Hosszú utat tettek meg, nem fogják hagyni magukat

Fotó: GÁL ELŐD

Az egyik fél három győzelméig tartó futsal országos bajnoki finálé első összecsapását hétfőn, május 15-én 18 órától rendezik a galaci Dunărea Sportcsarnokban. A nyolc év után döntőbe jutó Futsal Klub Székelyudvarhely ellenfele, a címvédő, az idei Bajnokok Ligája elit köréig menetelő Galaci United lesz.

Nyolc éve várunk erre, újra bajnoki döntőt játszik Udvarhely

Az FK utoljára a 2014-15-ös szezonban menetelt a fináléig, akkor drámai fináléban veszítettek a Marosvásárhelyi City’Us ellen. Az országos bajnokság első kiírását megnyerő udvarhelyiek utoljára 2009-ben hódították el a bajnoki trófeát a CIP Déva ellen, amelynek akkor a mostani székelyudvarhelyi vezetőedző, a válogatott egykori szövetségi kapitánya, Jakab Zoltán ült a kispadján.

Sokat jelent

a döntőbe jutás, elsősorban a játékosoknak, nyilatkozta a Román Labdarúgó Szövetség megkeresésére Jakab Zoltán, kiemelve, hogy egy fiatal, az utóbbi évek ifjúsági játékosaira épített keretről van szó. A legutóbb lejátszott, 2015-ös bajnoki döntőben a jelenlegi keretből csupán ketten: Kedei Barna és Miklós Tamás szerepeltek és akkor fiatalként kevés lehetőséghez jutottak. A csapatban további két játékos van, akik a Csíkszeredai Imperial Wet együttesével jutottak el a fináléig, Iszlai Richárd és a csapatkapitány, Tankó Levente.

Ahogy a kapitány az utolsó, továbbjutást érő dévai meccs után fogalmazott, a galaciak kiváló játékerőt képviselnek, sok minőségi, tapasztalt játékossal a keretükben, viszont azért dolgoztak idáig, hogy a legjobbakkal játszhassanak, ezért fel kell nőniük a feladathoz.

Ami az udvarhelyi keretet illeti, térdsérülés miatt Küsmödi továbbra sem bevethető, Farkas játéka egyelőre kérdéses, miután megsérült az első Udvarhelyen játszott, Déva elleni elődöntőben.

Mik az esélyek?

– kérdezte meg mindkét vezetőedzőt a Román Labdarúgó Szövetség. Jakab Zoltán szerint a Galac az esélyesebb, hiszen első helyen zárták a szezont, mély és tapasztalt kerettel rendelkeznek, és érdemelten voltak az országos futsal hierarchiájának csúcsán az elmúlt években. Csapata idén azzal, hogy döntőbe került, teljesítette a kitűzött célt, ugyanakkor nem fogják hagyni magukat, hosszú utat tettek meg, hogy most esélyük legyen a bajnoki címre, és megpróbálnak élni ezzel a lehetőséggel.

Ugyanígy Florin Ignat, a galaciak edzőjátékosának csapata is, aki biztos benne, hogy a döntő mesés zárása lesz az idei országos bajnokságnak, hiszen két a futsalt nagyon jól ismerő csapat méri össze a tudását, amelyek közül mindkettő tiszteli az ellenfelet. „Az esélyek, mint minden döntőben, testvériesen megoszlanak: 50 százalék, hogy mi, 50 százalék, hogy az FK Székelyudvarhely nyer” – nyilatkozta a FRF-nek Ignat.

„Hatalmas elszántság jellemzi a Hargita megyei játékosaikat, akik minden labdáért az utolsó másodpercig megharcolnak. Nagyon jó csapatuk van, olyan gyerekekből áll, akik ott nőttek fel. Ez folyamatosságot jelent. És meglátod, egyre jobbak lesznek” – folytatta, hozzátéve, hogy nagy öröm számára Jakab Zoltán ellen játszani, akit a romániai futsal úttörőjének nevezett, sokat tanult tőle, mondta.

A program

szerint az első, hétfői meccs másnapján, május 16-án szintén 18 órától játsszák a második mérkőzést, majd egy héttel később, május 23-án 17 órától a városi sportcsarnokban a harmadikat. A negyedik találkozóra abban az esetben kerül sor, ha az első hármat nem ugyanaz az együttes nyeri, hiszen a döntő három nyert mérkőzésig tart. A negyedik meccset május 24-re ütemezték, 17 óra 30 percre.

A találkozót a Digi Sport 3 sportcsatorna, valamint a www.frf.tv platform is élőben közvetíti.