Idén befutót nem, de rajtot rendeznek Udvarhelyen

Fotó: archívum/SZABÓ APOR

2022-ben 12 ország versenyzői állnak rajtvonalhoz a Tour of Szeklerland elnevezésű kerékpáros körversenyen, amely először lépi át az országhatárt – idén a csapatbemutatót és az első szakaszt is Debrecenben rendezik.

Az augusztus 8.–13. között zajló, 16. alkalommal megrendezett körverseny alatt összesen 684 kilométeren keresztül több mint 120 kerékpáros küzd meg a trikókért: a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó piros-fehér, a legjobb hegyimenőnek járó zöld, a legjobb sprinternek járó sárga, a legjobb magyar versenyzőnek járó fehér, a legjobb román versenyzőnek járó sötétkék és a legjobb versenyzőnek járó piros trikóért.

A program

szerint a versenyzőket hétfőn, augusztus 8-án mutatják be Debrecenben. Ugyaninnen, pontosabban a Nagyerdei Stadiontól indul majd a keddi szakasz is, amelyet a rendezvény történetében először követhetsz a tévében, romániai idő szerint 11 órakor az M4 Sport közvetíti a szakaszt. Az ezt követő etapokat a Tour of Szeklerland Facebook-oldalán és az esemény honlapján lehet követni.

A debreceni szakasz után a versenyzők átutaznak Marosvásárhelyre, innen indul az augusztus 10-ei szakasz, amelynek Csíkszeredában lesz a befutója. A harmadik szakaszon Csíkszereda-Sepsiszentgyörgy, a negyediken Sepsiszentgyörgy-Hargitafürdő, míg az utolsó, augusztus 13-ai zárószakaszon Székelyudvarhely-Csíkszereda lesz az útvonal.

Az utolsó, 149,8 kilométeres szakaszon Zetelakán, Madéfalván és Gyergyószentmiklóson keresztül vezet a kerékpárosok útja Csíkszeredába, itt tartják majd az ünnepélyes díjátadót. A szakasz 12 óra 45 perckor indul a székelyudvarhelyi Városháza térről.

De kik is?

Összesen 20 csapat 120 versenyzője, köztük a hazaiak, a 2004-ben alakult Team Novák, akik Dementyev, Nikulin, Gutierez Revuelta, Szász, Fazakas és Shevchenko összeállításban vesznek részt idén. Közülük tavaly csupán az orosz Dementyev volt csapattag, ő akkor a negyvenedik helyen zárt.

A tavalyi győztes Alan Banaszek nem lesz a startvonalnál, ahogy a második helyet megszerző Andrea Guardini – ő nyerte a 2021-es udvarhely befutót – sem, de a dobogó harmadik fokán záró osztrák Daniel Auer igen, ő az ausztriai WSA KTM Graz csapatának tagja, ahogy Valentin Götzinger is, aki 2020-ban harmadik lett az osztrák országos bajnokságon. Az ország egyébként egy másik csapatot – az Arbö Headstart ON Fahrradot – is ad a versenynek.

A magyar-osztrák regionális kerékpáros csapat, az Epronex is jelen lesz a székelyföldi körversenyen, tavaly egyik versenyzőjük, Istlstekker Zsolt a 11. helyen végzett, ő idén is nyeregbe pattan. Ami a magyar csapatokat illeti, az MKB Bank Cycling versenyez még idén. Sajnos nem láthatjuk idén elstartolni a Városháza térről a tavaly brillírozó, kétszeres magyar bajnok Filutás Viktort.

Csapata azonban, a romániai Giotti Victoria–Savini Due jelen lesz, soraiban a tavalyi legjobb román versenyzővel, az összetettben hatodik helyen végző Emil Dimával, és azzal az olasz Davide Finattival, aki éppen Dima mögött végzett a hetedik helyen 2021-ben, igaz, akkor még a Solme Olmo csapat mezében. Dima kék trikóért folytatott harcát, majd CSA Steaua Cycling Team, az UVT-Devron West Cycling Team és a Mentorise Elite Team CFX nehezítheti meg.

Olaszország képviseletében a magyar Hrenkó Norberttel kiegészülő Solme Olmo, a Beltrami Tre Colli, a Cycling Team Friuli Asd, és a Delio Gallina Colosio Eurofeed csapatai lesznek jelen, itt lesz a holland Global Cycling Team, az Allinq Continental Cyclingteam, a német Team Dauner, a lengyel Voster Ats, a bolgár Plovdiv Cycling Team, illetve Bulgária és Szerbia nemzeti csapata is.