Mindig óriási élmény, amikor a példaképeiddel valahogy összefutsz az utcán, egy eseményen, de amikor egyszer csak betoppannak hozzád az ajtón, az maga a csúcs. Na, pont így jártunk mi a 444-gyel meg Erdélyi Péterrel. Még a nyáron járt nálunk, hogy egy kicsit simogasson meg minket, most pedig megint jön, és ezúttal te is találkozhatsz vele. Jól hangzik, de azt se tudod, ki az? Erre az eshetőségre is gondoltunk, ezért készültünk neked egy kis Erdélyi-kóstolóval.
Arra kértük Pétert, mesélje el, valójában honnan jött, ha nem Erdélyből, milyen csomaggal indult el otthonról a nagyvilágba, mi vezette az újságírói pályára, a 444-hez (egyáltalán ez minek a kódja) meg hozzánk, Udvarhelyre. S közben egy kicsit kitértünk arra is, hogy szerinte mennyire fontos a származás, a neveltetés, mi a sajtó és az olvasók szerepe, miért pont Orbán Viktor van leginkább célpontban, és hogy mi köze ennek a szabadsághoz. Hogy kiderüljön: lehetséges-e egy univerzális jó élet, valahol a képzeletbeli bal és jobb között, illetve mitől lesz egy újság jó, és hogyan lehet megvédeni a hatalomtól.
Nem vagy véletlenül erdélyi származású?
Nem. Ez egy magyarosított név, az Engelből. Nekem az apai nagyszüleim zsidók, így én is. Budapesten születtem, a szüleim is, és azt hiszem még az ő szüleik is kivétel nélkül. Csináltam pár éve egy DNS-tesztet, akkor tudtam meg néhány dolgot, videót is készítettem arról, hogy a származás mennyit jelent.
Előtte nem is foglalkoztam azzal, hogy pontosan milyen származású vagyok. Fiatalkoromban nagyon mélyen az a meggyőződésem volt, hogy nem számít a múltból semmi, hanem csak az, hogy te mit akarsz, mit csinálsz, és mit érsz el. A tesztet meg a videó végleg megváltoztatta ezt bennem. Ezek a tesztek ígérnek valamilyen választ arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, de csak az adatokból nem fogod jobban megérteni magadat, hanem hogyha foglalkozol velük, például felkutatod a családfát. Nem az eredménytől lettem több, hanem a megismerési folyamattól. Még mindig azt gondolom, hogy azok az élmények, benyomások jobban meghatároznak, amik az életedben érnek, de az ember nem egy önmagában lévő dolog, hanem egy kontinuum része.
A tesztből kiderült, hogy a család egyik fele magyar köznemesek voltak, Baranya megyében van egy Dinnyeberki nevű település, annak a környékén voltak földjeik. Akkor a feleségemmel megnéztük ezt a települést, kimentünk a temetőbe, és találtunk nagyon régi családi sírokat. A másik feléről lényegesen kevesebbet tudok, mert a holokausztban nagyjából mindenkit megöltek, és nem maradt fönn sok írásos emlék vagy anekdota. Akik túlélték a holokausztot, a legtöbben szekulárisak lettek. Engem is világi szemléletben neveltek, nem vagyok vallásos, nem nagyon követek semmilyen hagyományt.
A szüleimnek és nekem is inkább az számított, hogy milyen iskolába járjak, vagy hogy kiskoromtól tanulhassak angolul. Az jobban meghatározza a mai életemet, hogy én most ki vagyok: az angol nyelvtudásból valószínűleg több olyan lehetőségem volt, mint abból, hogy 1400-ban Baranya megye területén voltak földjeik a felmenőimnek.
Mesélnél még arról a „csomagról”, amivel otthonról indultál el?
Nekem boldog gyerekkorom volt. Volt otthon sok könyv, volt értéke az olvasásnak, a szüleimet érdekelte, hogy mi van velem, jó iskolába járhattam, sok figyelmet kaptam, talán azért is, mert egyedüli gyerek vagyok. Abban utaztak a szüleim, hogy bármit lehet csinálni, de abban legyek nagyon jó. Ez biztosan sokat hatott rám, azt hiszem, eléggé ambiciózus lettem.
Eszmeileg ők nagyon szabadon hagytak engem, nem szóltak bele abba, hogy miről mit gondoljak, a szabadságnak mindenféle értéke napirenden volt. Én ugye 1980-ban születtem, a rendszerváltáskor csak 10 éves voltam, és az 1990-es évekre úgy emlékszem vissza, mint egy olyan időszakra, amely reményekkel teli volt, kinyílt a világ.
Ez vezetett az újságíráshoz?
Volt ebben szerepe nyilván a neveltetésnek is, de azért sokkal véletlenszerűbben jött, hogy a József Attila Tudományegyetemnek a média szakára felvételiztem. Érdekelt az újságírás, de még akkor nem voltam száz százalékig meggyőződve arról, hogy újságíró akarok lenni. Még abban a fázisban voltam, hogy „iskolába” jártam, és még bármi lehet.
Aztán a ‘90-es évek legvégén az egyik csoporttársam ismerőse keresett embereket, akik tudtak jól angolul, hogy angol nyelvű sajtóból híreket csináljanak. Közben könyvtárosként dolgoztam a CEU-nak (a néhai budapesti Közép-Európai Egyetem – szerk.), és ez nagyon tetszett. Változatos volt, jól ment, egyre jobban azt éreztem, hogy ez egy olyan dolog, amibe szeretnék befelé menni. Fél év után bementem a Magyar Hírlaphoz – ami akkor egy nagyon más újság volt, mint ma –, ingyenes gyakornokként kezdtem, két vagy három hónap után ajánlottak állást, és azóta gyakorlatilag megszakítás nélkül a médiában dolgozom.
Mi tetszett meg annyira benne?
Hát hogy iszonyú sokféle, mindig változó, de nyilván húsz év után azért már kevesebb, ami hasba vág, hogy mekkora újdonság. De húszévesen és most is hiszek abban, hogy ez azon kevés munkák közé tartozik, aminek van értelme meg értéke is, egy olyan erő, ami előre tudja vinni a közösségnek az életét – ezt én tényleg nagyon felemelőnek meg különlegesnek gondolom.
Hány olyan munka van, ahol a gyengék oldalára lehet állni az erősekkel szemben, hangot adni olyanoknak, akiknek nincs, és közben még pénzt is kapsz ezért? Szóval ez egy jó kombináció, és – különösen húszévesen – nagyon sokat jelentett. Akkor még nem tudod olyan árnyaltan látni a világot, hiszen még relatív keveset láttál belőle, még nagyon tudsz lelkesedni küldetésekért, eszmékért, ideálokért. Aztán elkerülhetetlenül cinikusabb lesz az ember, rájössz, hogy ez azért inkább csak egy étosz, hogy ennek a valósága nem mindig úgy van, de tényleg van az elején valami nagyon felemelő benne.
Szóval megváltani a világot. De merre: jobbra, balra?
Nincsenek erős dogmatikus gondolataim erről. Vannak kérdések, amiben inkább olyasmiket gondolok valószínűleg, mint amit a magukat baloldalinak mondó emberek, de van egész sok olyan kérdés, amiben meg nem. Voltak, akik már azt vágták a fejemhez, hogy én túl centrista vagyok. Én az újságírást úgy fogom föl, hogy ellássam az embereket információkkal, amik alapján tudnak döntéseket hozni a saját életükről, meg a biztonságukról, a környezetükről.
Szerintem ebben ritkán van az, hogy a kétfelé oszt(ód)ás lenne a meghatározó, összességében sokkal több közös pont van az emberekben, mint ami szétválasztja őket. Ettől még vannak fontos elvi és gyakorlati kérdések, amiben erős különböző pozíciók vannak, de saját magamra sosem gondoltam úgy, hogy akkor most valamelyik oldalt kellene előre vinni, és soha nem is találkoztam ilyen elvárással azokban a szerkesztőségekben, ahol dolgoztam.
Milyen közös pontokra gondolsz?
Hogy mondjam, mindenki szeretne jó életet élni, biztonságban lenni, mindenki fél dolgoktól, akár ismeretlen dolgoktól, akár másoktól. Az identitáspolitika arról beszél, hogy a különbözőségeink fontosak, és ezek részben tényleg azok, nem vitatom, de azt állítom, hogy azért több a közös pont bennünk, mint amennyi különbözőség. Persze vannak nagyon extrém gazdasági meg politikai helyzetek a világban, ahol ezek a különbségek tényleg nagyon-nagyon élesen kijönnek, de azért van egy univerzalitása annak, hogy milyen embernek lenni.
A jobb életet nem is anyagi értelemben értem – biztos sokan szeretnének kényelmesebb autót –, hanem azt, hogy teljes életük legyen, hogy olyan munkájuk legyen, amiben örömet lelnek, abból annyi pénzt keressenek, amiből meg tudnak jól élni, minőségi emberi kapcsolataik lenni.
Téged nem hajt valamilyen eszme?
Nem tudom, ezek nagyon-nagyon absztrakt dolgok, a legritkább esetben gondolkodom bármilyen cselekedetemről, hogy milyen elvek mentén teszem. Próbálok másokra tekintettel élni, de közben úgy, hogy az nekem is jó legyen, vagy összeegyeztetni, hogy ez másoknak hogy lesz jó. Szeretném azt hinni, hogy szolidáris vagyok, de hát biztos néha meg nem vagyok az. Azt gondolom, hogy az egyéni felelősség borzasztó fontos, de néha biztos nem pont ennek a mentén cselekszem.
Ha a munkahelyeidet nézzük, nyilván a 444 az, ami kiemelkedik. Minek a kódja ez?
Magyar nyelvű billentyűzeteken a Shift+4 kombináció a felkiáltójel, és amikor az emberek izgatottan írogatnak az internetre, akkor sok felkiáltójelet írnak, néha a shiftet elengedik, és akkor az úgy néz ki, hogy !!!444!!!. Csak ennyi, egy utalás erre: fontos, izgalmas, online, digitális, ilyesmik.
Hogyan kerültél oda?
Mikor elindult az újság, megkeresett az Uj Péter, hogy ő hogy akar csinálni egy újságot, ő akkor ugye eljött már az Indextől. Leültünk, és két órát beszéltünk, borokról, magyar közéletről, gazdaságról, de egy büdös hangot nem értettem abból, hogy mit akar. És kicsit zavarban voltam, amikor hazamentem, de örültem persze, hogy hízelgett. Azt hiszem a harmadik találkozó volt az, amikor végre kiderült, hogy ő újságot akar csinálni, és szeretné, hogy ott dolgozzak. Így kerültem a 444-hez, amiről egyébként akkor keveset tudtam, de azt tudtam, hogy az UP csinálja, akiért rajongtam, s megtudtam, hogy olyan emberek dolgoznak ott, akiket sokra tartottam. Szerintem egy újság nagy részben azon múlik, hogy kik dolgoznak ott, attól lesz jó.
Hogyan írnád le három szóban a 444-et?
Szerintem a legszabadabb szerkesztőség Magyarországon, ahol kiemelkedően okos és tehetséges emberek dolgoznak, akik minden nap keresik az igazságot, a nehéz helyzetben lévőknek az igazságát, a saját igazukat, akikben nagyon erős ez a küldetéstudat, és akiktől rengeteget lehet tanulni. Egyáltalán, egy olyan közösség, amelyik élesen tartja az ember eszét, ahol nagyon sokféle érdekes gondolat van, és nem mindenki gondolja ugyanazt, hanem ki vagy téve egy csomó izgalmas, új intellektuális ingernek, amikhez majd te kialakítod a saját viszonyulásodat.
Szerinted miért olyan fontos a szabadság?
Szerintem az a fajta közszolgálati újságírás, amiben az emberek próbálnak segíteni eligazodni az olvasóiknak egy nagyon bonyolult világban, az csak akkor igazán lehetséges, hogyha ezt nem befolyásolja kívülről semmilyen más érdek. Mindenki csak saját magának, illetve a Magyar Jeti Zrt.-nek, a kiadónak dolgozik. Tudom, hogy egyszerűbb lenne azt gondolni, hogy valami furmány áll a háttérben, de az az igazság, hogy ami a 444-en megjelenik, és ahogy megjelenik, az azért van, mert valaki a szerkesztőségben úgy gondolta.
Amióta a 444 létrejött, Orbán Viktor meg a Fidesz van a célpontban. Tulajdonképpen mi „baja” velük?
A magyar politikának a sajátossága, hogy amióta a 444 működik, ez alatt a tíz év alatt ugyanaz az ember volt a miniszterelnök, és ugyanaz a politikai erő volt hatalmon. Így aztán nem is volt más választásunk, mint velük foglalkozni. Azért van Orbán Viktor műsoron, mert ő a legnagyobb közhatalommal rendelkező ember Magyarországon, és messze több hatalma van neki, mint bármelyik másik korábbi miniszterelnöknek. De ha megnézed mondjuk a Gyurcsány Ferencről írott cikkeinket, akkor nem hiszem, hogy óriási lelkesedés lenne a sorok között.
A sajtónak az a dolga, hogy ellenőrizze azokat, akik hatalmon vannak, és minél több közhatalma van valakinek, annál nagyobb figyelmet érdemel a sajtótól. Bárki lenne annak a hatalomnak a birtokosa, azt a 444 ugyanígy ellenőrizné, de magam részéről egyébként nem is számítok nagyon rövid távon arra, hogy más kerülne Magyarországon hatalomra, mint akik most vannak.
Mi a gond ezekkel a magukat jó hazafinak és jó kereszténynek beállító emberekkel?
Gond egy szál se, csak a hatalomnak az a természete – az én eddigi tapasztalataim szerint –, hogy a legremekebb, legkiválóbb embereket is sajnos hajlamos kísértésbe vinni, vagy megrontani, meghajlítja az ember valóságérzetét. Szerintem van egyfajta arrogancia abban, amikor a hatalmas ember azt gondolja, hogy mindenről mindent jobban tud. Amikor az állam mindenféle területen azt mondja, hogy nem a helyi iskolaigazgató, vagy a helyi orvos döntse el, hanem a központból mondják meg, hogy mi nekik a legjobb. Szerintem a kormánynak a határon túli politikájában is tettenérhető az, hogy ők jobban tudják, hogy nektek mire van szükségetek, vagy kik legyenek a vezetőitek.
Ez az arrogancia szerintem minden hatalomnak a sajátja, nem egy ilyen Fidesz- vagy Orbán-ügy. Amikor mások voltak hatalmon ebben az országban, akkor azokon is tetten lehetett érni. Nem is magyar sajátosság, máshol is van, csak nálunk nagyon aktívan és nagy „tehetséggel” építették le a fékeknek és egyensúlyoknak a rendszerét. Nyilván, soha még senki ilyen sokáig nem volt hatalmon a rendszerváltás utáni Magyarországon, és soha senkinek nem volt még ennyi hatalma, ami idővel csak hatványozódott.
Úgy látjuk, sokan lehetnek, akik hasonlóan gondolkodnak. Hányan is fizetnek elő?
Most már huszonegyezer előfizetőnk van. Pénzügyi szempontból sikeres néhány év van a kiadó és az újság mögött, és ez elsősorban az olvasók támogatásának köszönhető. És ez azt mutatja, hogy igenis van Magyarországon egy réteg, amely hisz abban, hogy a hatalmat korlátozni kell, hogy az újság akkor jó, ha szabadon működik, hogy a világ bonyolult, és ezt az árnyaltságot kell megpróbálni bemutatni.
Nagyon sok olvasó rájött, hogy ha ő nem fizet azért az újságért, amit szeret, akkor ugyanúgy föl fogja falni a hatalom, ahogy az elmúlt 13 évben jó néhány intellektuális közösséget – nem csak újságokat, hanem egyetemet, színházat is. És ez szerintem az Index elfoglalásakor vált kristálytisztává, mert az Index a rendszerváltásnak a legszebb ígéreteit jelentette egy csomó ember számára, és ilyen értelemben egy önmagánál nagyobb jelentőségű szimbólum volt.
Ez egy eléggé fájdalmas és traumatikus pillanat volt, de utána több újság is meg tudta alapozni az saját előfizetői programját, mert volt egy ilyen ritka, tiszta felismerése annak, hogyha az emberek hajlandóak áldozni valamire, akkor azt képesek megvédeni, ha pedig nem, akkor a hatalom egyszer el fog jönni érte. Borzasztó nagy áldozat árán, de a Telex el tudott indulni, és sikeres tudott lenni, és a 444 is meg tudta szilárdítani az így is jelentős táborát.
Persze van egy pár reklámozó is még, aki mer reklámozni a 444-en. Vannak pályázatok, amiken a 444 indul, főleg az Európai Bizottság finanszírozásában, de a legfontosabbak az olvasók, mind nagyságrendben, mind filozófiai értelemben.
Hány százalékban?
Az elmúlt évek adatai alapján nagyságrendileg a bevételek 45 százaléka jön az olvasóktól, 45 százaléka a hirdetőktől, és a maradék tíz százalék, illetve valamivel azért kevesebb, intézményi típusú, pályázati forrás.
Milyen partnerekkel dolgoztok együtt?
Itt azért elválik az, hogy én kivel dolgozom együtt, meg hogy az újság kivel dolgozik. A 444-es pályázatok nagy többségében uniósak, én magam médiafejlesztéssel, médiás befektetésekkel foglalkozom, amiket Európában például egy MDIF nevű amerikai alap és hozzá hasonló nemzetközi szervezetek finanszíroznak.
Az Uniótól két jelentős és két kisebb projektre kap pénzt a Magyar Jeti: az egyik nagyobb projekt a Lakmusz, amely dezinformációs ügyekkel, tényellenőrzéssel foglalkozik 2021 eleje óta. A másik novemberben fog indulni: a 444 mellett a legnagyobb lengyel kiadó, az Agora, a legnagyobb szlovák kiadó, a Petit Press, a PressOne nevű román újság, és egy nemzetközi szerkesztőség, a Bellingcat fognak védelmi és biztonságpolitikai ügyekről írni Közép-kelet Európából.
Két évvel ezelőtt, ha valaki megkérdezte volna, hogy mi az a terület, ahova a magyar sajtónak, vagy akár a Magyar Jetinek invesztálnia kellene, akkor körülbelül 15 vagy 20 dolgot előbb mondtam volna, mint a védelmi és biztonságpolitikával kapcsolatos újságírást. Azóta szerintem ez lett az egyik legfontosabb téma itt Európában, és talán az egész világon, miközben nagyon kevés igazán szakértő újságíró van. A következő évtizedben, akár évtizedekben sosem látott mértékű befektetés lesz például a hadiiparban, és nagyon kevés olyan újságíró van, aki ezt átlátná. Márpedig, ahol sok pénz van, ott sok hatalom van, és ahogy korábban mondtam, a sok hatalom az mindig problémás, azt mindig ellenőrizni kell.
Az UH-val hogyan kerültél kapcsolatba?
Már egy ideje dolgozom az MDIF nevű szervezetnek, amely a világ 47 országában dolgozik médiacégekkel. Van egy Amplify Europe nevű programja, amibe mindenféle független médiacégek – így az UH is – jelentkezhettek Romániából, Bulgáriából, Horvátországból. Mivel az UH az olvasói finanszírozással akar foglalkozni intenzíven, és én ehhez viszonylag jól értek, megkérdeztek, hogy lenne-e kedvem ebben segíteni, és nekem nagyon-nagyon sok kedvem volt, így azóta ezen dolgozunk együtt.
Milyen benyomással maradtál?
Nagyon élveztem a szerkesztőséggel való munkát. Nagyon fontos az a munka, amit az UH végez, nehezebb is abban az értelemben, hogy nagyon közel van az újság ahhoz, akiről ír. Akiről írsz, mögötted áll a sorban. Nagyon nagy bátorság meg elhivatottság kell ahhoz, hogy ezt jól csináljátok, és szerintem jól csináljátok – ez is nagyon megkapó volt.
Éppen azért, mert közel vannak az olvasók, arról is beszélgettünk, hogy a rendezvények szerintem az UH számára egy nagyon jó lehetőséget jelentenek. És hát adódott, hogy idén 14 éves az újság, és akkor legyen egy szülinapi rendezvény. Ez lesz szombaton, október 28-án, és én is ott leszek.