És miért kell mindig rohanni? Az időhiány a legújabb népbetegség, de vajon ki lehet-e gyógyulni belőle?

Dávid Anna Júlia fotói

Gyermekkorunkban szinte végtelennek tűntek a nyári vakációk, és rengeteget kellett várni a karácsonyra, most meg úgy rohannak a hetek és a hónapok, hogy csak azt vesszük észre, már megint január van. Halmozódnak a tennivalók, és az idő, ez a mindennapi, csak úgy kifolyik a kezeink közül. Ismerős az érzés, igaz?

Ilyenkor sóhajtunk és azt mondjuk, felgyorsult világban élünk, nincs mit tenni. De vajon tényleg nincs?

Az, ahogyan az időt érzékeljük, nyilvánvalóan megváltozott, ennek okairól egyre több tanulmány születik. Van, aki szerint ahogy öregszünk, már egyre kevesebb újdonság van számunkra a világban, egyre több a rutin, ezért az agyunknak nem kell újabb és újabb részleteket feldolgoznia, megjegyeznie. Amikor valami újdonság történik velünk, váratlan helyzetbe kerülünk, akkor az agy intenzívebben működik, több információt dolgoz fel, ami értelemszerűen több időbe is telik, ezért tűnik hosszabbnak egy-egy ilyen esemény, mint amilyen a valóságban. Erről számolnak be például azok, akik először próbálják ki a szabadesést ejtőernyőzéskor.

Amikor azonban egy megszokott rutin szerint élünk, nem kell különösebb energiát fordítani a környezetünk észlelésére, hiszen ugyanúgy néz ki az otthonunk, az irodánk stb. Egy gyereknek viszont minden újdonság, minden felfedeznivaló.

Az elfoglaltság kultusza

Az időérzékelésünk változásainak képletéből azonban nem hagyhatjuk ki az életmódunkat sem – hangsúlyozza Elizabeth Evitts Dickinson Az elfoglaltság kultusza című írásában, amely a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem egészségügyi témákkal foglalkozó kiadványában jelent meg. Az alábbiakban az ő eszmefuttatását követjük végig.

Mindenki időhiányban szenved, világjárvány lett az elfoglaltság, és lassan az egészségünk is rámegy – írja. De miért érezzük, hogy egyre fogy az időnk?

Néhány éve a Colorado-i Technológiai és Szabványügyi Intézet fizikusai bejelentették, hogy megalkották a világ legpontosabb időmérő szerkezetét, az atomórát.  Tízmilliárdszor pontosabb, mint egy kvarc karóra, lézerek és atomok segítségével annyira hajszálpontosan mér, hogy a következő 50,8 milliárd év során mindössze egy másodperces késést fog produkálni.

Az atomóra egyetlen másodpercet sem fog elveszíteni a belátható jövőben, mi viszont minden értékes pillanatért rettegünk.

Amerikában az emberek egyharmada érzi úgy, hogy nincs mindenre elég ideje egy nap során. A munkaórák összefolynak a családi élettel, és eluralkodik rajtuk az a kényszerképzet, hogy minden feladatot időben és jól kell elvégezniük, állandóan aktívnak kell lenniünk.

A Gallup intézet kutatásai azt mutatják, hogy a hektikus időbeosztásunk szoros összefüggésben van az egyre növekvő szorongásunkkal. Ugyanazok az emberek, akik arra panaszkodnak, hogy nincs elég szabadidejük, arról is beszámolnak, hogy stresszesnek érzik magukat.

De nincs is szükség tanulmányokra és felmérésekre ahhoz, hogy lássuk, egy időhiányban szenvedő társadalom vagyunk. Csak kérdezd meg valakitől, hogy hogy van, és nagy valószínűséggel az lesz a válasz: elfoglalt vagyok, sok a dolgom.

Se idő, se nyugalom

A modern élet őrületes tempója hozta létre azt az érzést, amit az újságíró Brigid Schulte Overwhelmed című könyvében tanulmányoz: a munka, család, házimunka és más kötelezettségeink között egyensúlyozunk, és közben folyamatosan úgy érezzük, késésben vagyunk.

Mindannyian néhány lépéssel le vagyunk maradva, miközben a határidőnaplónkba jegyzett következő teendő felé száguldunk. Schulte szülőként, feleségként és sikeres dolgozóként megtapasztalta ezt az idő-szűkösséget. „Éjszakánként gyakran felriadok azok miatt a dolgok miatt, amiket meg kell, vagy meg kellett volna csinálnom. Attól tartok, hogy úgy fogok meghalni, hogy az életem elveszett a mindennapi rohanásban” – írja.

Az elfoglaltság, vagy az időhiány ma már több, mint egy idegesítően sokat emlegetett kifogás. Most már jelentős egészségügyi problémát jelent – állítja Joseph Bienvenu pszichiáter. A betegek a túlhajszoltság miatt nem tudnak aludni, gondolkodni vagy olyan fontos tevékenységekre időt szakítani, mint a testmozgás.

„Az elfoglaltság miatti szorongás koncentrációs zavarokhoz, türelmetlenséghez, ingerlékenységhez vezet, alvásproblémákat, mentális és fizikai problémákat okozhat. Ez egy ördögi kör”– mondja.

Tudósok, akadémikusok és egészségügyi szakértők egyre nagyobb tömege vizsgálja az időhöz való viszonyunkat, és amitől szenvedünk, ők úgy hívják: időszegénység. Azt is tanulmányozzák, hogyan lenne visszafordítható ez a jelenség. Ha megértjük, hogy miben gyökerezik az elfoglaltságra való hajlamunk, és a ketyegő órának fogadott szolgaságunk, talán visszanyerjük az irányítást az életünk fölött.

James Potash egy 2010-es tanulmányban arra jutott, hogy a krónikus stressz megemeli a kortizolszintet, ami befolyásolja az epigenetikus markereinket. Ha a génjeinket úgy tekintjük, mint egy számítógépet, akkor ezek a markerek a programok, amelyek megmondják a géneknek, hogyan viselkedjenek. A kortizol pedig az a szervezetünkben kiválasztódó anyag, ami például a veszélyre adott reakciónkat váltja ki, vagyis az úgynevezett „fight or flight”, azaz üss vagy fuss reakciót. Ez nyilván hasznos, amikor épp egy tigris elől menekülnénk, de kevésbé vesszük hasznát a modern kor veszélyeivel, például a fenyegető határidőkkel szemben – fogalmaz Potash.

A krónikus kortizoltermelés depresszióhoz, szorongáshoz, ingerlékenységhez és álmatlansághoz vezethet. Ha nem töltünk minőségi időt szeretteinkkel, és inkább feláldozzuk az időt a teendőink oltárán, az érzelmi nyugtalanságot eredményez Erin Michos kardiológus szerint. „Rengeteg tanulmány kimutatta, hogy az érzelmi stressz rosszat tesz az egészségnek, megemeli a vérnyomást és a pulzust” – érvel.

A nyugtalanság és a stressz megfoszt minket a pihentető alvástól, az ebből következő kimerültség pedig befolyásolja az ébren töltött óráinkat.

Brian Gunia szociálpszichológus a munkahelyi viselkedést tanulmányozva arra jött rá, hogy a kialvatlanság miatt az emberek kevésbé erkölcsösek és etikusak a döntéseikben, így könnyebben kialakul a munkahelyen az ellenséges közeg, a rossz hangulat.

De mégis miért ragaszkodunk ahhoz, hogy minden percünket produktívan töltsük, az egészségünk, kapcsolataink és munkánk kárára?

Ennek a kérdésnek a megválaszolása az időhöz való viszonyulásunknak, és annak a vágynak a megértésével kezdődik, hogy produktívnak és értékesnek akarunk látszani.

Már a nyugdíjasok sem érnek rá

Az emberiség mindig mérte az időt valahogyan. Évezredekig a mezőgazdaságból éltünk, és az időt a természet változásaink keresztül tapasztaltuk meg: az évszakok, napkelte és napnyugta, a növények termesztésének ritmusa által. Majd egyszerű eszközöket alkottunk, amivel az idő múlását mértük: napórát, homokórát, vízórát találtunk ki, ami a víz szabályozott folyása által mérte az időt.

Az első mechanikus órára a 13. századig várni kellett, majd a felvilágosodás évszázadai nyomán született igény a nagyobb pontosságra, az órák egyre inkább beleszóltak a világ alakulásába: az időnek kiszámíthatónak, megismerhetőnek és láthatónak kellett lennie.

Az ipari forradalom után már a hétköznapi emberek számára is nagy jelentőséggel bírtak nemcsak a percek, hanem a másodpercek is, és az idő gyakorlatilag pénzzé alakult.

Manapság, amikor az ipari forradalom helyét átveszi a technológiai forradalom, az időmérés még aprólékosabb. A világ minden sarkában ismerjük a pontos időt, ugrálunk az időzónák között, szenvedünk a jet lag miatt, a technológia és a sebesség meghaladja a testünk biológiai kapacitását.

Amikor az idő pénzzé vált, megváltozott a pihenéshez való viszonyunk is. A felhalmozott vagyon egyet jelentett a lazítással, a munkától távol töltött idővel.

Ma a produktivitás az elsődleges prioritásunk, még a leggazdagabbak is igyekeznek kiszorítani a maximumot minden másodpercből. Bill Gates például abbahagyta a golfozást nyugdíjas korában, hogy humanitárius munkát végezzen, mert, ahogy a Fortune magazinnak nyilatkozta 2010-ben, a golf túl sok idejét emészt fel. A golf kurzusok újabban feleannyi időt tartanak, mert az embereknek nincs idejük 18 lyukra játszani.

Egyre inkább azért küzdünk, hogy hatékonyak legyünk, és közben az elfoglaltság státusszimbólummá válik.

Erik Helzer, a Carey Business School szociálpszichológusa és tanársegédje azt kutatja, hogy mi teszi elégedetté az embereket a munkájukban és az életükben. Szerinte a túlzott elfoglaltság már normává, sőt értékké válik.

De íme egy meglepő tény:

valójában nem vagyunk annyira elfoglaltak, mint ahogy gondolnánk. Sokkal több szabadidőnk van most, mint az előző generációknak. Több időt töltünk a gyerekeinkkel, mint a szülők 40 évvel ezelőtt. De akkor miért érezzük mégis másképp?

A válasz abban rejlik, hogy hogyan tapasztaljuk meg, hogyan fogjuk fel az időt. Nem csak az óra ketyegése és a fogyasztói társadalmunk miatt érezzük, hogy időszűkében vagyunk. Az időfelfogásunk is hibás miatta. Miért repül az idő, amikor jól érezzük magunkat, és miért cammog, amikor sorban állunk valahol?

Különbség van az objektív idő, amit mérni tudunk, és a szubjektív idő között, amit megtapasztalunk – magyarázza Nils F. Schott, a Johns Hopkins Egyetem filozófusa. Schott, aki az idő filozófiájára szakosodott, azt mondja, az emberek akár élvezni is tudják, hogy elfoglaltak, hogyha az adott feladat kielégítő számukra, de nehézségnek élik meg, ha a feladat kötelező, vagy úgy érzik, egyszerre többfelé kéne szakadniuk. Lényeges különbség van az akarom és a kellene, vagyis a saját szándék és a külső kényszer között.

A mérgezett idő

Ez a széthúzás vezet oda, amit a kutatók mérgezett időnek hívnak. Azon aggódunk, hogy időt kellene szakítanunk a gyerekeinkre, amíg munkában vagyunk, vagy a munka miatt rágódunk egy randin. El akarunk menni edzeni, ugyanakkor későig bent maradni az irodában, hogy befejezzünk egy projektet. Az idő elillan miközben folyton azon aggódunk, hogy valahol máshol éppen valami mást, és sokkal többet kellene csinálnunk. Azt hisszük, hogy képesek kell lennünk mindent megcsinálni és megszerezni. Kiváló dolgozók, partnerek, szülők, gyerekek akarunk lenni, és maximálisan ki akarjuk használni az időnket.

Ez az egyik fő oka a zsúfoltságunknak Schulte szerint. Az elvárásaink őrült zsarnoksága alatt élünk, tökéletes munkatársnak kell lennünk és szüntelenül dolgoznunk, tökéletes szülőnek, aki mindig a gyereke mellett van, és közben menő dolgokat kell csinálnunk, sportolnunk és meditálnunk, és jól kell kinéznük a Facebook-profilunkon.

Ezek a túlzott elvárások vezetnek oda, hogy azt gondoljuk, mindent meg kellene tudnunk oldani minden egyes nap. És még csodálkozunk, hogy úgy érezzük nem jutunk levegőhöz, stresszesek és tehetetlenek vagyunk.

Kirándulás helyett kanapé

Ugyanakkor azt is rosszul ítéljük meg, hogy hogyan töltjük el az időnket. Helzer és Shai Davidai nevű kollégája tanulmányozták, hogy az emberek hogyan érzékelik a felhasznált idejüket. Egy tanulmányban azt kérdezték a résztvevőktől egy pénteki napon, hogy hogyan töltenék a hétvégéjüket. Hétfőn pedig leellenőrizték, valójában hogyan telt a hétvége.

Azok a résztvevők, akik olyan kikapcsolódást terveztek, mint például az olvasás vagy kirándulás, valójában a tévé előtt kötöttek ki. Ez pedig egy érdekes csavart hoz az idő-felfogásunkba: azt hisszük, hogy nincs szabadidőnk, miközben tulajdonképpen van. Egyszerűen elvesztegetjük olyan passzív pihenésre, ami kevésbé nyújt feltöltődést. (Az amerikai felnőttek átlagban naponta három órát töltenek tévénézéssel.)

Az emberek kétféleképpen pihennek – véli Helzer – az egyik a tudatos és regeneráló mód, például amikor leülünk olvasni. A másik, ezzel szemben az értelmetlen, vagy nem tudatos „vegetálás”, amikor egy TV-show-t, vagy értelmetlen YouTube videókat bámulunk, majd felállunk a fotelből és azt mondjuk: nem hiszem el, hogy elvesztegettem három órát. Szóval annak ellenére, hogy van időnk, hajlamosak vagyunk nem tudatosan használni és eltölteni azt.

Egy másik kutatásban Helzer és Davidai arra kérdeztek rá, hogy milyen célokat tűztek ki az alanyok a személyes fejlődésük területén. Talán nem meglepő módon az derült ki, a megkérdezettek azt hitték, a jövőben több idejük lesz olyan dolgok megvalósítására, mint a vakációk, hobbik, vagy valami újnak a megtanulása. A kutatásuk azonban azt mutatja, ez a csodálatos idő sosem jön el, mert az emberek újabb kötelezettségekkel töltik ki a napjukat, ha a meglévőket már teljesítették.

„Az eredményeink azt mutatják, hogy ha a megfelelő alkalomra vársz, egyszerűen soha nem jön el. Egyetlen nyomós érv sem szól a halogatás mellett” – mondja Helzer. A tanulság, hogy tudatosan időt kell szakítanunk azokra a dolgokra, amiket fontosnak tartunk.

Van egy másik, egyszerű módja is annak, hogy visszaszerezzük az uralmat a saját időnk felett:

Vállaljunk kevesebbet.

Egyszerűen hangzik, mégis nagy kihívást jelent ez a két szó, mert azt jelenti, hogy meg kell ismerünk és értenünk a prioritásainkat, és folyamatosan meg kell védenünk őket a status quo túlkapásaitól – ami az elfoglaltságot is okozza.

Tim Kasser, az Illionis-I Knox College pszichológusa azt kutatva, hogy hogyan töltik az amerikaiak az idejüket, megalkotta az újfajta gazdagság fogalmát, az időbőséget.

A hajszában, amiben a nagyobb bevételünket próbáljuk megvalósítani, végül kiszorítjuk annak a lehetőségét, hogy több időnk legyen – állítja Kasser. Minden társadalmi rendszer, akár vallási vagy gazdasági, próbálja fenntartani önmagát, a vállalati kapitalizmusban is muszáj hinnünk valamiben: keményen kell dolgozni, hogy sikert érjünk el és pénzt tudjunk keresni.

Nem csak a családi életet és szabadidőt támogató törvénykezés hiányzik, hanem folyamatosan azt az üzenetet kapjuk, hogy dolgozzunk keményen, és költsünk többet. Mi pedig készségesen internalizáljuk ezt az üzenetet és az elfoglaltság egyféle becsületjelzővé válik.

Sok pénz helyett sok idő

Kasser az eredmények láttán alternatívákon kezdett gondolkodni. „Az időbőség azt jelenti, hogy sok pénz helyett sok időnk van. Amikor időmilliomosok vagyunk, megengedhetjük magunknak, hogy a személyes fejlődésünkkel, a kapcsolatainkkal, vagy a szélesebb közösségünkkel foglalkozzunk. Ezek az értékek pedig kielégítik a pszichológiai szükségleteinket, a magasabb szintű jólét előmozdítását segítik.

Az egyszerű felismerés, hogy visszavehetjük a hatalmat az időnk felett, már önmagában értékes.

Tudatosan kell úgy döntenünk, hogy azokra a prioritásokra fókuszálunk, amelyek csökkentik az érzelmi stresszt, de ez időt igényel, amit értékesnek kell tekintenünk – mondja Bienvenu, a filozófus.

Szóval, hogyan fogjunk hozzá? Vegyünk példát Schulte-tól. Miután kutatott és megírta az Overwhelmed című könyvét, sok dolgot megváltoztatott a munkájában és otthon. Időt szakított például játszani. Ahelyett, hogy végigrohanna a napján, szünetet tart és megnézi, mi a legfontosabb. Nemet mond, amikor túl zsúfolt a programja, és nem akar egyszerre tökéletes anya, munkatárs, háztartásbeli és gyerek lenni. Megtanulta felállítani a fontossági sorrendet a normális biológiai ritmusa szerint, a fontos teenedőket reggelre időzítette, amikor a legéberebb. Ezek a változtatások sokkal hatékonyabbá tették a napját.

„Felismertem, hogy az idő egy értékes erőforrás és minden, amit csinálok, egy döntés eredménye. Azért kezdtem el kutatni, hogy bebizonyítsam, a változásra szükség van, és kiderült, hogy lehetséges is. A legfontosabb változás valószínűleg a fejemben történt. Sokkal tudatosabban kezelem az időt, és nem próbálok már tökéletes lenni. Inkább kevesebb dolgot próbálok jól csinálni, mint 100 másikat rohanva és felületesen, és ezáltal újra azt érzem, hogy irányítani tudom az életemet” – állítja.