

Idén a legnépszerűbb kategória a fotózás, erre jelentkeztek a legtöbben – tudtuk meg a főszervezőtől.

A tanulás mellett versenyezni is fognak a kategóriák nevezői, a meghívott szakemberekből is álló zsűri díjazni fogja a produkciókat.

Esténként változatos programokkal várják a találkozó résztvevőit:

nem marad el a hagyományos tábortűz melletti élő zene, előadásokat lehet hallgatni, és koncerteket is ígérnek a szervezők. A részletes programot ide kattintva olvashatja el.

Hozzávetőleg száz ember keze munkája van a szervezésben, hónapok óta dolgozik a csapat a sikeres találkozóért. A helyszínen hatvankét egyleti központi csapattag tevékenykedik, amihez még csatlakoznak a homoródalmásiak is.