Hol fogtok legközelebb énekelni?

Vasárnap, december 8-án 17 órától szervezik meg a Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztivált Székelyudvarhelyen. A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye Ifjúsági Szövetsége szervezésében hatodik alkalommal gyűlnek össze a környék zenekarai, gyülekezetei, hogy a zene által hangolódjanak az ünnepre.

Idén négy zenekarnak biztosítanak fellépési lehetőséget: ott lesz az Udvarhely környéki Kiút zenekar és a Fundamentum, a Reménység zenekar és a Szászcsávási Ifjúsági Zenekar Maros megyéből. Ezeken kívül, fellép a Caritas Superar gyerekkórusa is, ami a három megye szociálisan hátrányos fiataljaiból áll.

A Superar Facebookra feltöltött meghívója:

– Kolozsváron már tizenkilencedik alkalommal szervezik meg ezt az eseményt, Székelyudvarhelyen is van hat éve egy regionális része ennek. Két-három órás programról van szó, áhítattal kezdődik, utána jönnek a koncertek, majd kézműves termékek vásárával fejeződik be. A gyülekezeteknek küldtünk meghívókat, nyilvános eseményt hoztunk létre a közösségi oldalunkon, bízunk abban, hogy az előző évekhez hasonlóan, idén is szép számban ott tudunk lenni. Tavaly a színházban tartottuk, akkor hozzávetőleg négyszáz embert mozgatott meg az esemény – mondta el érdeklődésünkre Rátoni Botond kisgalambfalvi lelkész, az egyházmegye ifjúsági előadója.

Kiemelt kép: Fundamentum közösségi oldala