Fotó: Máté Emőke

Az év több szakaszában is „vizsgák” elé állítjuk saját magunkat, már rögtön január beköszöntével teszünk egy tucat ígéretet: lefogyunk, egészségesebben eszünk, nem stresszelünk annyit, belevágunk ebbe vagy abba. Végül legfeljebb egy pontot ha kipipálunk a hosszú listáról, a többit visszük tovább a következő esztendőre. Kultúránkban a leginkább a lemondásokról és fogadalmakról szóló időszak a nagyböjt, amit én idén szárazra fogtam. 

Megtisztulás receptre: minden nap csak egyszer egyen

A húsvétot megelőző negyvennapos időszakban a bűnbánat és az ünnepre való felkészülés, megtisztulás kéne a fókuszban legyen. Már 196-ban tartottak böjtöt, a történelemben a legszigorúbb formája a szokásnak a negyvenelés volt, melynek során csak negyvenszer ehetett a böjtölő ebben az időszakban, ami napi egy étkezést jelent, és azt is csak a naplemente után lehetett megejteni. Mára enyhültek a szabályok, a katolikus egyház szokásai szerint hamvazószerdán és nagypénteken a 18 és 60 év közötti hívek a nap során háromszor ehetnek és csak egyszer lakhatnak jól, továbbá ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén a 14 évnél idősebb hívők nem fogyaszthatnak húst. 

A katolikus egyház által preferált forgatókönyvnek a betartása egyre ritkább. Kibúvó lett a vacsoracsillag, aminek feljövetele után lehet már húst enni. Sokan pedig bele sem kezdenek a böjtbe, mondván a hit és a megtisztulás nem ettől függ vagy ők nem katolikusok. Mielőtt teljesen felvenném a hittérítő szerepét, elárulom, hogy a cikk további része nem arról fog szólni, hogy milyen csúnya dolog kihúzni magunk a hagyományaink alól, és hogy irgum-burgum, nem így viselkedik egy jó keresztény. Helyette a tapasztalatom osztom meg a böjt egy másik alternatívájáról. 

Bizony, 40 napig nem iszom egy kortyot sem!

Hamvazószerdától a húsvétvasárnapi úrvacsoravétel egy korty boráig nem ittam egy csepp alkoholt sem. Most a legtöbbek fejében az fordulhat meg, hogy ugyan már, hiszen fiatal nő vagyok, miért okozhatna nekem ez gondot, innom sem kéne, ha nagyon kifinomult és szende feleségnek való virágszál szerepében szeretnék tetszelegni. A virágszálas dolgot leszámítva én is úgy hittem, hogy nem lesz ez olyan kemény menet. Tévedtem. 

Alapvetően nincsenek alkoholproblémáim, néha megiszom egy sört, egy pohár bort, koccintok a családtagjaimmal, ha ünneplünk valamit, ezért nem is hittem, hogy gondot okozhat a fogadalmam. Az első pár nap, pláne a hétvégék voltak a leginkább mulatságosak, ekkor jelentettem be és tudták meg egyre többen, hogy bizony, 40 napig nem iszom egy kortyot sem. Komolyan? Hétvégén sem? Buliban sem? – csodálkoztak. 

A külvilág reakciói leginkább azért mulattatóak a maguk kitekert módján, mert az erdélyi tisztes nő a fent megemlített virágszál: nem iszik, helyette vezet, hogy az ura ihasson, nem részegedik meg, mert az kiábrándító, és alkoholista aztán végképp nem lehet, mert hát az milyen már? De nem lehet prűd szentfazék sem, sört iszik a fesztiválon papírpohárból, szilvapálinkát a disznóvágáson és szexisen kortyolgatja borát a bárpultnál, szép vörösre festett szájjal, a tökéletes kis fekete ruhában – de ezt is csak csínján, mert a nő természetes mivoltában szép: ne legyen úgy kifestve, mint egy bohóc, és a ruha is bízzon valamicskét a képzeletre. 

Amikor mellettem cisszent a sör, pukkant a borosüveg dugója…

Volt szerencsém a böjtöm alatt egy közeli családtagom születésnapjához, egy nőnaphoz és a saját névnapomhoz is. Ez utóbbin egy pohár málnaszörppel koccintottam, ami teljesen kiverte a biztosítékot a családomnál, valószínűleg addig a pontig ők maguk sem vették komolyan, hogy én nem fogok inni a böjtben.

Az ünnepekhez kötött ivás a székely szocializációs folyamat szerves része. Iszunk az ünnepre, a születésre, a halálra, az örömre, a bánatra – ez utóbbi nem székely kuriózum, a hollywoodi filmekből tudjuk, hogy a bánathoz kell egy doboz fagyi és egy üveg bor, esetleg egy tábla csokoládé. Az alkohol a megküzdési mechanizmusok egyik főistene. 

Amikor már nem kezdett zavarni, hogy mellettem cisszen a sör, pukkan a bor és az én kezemben nincs pohár, ért egy csalódás és úgy éreztem, az alkohol kínálta kábulat lehet a megoldás. Pedig nem az. Sem a bánatra, sem az ünneplésre, sem a családunk bolondságainak elviselésére. Hiába, hogy ezt láttuk, ezt szoktuk meg. 

Rá kellett jönnöm, kicsit olyan vagyok, mint Pavlov kutyája: olyan egyszerű folyamatokhoz, mint egy kelt tészta elkészítése is az a gondolatom fűződött, hogy de jó lenne egy hideg sör. Foghatom ezt az élesztő hasonló illatára, de sokkal inkább a megszokás, a rossz minták, szocializációs folyamatok a hibásak. 

Végül a testem méregtelenítése céljából elkezdett negyvennapos böjt egy önismereti út lett. Bizonyossá vált, hogy az ünnepek eltelnek ital nélkül is, sőt felettébb mulatságos látni, ahogy mindenki folyamatosan eltompul körülöttünk, és még a legszófukarabb ember nyelve is megered, ami addig talán fel sem tűnt a saját szemünket elhomályosító ködtől.

Megküzdési mechanizmusként lehet futni, sétálni, sírni, beszélgetni, voltaképpen bármit csinálni, ami valóban meg is oldja a problémát, nem csak odázza ideig-óráig. A külvilág ellentmondásos elképzelései pedig rólunk, virágszálakról sosem lesz tökéletesen kielégíthető, érdemesebb hát olyan dolgokra figyelni, ami hasznunkra is válik.