Ifjak és polgárőrök együtt ünnepelnek Zetelakán

Hétvégén nagy lesz a nyüzsgés Zetelakán, hiszen szeptember 8-tól kezdődik a XI. Zetelaki Ifjúsági Napok, társulva a IV. Székelyföldi Polgárőr Nappal, és egészen vasárnap estig fog tartani a zetelaki futballpályán. A program szerint lesznek népdalénekesek, táncbemutatók, habparty, ügyességi játékok és kulturális bemutatók.

Pénteken

Reggel 8 órától szentmisével indul az esemény a zetelaki kápolnában. 12.30-tól kezdődik a nagy templom fennállásának centenáriumi ünnepi szentmiséje, melyet Dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrál, 15.30-tól fellépnek a Pacsirta népdalénekesei. 16 órától olyan ügyességi játékokon vehetsz részt mint a sörládamászás vagy 11-es rúgó verseny. 17.30-tól bemutatót tart a SaltoFit, 18.30-tól pedig a Vadrózsa Néptánccsoport lép színpadra. 20 órától eredményhirdetés következik, 21 órától a Cairo együttes ad koncertet, majd 22.30-tól dj-party zárja a pénteki napot.

Szombaton

a Székelyföldi Polgárőr Nap helyeződik előtérbe, ami reggel 10 órakor indul az egyesületek érkezésével. A vendégeket megérkezésük után 10.30-kor fogadják, majd 11 órától kezdődhetnek a köszöntők.

11.20-kor kulturális műsorok, 11.40-kor a lovas tagozat szemléje várja az érdeklődőket. Délben közös imával áldják meg a lovasokat és a polgárőröket.12:30-kor díjazás, majd indulnak a délutáni programok: 13 órától önvédelmi bemutató, 13.30-tól elsősegély-bemutató, 14 órakor a főzőverseny díjazása ebéddel egybekötve. 15 órától polgárőrautó-húzó versenyt, 15.30-tól pedig sörládarakó versenyt tartanak. 16.30-kor megtörténik a tombolahúzás, a nap befejezéseként pedig zenés mulatságot tartanak 17 órai kezdettel.

Vasárnap

14 órától szabadtéri programok, 15 órától habparty, 16 órától pedig a Koly Dance Club tart táncos bemutatót különböző stílusokban. 17 órától a Kútbár Csoport pantomim előadását láthatják a jelenlévők, majd 17.30-tól az Arany Griff Rend középkori táncokat, később pedig egy középkori hadibemutatót fog tartani. A vasárnapot és a rendezvényt DJ BRNY Slágerek éjszakája nevű bulija fogja zárni. Lesz ott fényshow, konfetti s még laser is.

A felsorolt programokon kívül lesz légvár, hullámvasút, ütközős autók, ringlispíl, népi játékok kicsiknek, mindemellett tiniknek és felnőtteknek szóló alkohol és drogprevenciós interaktív foglalkozás.