Idén is harapj rá Erdélyre!

Ha tavaly voltál, akkor téged valószínűleg már nem kell meggyőzni arról, hogy Erdély legfinomabb fesztiválján légy a hétvégén.

Családias hangulat, vagány emberek, autentikus és új ízek, és a korábban felsoroltaknak a változatos keveredése egy giccsesen gyönyörű erdélyi tájban. Kábé ez volt a tavalyi Taste of Transylvania fesztivál, melyet idén szeptember 14. és 17. között tartanak a Gyimesi Skanzenben, Borospatakán.

Az idei rendezvény egyik újdonsága, hogy a lehető legkörnyezetbarátabb megoldásokra törekedtek a szervezők, ezért például elfelejthetik a lazacot és az avokádót, csak helyi termékekből főzhetnek a szakácsok, séfek.

fotók: Erdély Bálint Előd / archív

A gyerekek sem fognak unatkozni, már a tavaly is kitűnően szórakoztak a szülők legnagyobb örömére, akik nyugodtan trécselhettek, de idén a Csiporka játszó- és alkotótér és az Székelyföldi Legendárium is rendelkezésükre áll, tudtuk meg Szász Attila szervezőtől, aki még az Örömfőzdére hívta fel a figyelmet. Ez tudomásuk szerint Európa első százkezes főzése lesz. Három nap alatt összesen 50 szakács fog kisebb csapatokban helyi alapanyagokból főzni, saját kreativitásuk és felfogásuk szerint, pusztán a főzés öröméért.

Réka és Dodó, a verhetetlen páros

Megeszik a hangyát, csigát, és ha otthon érzik magukat, lelépnek fizetés nélkül a Taste of Transylvania főszervezői. Interjú a Páva étterem tulajdonosaival.

Égi jelek, leadják a drónok

Ha már az ízlelőbimbóid elégedetten bóbiskolnak több élményt nem viselve már el, akkor jöhet a mindent a szemnek. Drónshow-val kényeztetnek, fénymintákat vetítenek az égre.

Vonat is indul a Keleti pályaudvarról a fesztiválra. A budapestről érkezők gasztrokalauza Wolf András, a Gundel corporate séfje, az utazáson a Gundel étterem által kínált négyfogásos vacsorát, welcome drinket fogyaszthatnak a vendégek, ami benne van a jegy árában. A vonaton a Babka és Bíró Lajos is konyhát és bárt üzemeltet, ahol további a la carte gasztroélmények várják az utasokat, olvasható a fesztivál honlapján.

Szakmai nap, hogy ne vacsoráljon bolondgombát a vendég

Csütörtökön már elkezdődik a szakmai nappal a hatalmas gasztrobuli. Fél négytől B2B árubörzével indítanak, majd arról tárgyalnak, hogy a helyi termelők hogyan igazodnak el az élelmiszerbiztonság útvesztőiben, vagy hogy kerül az erdőből az asztalra a gomba, és hogyan lehet olyan online/offline turisztikai rendezvényeket szervezni, amelyek többek egy-egy eseménynél.

Eggyel több gasztrohelyszínnel kell számolni. De kezdjünk a „visszatérő” sátorral, amelyben lesznek visszatérő vendégek, mint a Pro Economica csűrsátorban bujálkodó Bíró Lajos, akit már sok erdélyi ismerhet a Páva étterem vacsoráiról, és persze a budapesti Buja Disznókból. Olyan ismert nevek főznek erdélyi alapanyagokból, mint Mizsei János a MÁK bisztróból, a Michelin-ajánlással rendelkező Thür Ádám az IKON-ból és Ötvös Zsuzsi a Laurelből, Pallag Dávid a Rutinból.

Belenyalni a Michelin-csillagba

A Michelin-csillaggal rendelkezők is leszállnak a földi halandók közé: a kézdivásárhelyi Veres Istvánt említhetjük, a marosvásárhelyi Puskás Csabát, aki a Borkonyha sous chef-jeként érkezik hozzánk, valamint a budapesti Salt étterem séfjét, Tóth Szilárdot. Megkóstolhatjuk az ugyancsak Michelin-csillagos Koppány Levente főztjét, akit a világ legjobb fiatal séfjei között tartottak nyilván.

A román konyha legjobbjainak fazekába is belekóstoltunk, Mihai Toader a Soro Lume és Alex Petricean a Noua képviseletében lesz jelen. És még ugye csak a főtámogató Pro Economica csűrsátor felhozatalát soroltam fel, azt is a teljesség igénye nélkül.

Mert például A konyhafőnök műsorból megismert Wossala Rozinát, Zákány Dánielt (Grill akadémia), Alex Antalt (Fork), Wolf Andrást (Gundel) és persze, nem utolsó sorban az idén vinetás fagyival váró, kreatív Páva Boys-t meg sem említettem.

Erdélyben kanyarog a Tisza

A Merkúr színpadon nem csak főző-show, hanem népdal és népzene is vár. Utóbbi kategóriában Berecz András és fia szombaton lép fel. A kundi Valea Verdét régóta követem, még Ozsváth Kinga professzionális borkóstoló ajánlotta, és azóta se jutottunk el oda, úgyhogy rájuk kíváncsi vagyok. Szőcs Előd és Orbán Ferenc, a Székely konyha és kert magazin szerkesztői, mindketten több székelyföldi étteremben megfordultak, miután idegenben képezték magukat, szereztek tapasztalatot. A halételek szerelmesei is várakozón pisloghatnak a Merkúr színpad fele, ugyanis a tiszalöki Horgonyzó kisvendéglőt Takács Attila konyhafőnök képviseli a rendezvényen. Tóth Pálról azt tartják, ő a legjobb dolog, ami a szegedi alabárdos vendéglővel történhetett.

Az erdélyi román éttermek sem maradnak ki. Oana Coantă a brassó Bistro de’l Arte étterem séfje, akit a Gault&Millau az év női séfjének nevezett. A szebeni Pasaj étterem zárva lesz hétvégén, olvasható a Facebook-oldalukon. Na miért? Mert Andrei Lumineának a Gyimesben lesz fellépése pénteken este 19 órától. Kocsmából étterem egy hegyvidéki kis faluban? Az Iszkor ennek az élményét hozza el nekünk a bükki Mályinkából.

Kockaasztal-beszélgetések

A Kövi Pál sátorban hazai vállalkozók történeteit hallhatjuk, a gyergyóújfalvi Tejbánya, a gyimesi skanzen mutatkozik be, és a „kockaasztalnál” olyan kérdéseket tárgyalnak, mint Élet a csillag mögött – vendéglátói kihívások a Michelin bűvkörében, Hazai termékek a vendéglátásban.

Mindegy, hogy mit iszunk, csak pezsgő legyen!

Az INdiVINO borudvarban is lehet tanulni ezt-azt, miközben szomjunkat oltjuk.

Péntek este például megismerkedhetünk a pezsgő készítés fortélyaival Champenoise módszerrel, szombaton a Kolonics Pincészet tart mesterkurzust a Somló régióról, utána a Tokaj Régió Mesterkurzust hallhatjuk. Vasárnap a kelementelki Orbán Pincészettel gondolkodhatunk azon, hogyan lehetne viszaszerezni a Küküllő menti borok régi hírnevét.

Amit még tudni kell

a gyimesközéploki eltérőnél napi 10 lejért parkolhatsz, innen lótaxi, azaz lovaskocsi visz a helyszínre. Csíkszeredából napi kétszer, pénteken, szombaton és vasárnap indul a csíksomlyói Jakab Antal tanulmányi ház érintésével ingyenes autóbusz: 10:30 és 16:00 órakor a Fenyő hotelnél kell felszállni, negyedóra múlva érkezik a jármű Somlyóra, illetve 45 perc múlva a helyszínre. Visszafele 13 és 18 órakor indulnak a járgányok. Az utolsó visszaút pénteken 22, szombaton 23, vasárnap 21 órakor lesz.

A fesztiválon piculával lehet vásárolni, darabja 20 lejbe fog kerülni. A professzionális pohár 1 picula, ha visszaviszed a poharat, a piculát visszakapod.

A fesztivál Facebook-oldalán találod a friss infókat, a weboldalon a gyakori kérdésekre adott válaszokat, itt pedig a jegyeket, bérleteket.