Fotók: GÁL ELŐD
Az elsőosztályú női labdarúgó bajnokság a 9. helyen álló Nagybányát fogadta a Vasas Femina október 29-én, szombaton a sétaréti stadionban. Székely János vezetőedző tanítványainak azután kellett kozmetikázniuk renoméjüket, hogy az elmúlt fordulóban nem bírtak, és 1–1-es döntetlent játszottak a Dávid Mártival felálló Marosvásárhelyi SE ellen.
A Sándor – Zănoagă, Szász-Bencze, Molnár, László, Orbán, Hodor, Mitri, Tóth, Horváth, Sólyóm összeállítású udvarhelyi csapat kezdte támadóbb felfogásban a meccset, a vendégek nehezen tudtak helyzeteket kialakítani, míg a Vasas támadóegysége egymás után hozta össze ezeket. A kezdő sípszó után néhány perccel egy, a nagybányai kapu előtti kavarodás után Mitri lövését kellett védenie Matesannak, a vendégek kapusának. Később Horváth lódult meg a szélen, majd nehéz helyzetből lőtt keresztbe, de nem találta el a kaput.
Anita percekkel később javította is hibáját, kapott egy jó indítást, amivel egyedül nyargalhatott a kapuig, és okosan ívelte el a kimozduló kapus mellett a labdát, megszerezve a vezetést csapatának (1–0).
A 16. percben ismét Anita remeklése kellett a duplázáshoz. A korosztályos válogatott tűpontosan indította csapatkapitányát, Mitri Ritát, aki nem is hibázta el a ziccert (2–0).
Egy negyedórával a játékrész vége előtt jöhetett volna a harmadik Vasas-gól is. Újra Horváth volt az előkészítő, most azonban a középen érkező Sólyom Henrietta kapta a passzt, aki egy csellel átverve emberét hozta helyzetbe magát, de középre tartó lövését fölé tolta a nagybányai kapus, így kétgólos hazai vezetésnél mehettek szünetre a csapatok.
A második játékrészben
is uralták a játékot Mitri Ritáék, jöttek is a további Vasas helyzetek. Elsőként egy szépen kidolgozott akció után Tóth lőtt fölé, majd Sólyom előtt is adódott egy lehetőség: a lövőcsel megint jó volt a Vasas támadója részéről, de gyorsan kellett lőnie, ezért nem tudott elég erőt vinni bele, könnyedén védett Matesan.
Hiába, hogy a vendégek kevés alkalommal tudtak eljutni a Vasas tizenhatosáig, az egyik ilyen alkalommal földre került a támadójuk, a játékvezető pedig megítélte a véleményes büntetőt. A nagybányaiak tízese, Indrei állt a labda mögé, és bár Sándor Barbara jól érezte az irányt, így centiken múlott, de nem tudott védeni, szépített Nagybánya (2–1).
Kedvet is kaptak ettől a vendégek, a Vasas beszorult néhány percig a kapuja elé, és inkább kontrákból próbált veszélyeztetni. Az egyik kontratámadásnál Mitrit rúgta fel a vendégek védője a tizenhatoson belül, visszakapta a „szívességet” a Vasas, de nem tudott élni vele, Orbán Aranka mellélőtte a büntetőt.
Ekkor már a csereként beállt Godrával és Benczédivel a fedélzeten próbált kialakítani helyzeteket a Vasas, de nem sikerült igazán veszélyeset, a vendégek védőiben elakadtak az akciók.
Jött azonban a 86. perc és szöglethez jutottak a hazaiak. Tóth György végezte el a pontrúgást, nagyszerűen csavart a kapu elé, a labdába még Szász Bencze Brigitta tette bele a lábát, mielőtt az a hálóban kötött ki, így a Vasas bebiztosította győzelmét. Pásztor és Tóásó is lehetőséget kapott a mérkőzés hajrájában Székely János edzőtől, utóbbi előtt még egy helyzet is adódott, azonban az utolsó pillanatban szerelték a védők. Fontosabb történés már nem maradt hátra, 3–1 arányban diadalmaskodott a Vasas Femina, amely így ideiglenesen feljött a bajnoki tabella negyedik helyére.
A hetedik forduló több találkozóját vasárnap játszák, így további három együttes: Csíkszereda, Alexandria, és a Banat Girls előzheti meg őket, azonban utóbbi kettőnek nehéz dolga lesz, egyikük Temesvárral, másikuk a bukaresti Carmennel találkozik.
A következő, nyolcadik fordulóban a Carmen következik Székely János együttese számára, a találkozót november 6-án, vasárnap játszák Bukarestben.