Holtan találták az eltűnt keményfalvi férfit

Kedd este megtalálták a hétfő reggel eltűnt küküllőkeményfalvi férfi holttestét. Nagyon sokan keresték, kedd este Gyergyóújfalu közelében, a kőfejtő közelében, az úttól körülbelül egy kilométernyi távolságra, az erdőben leltek rá, sajnos már nem élt – jutott el hozzánk a keresőktől az információ.

Helyszíni fotó az autóról, amivel otthonról elhajtott.

A 28 éves Nagy Norbert hétfő reggel tűnt el Küküllőkeményfalváról, a családja úgy tudta, a munkahelyére indult kocsival, de 24 óra elteltével sem tért haza. A térfigyelő kamerák alapján a hatóságok megállapították, hogy nem balra, a fagyigyár, hanem jobbra, Zetelaka fele fordult az eltérőnél, utoljára a zetelaki gát tetején látszik a felvételeken, addig van bekamerázva a térség. Korábban azt írtuk egy Facebook-bejegyzés alapján, hogy nem működtek a kamerák, a zetelaki polgármester helyesbített kedd délután, hogy a készülékek működtek, csak technikai okokból a rendőrség később tudta beolvasni az általuk rögzített képeket, mint ahogy az eltűnt személy keresése elkezdődött.

Az eltűnést az udvarhelyi ügyészségen is jelentették, a férfi élettelen testét a telefonja alapján lokalizálták – tájékoztatott az udvarhelyi ügyészség részéről Kiss Kató ügyész-szóvivő. A helyszíni körülményekről annyit közölt még, hogy a nyomozás elsődleges fázisában önkezűségre utaló jeleket találtak, ezért a személyi szabadság korlátozásának gyanújával indított büntetőeljárást leállítják. A továbbiakban a gyergyói ügyészség illetékes az ügyben, mivel a körzetében találták meg a holttestet.

A Hargita megyei rendőrség az 544/2001-es, közérdekű tájékoztatásra vonatkozó törvény 12. cikkelyének g) pontjára hivatkozva (fiatalok védelme) megtagadta az információszolgáltatást.

Ha problémáid vannak, de nincs, akivel megosztanod, és egyedül nem tudod feldolgozni a veszteségeidet, lelki sérüléseidet, akkor fordulj szakemberhez, aki segíthet, akár személyesen, telefonon vagy emailen. A lelkisegélyt nyújtó Erdélyi Életvédők Egyesületének elérhetőségeit ebben a cikkben találod.