Harangszó csendül fel péntek délelőtt a Szent Miklós templomból: a januári zord, szitáló esőben elegánsan öltözött nők és férfiak, kisiskolások igyekeznek felfelé a templomig vezető, hosszú és meredek lépcsőkön. Ünnepelni jött ma mindenki, régóta várt nap ez: megáldják és átadják a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium általános iskolájának újonnan felújított épületét.

fotók, szerkesztés: Pál Edit Éva

A 2021 februárja óta újraépülő iskola átadása előtt szentmisére hívták az ünneplőket. A templom teljes bal padsorait betöltötték a kisiskolások, akiknek ünnepi műsora könnyeket csalt a másik oldalon, a „Fenntartott” cetlivel megjelölt padokban ülő, öltönyös politikusok szemébe: egyszerre, felállva énekelte a sok-sok kisdiák a Ghymes együttes Kézfogás című dalát, a tanító nénik vezetésével. 

Mi történik a kicsi gimivel?

Az egykori Zárdát vagy Római Katolikus Leánynevelő Intézetet 1879-1880 (Leánynövelde – a főhomlokzat hajdani felirata szerint) között Fogarasi Mihály püspök emeltette, az 1860-ban, Csató József főesperes-plébános által alapított Leánynevelő Iskola számára. A gyulafehérvári római katolikus érsekségnek 2004-ben szolgáltatták vissza az épületet, amely ma elemi és általános iskolaként működik.

Ha szeretnéd elolvasni a felújítás és az épület történetét, ide kattints! »

Csengő énekhangjuk visszhangzott a templom falai között: “Nézd a szemeimet, minden kiderül, kár mondani már. A magyarság szívbe menekül úgy is jót talál, úgy is jót talál.”

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek nem választott különösebb mottót beszéde alapjául, csak annyit  mondott, hogy a felújított épületben talán még a jegyek is jobbak lesznek. Mielőtt áldást kért volna az iskolára, egy kéréssel fordult a kisdiákok felé: húsz év múlva ugyanitt, a templomban találkozhassanak, és azt a padsort, ahol most ülnek, az ők gyermekeik töltsék meg. 

Rendben – csendült fel egy gyermekhang a diákok padsorából, és egy Istennek legyen hála után leballagunk Márton Áron szomszédságába, az iskola udvarára.

Iskola a méltóság és a játék határán

A nyitott kapun fakockák jelzik, hogy itt játszani szokás, a járdán elhelyezett betonlabdák pedig arra vigyáznak, hogy az autók nehogy túlságosan közel menjenek a gyerekekhez a szűk utcán. 

Az iskolaudvaron kockakő, ajtajában kiülő, egy üvegajtó mögött tarka babzsákok, a falon képek, melyeken látni, hogy milyen volt és milyen lett a római katolikus lánynevelő, ami volt már zeneiskola és dögi névre hallgató egészségügyi középiskola is. A szürke, a fehér, a zöld és a természetes fa színe ölel át az udvaron, és teremti meg az átmenetet a központi épület tiszteletet parancsoló jellege és a gyermeki játékosság között, állapítottuk meg, amíg bámészkodva vártuk, hogy a piros-fehér-zöld szalagot miszlikbe vagdalják az előkelőségek az előre kikészített ollókkal.

Ehhez a gimnázium Vox Gimiensis diákkórusa szolgáltatta a zenei aláfestést, előadásuk után az érsek megáldotta és megszentelte az épületet, majd következhetett annak hivatalos, szalagvágással egybekötött átadása Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Kallós Zoltán az RMDSZ oktatási államtitkára, Laczkó György iskolaigazgató, Gálfi Árpád polgármester és a római katolikus egyház képviseletében. 

Az udvarról a felújított iskola előadótermébe hívták az ünneplőket. A tekintetet a végtelennek tetsző fekete-fehér csempeburkolat vezette, míg a modern lift mellett elhaladtunk. Az előadóban Verzár Zsófi és a Rekettye népi zenekar előadása fogadott. Míg a szászcsávási dalokat hallgattuk és a terem fényeit, színeit csodáltuk, Várday Zsolt tervező megsúgta, hogy autófestő varázsolta zöldre az ablakok közt szokatlan méretben és módon elhelyezett fűtőtesteket. Aztán sorra hangoztak el a köszönetek. 

„Otthon lenni valahol a világban és önmagunkban”

 – idézte Komoróczyné László Marika tanító néni Juhász Ferenc költő Tamási Áronról szóló visszaemlékezését, majd a pedagógustársai nevében is megköszönte, hogy a gyerekeknek kényelmes és biztonságos oktatási környezetet biztosítottak a felújított iskolaépülettel. 

Laczkó György iskolaigazgató úgy fogalmazott, a Gimi több mint négy évszázados történetének ismételten ünnepi pillanatához érkezett el: a 2018-ban átadott felújított főépület után az egykori  Lánynevelő Intézetet avatják most fel. A köszönetek sem maradtak el a támogatók felé, nem utolsó sorban a 4ZET Architects tervezőiroda csapatának és a kivitelezőknek a lelkiismeretes munkáért. Majd viccesen a finanszírozók figyelmébe ajánlotta: az iskolának van még harmadik, felújításra váró épülete is. 

Soltész Miklós államtitkár a Székely himnuszt említette, melyet ma már természetes, hogy énekelhetünk. Ha a himnusz szövegét komolyan akarjuk venni, akkor tenni is kell – jelentette ki, majd a jelenlévő négy gimis középiskolás diákhoz fordult kéréseivel: adják át a többieknek, hogy bár Lánynevelőt ír a homlokzaton, a fiúk is járhatnak ide. 

Amikor már azt hittük,  hogy megússzuk az uszító retorikát, és méltósággal ünnepelhetünk, az államtitkár szavaiból kiderült az, hogy nem a vezetőink felelősek az elvándorlásért, és nem is mi, felnőttek, akiknek jövőképet kellene mutatni a gyerekeknek, hanem egy távoli és megfoghatatlan valami, ami viszont tud vonzó álom lenni sokak szemében, a Nyugat:

„Szép iskolát építettünk most, adtunk át, de ötven év múlva ki lesz benne? Márpedig a feladatunk az, hogy legyőzzük a Nyugatot, az önzőségét. Mert amikor a fiatalokat elcsábítják Nyugatra, akkor nem szeretetből teszik, hanem önzőségből. Nem azért teszik ezt, mert jót akarnak, minket akarnak segíteni, hanem mondjuk ki: modernkori rabszolgaságot végeztetnek. Elviszik a legtehetségesebb és legügyesebb fiataljainkat, az ők munka erejüket, az ők tudásukat kihasználják. Amikor tenni kell a Nyugat ellen, akkor, kedves fiatalok, nektek is felelősségetek van: ne fogadjátok el azt a csábítást, mert sokszor, ami csillag, az nem biztos, hogy igaz. Kányádi versében ott volt, hogy ebben az utcában még a sár is tiszta. Kint még a tiszta is sáros. Adjátok tovább ezt az üzenetet társaitoknak” – fogalmazott.

majd helyesbített: „Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a jelenlévő ittmaradottak nem tehetségesek és ügyesek”. Aztán ismét a fiatalokhoz szólva zárta beszédét: „rajtatok a sor, hogy bár százszor elborította az ár a fejünket, magyarokat és székelyeket, mégis itt vagyunk, és hátha a következő népszámlálás nem lesz ijesztő. Én hiszem azt, hogy ez a sok sok építkezés, a közösségépítés meghozza gyümölcsét.”

Sok pénzt el lehet költeni rosszul és jól is,

ez a felújítás pedig az utóbbira bizonyíték – ezt már Kallós Zoltán, romániai oktatási államtitkár mondta, aki a templomban éneklő gyermekeken látta, hogy jól érzik magukat együtt, az iskola ugyanis – noha nagyon sok mindenkinek a tanulás jut eszébe róla – elsősorban közösség – fordult pedagógustársaihoz az oktatási államtitkár, majd a Mihály Boróka által mondott Lámpagyújtógató című verset hozta fel példaként: „a mi feladatunk, kedves pedagógus társaim, hogy olyan közösségeket neveljünk itt, Erdélyben, akik lámpagyújtogatók lesznek. Olyan jövőt kell teremteni gyermekeink számára Erdélyben, hogy meg se forduljon a fejükben, hogy elhagyják szülőföldjüket. És ez rajtunk is  múlik, pedagógusokon és politikusokon.” – fogalmazott.

Szintén Reményik Sándortól idézett sorokat Gálfi Árpád polgármester, aki külön köszönetet mondott a tervezőknek és történész szakembereknek azért, hogy visszakapta korhű feliratát az épület, azt remélve, a római katolikus Leánynevelő Intézet fogalma visszaépül a köztudatba. 

Az iskola véndiákjaként és szülőként is jelen lévő Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, bár egyes pszichológusok nem hisznek az önzetlen cselekedetben, ő mégis abban hisz, hogy van közösségi szolgálat, és ez látszik a Tamási Áron Gimnázium esetében is. Nem csak volt diákként, hanem mint szülő is büszke az iskolára, amelynek 2015-ben az NSKI két osztályát is önzetlenül felújította, interaktív táblával ellátta: az első osztályba Szász középső, az ötödikbe a legnagyobb gyermeke járt akkor. Most is büszkén mutatta a legkisebb gyerekét, aki az egyik osztályteremben, az első padban várta az ünnepség végét. A végszó azonban most ne szóljon az önzetlenségről, inkább legyen az, hogy a Gimi jó iskola, a Gimisek büszkék kell, hogy legyenek rá.