Idén lesz a legszínesebb a Waldorf adventi bazár

Újra megszervezi adventi bazárját az udvarhelyi Waldorf közösség, ezúttal élőben is megcsodálhatod és megvásárolhatod a szülők, pedagógusok, gyerekek munkáit, alkotásait.

Mihály-Hosszú Orsolya tanító, a bazár egyik szervezője elmondta, hogy hamarosan szeretnék elindítani a felsőbb osztályokat is, a vásáron összegyűlt összeg pedig teljes egészében a következő osztályterem építésére lesz fordítva.

Ez lesz az első teljesen élő bazár, mivel az elmúlt években a járványhelyzet miatt rá voltak szorulva az online térre.A cél egy olyan közösség erősítése, építése, aki tesz a vágyaiért. Próbáljuk a gyerekekben is ezt az alkotási képességet alakítani, hogy úgy járjanak, keljenek a világban, hogy hozzátegyenek ahhoz” — mondta Orsolya, hozzátéve, hogy a pedagógusokon, szülőkön és gyerekeken kívül részt vállaltak a nagyszülők, közeli ismerősök, barátok, szimpatizáns támogatók is, így nehéz lenne megmondani, hogy hány kéz munkája lesz megvásárolható a bazáron. A termékekből egy ízelítőt itt tudsz megnézni.

A bazár, ahová jó étvággyal várnak a sütikészítésben verhetetlen Waldorf-anyukák, a székelylengyelfalvi Waldorf iskola udvarán lesz, november 26-án, 11.00 és 18.30 között.

A vásár mellett idén programokkal is készülnek: a gyerekekhez a Jorinde és Joringel bábjáték szól, amit az azonos című Grimm-mesèből Hompoth Marcsi és Ladó Ágnes Melinda dolgozott át. Zenélnek: Török Ani (VI. osztály) és Ladó Jávorka (III. osztály). A bazár zárásaképp pedig Faluvégi Chiripkó Krisztina énekel a székelylengyelfalvi templomban 17 órától. Őt kísérik Bodurian Ágota (hegedű) és Lokodi András (zongora). A gyerekek a vásár alatt körhintázhatnak is. A bábjátékon való részvételhez iratkozás szükséges a 0752351981-es telefonszámon.