Holttestet találtak egy malomfalvi ház padlásán – frissítve

Fotó: GÁL BARNA

Szombat reggel, május 17-én reggel 9 óra körül előrehaladott bomlási állapotban levő holttestet találtak egy malomfalvi ház padlásán. Feltételezik, hogy az ingatlan tulajdonosa lehetett az illető, aki több mint 10 éve eltűnt, de nem volt az eltűnése jelentve a rendőrségen – mondta érdeklődésünkre Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő.

A farkaslaki polgármesteri hivatal évek óta keresteti a ház tulajdonosát, hogy bontsák le a közveszélyes épületet. A tulajdonos unokaöccse jelentkezett, hogy rendezi az ingatlan tulajdonviszonyát, mert időközben eladósodott a nagybátyja, s a hitelezők magukénak tartották a házat a kölcsön fejében – közölte telefonon Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere.

Nem sikerült az új tulajdonossal felvennünk a kapcsolatot, a helyszínen érdeklődve azonban azt tudtuk meg, hogy a központban, a kultúrház közelében levő ingatlan tulajdonosát 15-20 éve nem látták a faluban.

Egy egyedülálló férfi lakott korábban a házban.

Azt mondták a környéken élők, hogy épp csak beálltak az utánfutóval a ház mellé, és megnyitották a tetőt hátulról, amikor a padlásra besütő fényben meglátták a holttestet: egy ülő alakot téli kabátban, bundasapkában, gumicsizmában. Hívták a rendőrséget, kijöttek a helyszínelők, a halottszállítók. Azt beszélik Malomfalván, hogy legutóbb Galambfalván látták a tulajdonost, egy éve körül, tolószékben, egyszer pedig románok érdeklődtek róla.

A szomszédok nem vettek észre semmi gyanúsat, büdösség, dögszag volt a környéken a télen, azt hitték egy kutya pusztult el a pincében, benéztek, de nem láttak semmit.

Egyelőre nem azonosították a holttestet, feltételezhetően öngyilkos lett az illető, felakasztotta magát, de folyamatban van a nyomozás, a kihallgatások, a halál okának és körülményeinek felderítése, mondta a megyei rendőrség sajtószóvivője. Nem utal semmi gyilkosságra, de amíg nem zajlott le a nyomozás, nem kizárható, válaszolta kérdésünkre.

Frissítés: Felvette szerkesztőségünkkel a kapcsolatot a ház tulajdonosa, László Péter a délután folyamán. Rokonát 2008-ban látta utoljára, akkor fagyott meg az egyik lába, le kellett amputálni a lábujjait. Testvére családja gondozta egy ideig az alkoholista férfit, majd ismeretlen helyre távozott. Később jutott Lászlóék tudomására, hogy a házat eladta valakinek a nagybátyja. Visszavásárolták, mert ide szeretett volna építeni a fiatalember.

– Tíz éve gondozom az udvart, de a házzal nem foglalkoztam. A napokban értesítettek az önkormányzattól, hogy le kellene bontani az életveszélyessé vált épületet, amire örömmel mondtam igent. Barátokkal, rokonokkal érkeztünk szombat reggel az ingatlanhoz, hogy megkezdjük a munkát. A ház hátsó részével kezdtük, négyen mentünk fel a padlásra, hogy ledobáljuk a cserepeket. Aztán, észrevette a társaság egyik tagja, hogy a ruha egyben van a lépcsőfeljáró mellett. Csak a csontvázat láttuk, a feje le volt csúszva a mellkasára, mellette a kötél. Értesítettük a rendőrséget, kiszálltak a helyszínre. A halottkémtől érdeklődve megtudtam, hogy akár 4-5 éve lehet a padláson a holttest. Megijedtünk erősen, nem erre voltunk készülve – mondta el a férfi.