Hogyan kerül kilenc zsiráf az udvarhelyi dzsungelbe?

Szilágyi István

Ismered azt a viccet, amikor asztalhoz ül egy magyar, egy román és egy Szász jelölt?
Fotók: Dávid Anna Júlia, Szász Zsuzsi

Maszkot fel, kezdődik! Bemutatkozik a légiós moderátor, Grubisics Levente, a Sepsi rádió főnöke és ismerteti a naaagy udvarhelyi választási vita szabályait: az idő kötelez, a taps szabad, a bekiabálás nem.

Minden szervező kap két percet, ezt többnyire udvariaskodással töltik, egyetlen gondolat marad meg Szakács-Paál Istvántól, a HBC menedzserétől: A legjobb nyerje a csatát, de a háború győztese Székelyudvarhely legyen. Mintha a házigazdának hangosabb lenne a mikrofon, szúr oda neki egyet barátságosan Grubisics.

Az első 45 perces tömbben egymást szettelhetik a jelöltek. Sorsolás alapján Mike Levente az első. Másfél perc bemutatkozásra és az első kérdésre Gálfinak, neki ugyanannyi idő válaszra, plusz 30 másodperc reakcióidő a kérdezőnek. Utána jöhet a második kérdés, válasz, megint reakció – ezek a szabályok.

Mike nem is húzza az időt a bemutatkozással, szerinte elég, hogy az MPP jelöltje, „biztos többet tudnak az udvarhelyiek”. Inkább nekiront Gálfinak, felrázza a román kártyát. – A Partidul Oamenilor Liberi (POL) román párt, románok hozták létre, román neve van. Lehet kozmetikázni, de nem jött be nekik s a választóknak se, a magyar nemzetpolitika is elítéli – érvel. 

Valószínűleg arra utalva, hogy egyes magyarországi politikusok felszólították Gálfit, ne használja a múltbeli közös képeiket, fel is teszi első kérdését:

Van-e egyetlen politikus a kampányfüzetből, aki nem tiltakozik, aki támogat, Árpi?

Gálfi nem ijed meg, veszi az első akadályt: nem magyarországi választások vannak, hanem udvarhelyi választások, most a lakosok bizalmát kell elnyerni, nem a magyarokét. Az sem hanyagolandó, de nem most van az ideje. Sokadjára mondja, hogy a POL-ba való belépésük csupán a saját pártjuk bejegyzésének ellehetetlenítése elleni eszköz.

Mike erre Orbán Viktort hívja segítségül egy idézettel, amit állítólag a legutóbbi MÁÉRT ülésen mondott: „vegyes pártok nem, csak etnikailag tiszta pártok tudják képviselni a magyarok érdekeit”. Szerinte nagy ívben fogják elkerülni a magyar politikusok és a fejlesztések is Udvarhelyt, ha a POL nyer.

Jöhet a második kérdés: Mi a véleményed Székelyföld autonómiájáról, Árpi? 

Hmm, ez becsapós lehet. A polgármester valamiért kerüli a direkt választ, pedig egy annyival elintézhette volna, hogy támogatja és kész. Helyette jó nagy körítést ad neki, azzal jön, hogy ő már 16 éve politizál, és „nem kell bemutatkoznom, hogy mit képviselek”. Aztán mond egy jó nagy közhelyet, hogy az ember azt tudja képviselni, amit hozott a szüleitől, nagyszüleitől, amit kapott tőlük, ahogy nevelkedett. 

A végére csak elmond valami ködöset az autonómiáról is, amit a közösségeink együtt gondolkodásaként fog fel, mert külön-külön nem fog sikerülni a városoknak. Felhozza, hogy Udvarhelyen az ő kezdeményezésére indították el a polgármesterek találkozóját, állítólag kéthavonta egyeztetnek, bár mi erről nem igazán szoktunk hallani.

De mindegy is, mit mond Gálfi, besétál Mike csapdájába. A polgármestert idézi, aki állítólag olyat mondott, „amikor nem magyart játszik”, hogy ha holnap autonómiát lehetne csinálni, azt se tudnánk, mit kezdjünk vele, összevissza kapkodnánk, baszki. Touché, de a reálpolitika mióta nemzetárulás? Salat Levente egyetemi tanár, politológus is megmondta, hogy a székelyek nem állnak készen az autonómiára.

Derzsi következik Mike vallatópadján

Hallottuk, hogy megfenyegettek édesapád múltjával, családod elhagyásával. Ki tette ezt?

– adja a lovat Derzsi alá. Az RMDSZ jelöltje meg is köszönhetné, de inkább az áldozat szerepét ölti magára: „Nem hittem volna, hogy ma is előkerül a téma, nem kívánom senkinek azt a pár napot, amit megéltünk a családommal”, majd az erkölcsi piedesztálról szól le hozzánk, halandókhoz: „Nem akar személyekről beszélni, a vita, a kampány nem erről kell szóljon”.

De csak nem hagyja ki a lehetőséget, hogy leleplezze a gonoszt: olyan körből jött a fenyegetés, „amelynek a tisztesség és a becsület van a zászlaján, és egy román párt megerősödését kezdi el”. Hogy aztán gyorsan elhessegesse az egészet azzal, hogy „remélem, ez a téma itt és most véget ér. 36 éves fiatalként nem tudom elfogadni, hogy harcról szóljon a kampány”.

Végszóra Mike együttérzően beszáll a jelenetbe, sajnálja, hogy idáig fajult a dolog, s egy jót bolsevikozik meg szekusozik az említett ellenfélnek. Függöny le, nagy taps a csapattól.

A második kérdés következik, ez már kicsit csípősebb, nehogy elbízza magát Derzsi. Azzal szembesíti, hogy:

Nyolc évig RMDSZ-es volt a polgármester, mégse fejlődött a város, pedig azt mondják, hogy az országos RMDSZ-el könnyebb, ha egyszínű a városvezetés. Nem visszás ez, Laci?

Neki semmi köze a múlthoz, de véleménye, az van, vágja ki magát Derzsi: – Fiatal vagyok a közéletben, hogy mi volt azelőtt, csak információim vannak, de néhány tényt le kell szögezni. Nyolc évig valóban Bunta volt a polgármester, de a bukaresti, budapest képviselettel csak akkor lehet eredményt elérni, ha van két fél. Ha konfliktus van, nem lehetséges. Valószínűleg nem véletlen, hogy más jelöltet indított az RMDSZ négy éve, felállt egy új fiatal csapat, a szenátor (Antal Lóránt) is az.

Mike nem hagyja ki a ziccert, nyomban felhasználja Derzsi érvelését: – Az MPP-ben mi is megoldottuk a konfliktust, ehhez Gálfitól meg kellett válnunk, szükséges volt. Több kollégáját a DNA-nál jelentette, azt is, aki a legtöbb uniós pályázatot szerezte. Talán azért is, hogy magát védje. Szép volt, fiúk! – kiabálnánk be a pálya széléről, de a közönségreakció nincs benne a műsortervben. Gálfinak ezúttal nincs lehetősége megvédeni magát, de most ő következik, pont Mikétől kérdezhet.

Miért hagytál el engem?

Csakhogy mire a kérdésig eljut, lejár az ideje. Nem csoda, 20 másodperc csak a köszönéssel telik, üdvözöl egy rejtélyes „kollégát is, aki több száz kilométerről ide utazott, hogy bizonyítsa egy másik Gálfi Árpád megkeresését. Ezt megtoldja egy kis felebaráti szeretettel: arra kérte a Jóistent, hogy ne mondjon, ne kérdezzen olyat, amelytől bármely embertársa kárt szenvedne, sérülne. Ha csak így nyerhetne, akkor nem szeretne. Ezzel telik el a rendelkezésre álló idő. De most az egyszer megbocsátják neki a szervezők.

Kérdi és egyben felhányja Mike Leventének, hogy miután egy évtizedet dolgoztak együtt, 

mivel győzhették meg, hogy az RMDSZ-szel szavazzon, amely ellen korábban együtt harcoltak? 

A hulladékkezelő vállalat (RDE) körüli vitát emlegeti, szerinte akkor történhetett a pálfordulás.

Mike kikéri magának, ő a városért dolgozott, „minden szavazatomat annak függvényében adtam”. A város érdeke akkor megkövetelte, hogy a polgármesterrel szembemenjen. A fejlesztések egyébként mind átmentek, minden meg volt szavazva, vág vissza.

Gálfi nem érvel, nincs is ideje, annyi a válasza, hogy nem is igaz. Szerinte az utolsó két évben a víz, a szemét és a szejkei csatornázás kérdésében Mike nem a város érdekét képviselte. Van egy érzésem, hogy ez a vita nem itt és most fog eldőlni, hanem a bíróságon vagy az utókorban.

Ha már a város érdekeinél tartunk, a második kérdést békülősre fogja a polgármester:

Számíthatok-e a segítségedre, ha nyerek, hogy közösen tegyünk a városunkért a következő négy évben?

Mike udvariasan válaszol: „El fogom fogadni az eredményt, remélem, hogy bölcsen dönt a város, a közérdekért fogok dolgozni. Persze, igen”. De válaszából érződik, hogy azért nyitva hagy magának egy kiskaput, hogy Gálfi ellen szavazzon, ha „a város érdeke” megköveteli. Gálfi megköszöni, ennél többet talán nem is remélhetett.

Gálfi Derzsihez fordul

„Naivan ültem asztalhoz Kelemen Hunorral és Biró Zsolttal”, hozza fel a 2016-os választások után aláírt udvarhelyi minimumot arról, hogy az RMDSZ-MPP parlamenti képviselet segíteni fogja a várost, például a terelőút ügyében. – Eltelt négy év, semmilyen segítséget nem kaptunk.

Az erdélyi magyarság képviselőinek tartják magukat vagy csak az RMDSZ-es magyarokénak? Zsarolják a választókat azzal, hogy nem lesz pénz, segítség?

– vág oda számonkérőn. Derzsi nem hiszi, hogy ezzel zsarolta volna valaki az udvarhelyieket. Ugyanazzal jön, mint Mike buntázásakor, szerinte két fél kell ehhez, diszkréten sugallva, hogy a polgármester a hibás. „Tudok rengeteg levélről, amiket elküldtek a lehetőségekről, és nem kaptak választ, vagy csak hónapok múlva”. Ami meg az udvarhelyi minimumot illeti, elintézi egy annyival, hogy: Árpi, te magad is többször posztoltad, hogy Kelemennel egyeztettél. (Taps a csapattól)

Gálfi megint igen nagy ívben veszi a kanyart, és kifut az időből, majd durcásan odavágja, hogy azt tartja valósnak, amit ő mondott és kész. Ezért nem sok pont járna vitaversenyen. Látva, hogy az idő szűkössége gondot okoz egyeseknek, a moderátor felajánlja, hogy a korábban megspórolt időt szabadon felhasználhatják. Aki tánccal akar szavazókat szerezni, azt is lehet.

Gálfi második kérdése ugyanaz Derzsihez, mint Mikéhez: 

Ha megnyerem, támogatnál-e, a tizenkettedik tanácsosi helyről vagy civilként?

Derzsi is diplomatikusan válaszol: „Igen, ezután is számíthatsz rám, szerintem eddig is volt sok olyan példa, hogy együtt tudtunk működni”. Az RMDSZ által kezdeményezett kisiparos inkubátorház projektet emlegeti, amit ő szabadidejében írt, és amiben mindenki partner volt – használja ki a maradék másodperceket saját maga és pártja fényezésére. Gálfi így is elégedett a válaszával.

Derzsi kontra (?) Mike

Az RMDSZ jelöltje röviden gratulál a szervezőknek, szerinte minden disputa a város javát szolgálja, majd Mikének szegezi az első kérdést:

Egész Erdélyben létrejött az Erdélyi Magyar Szövetség az MPP és az EMNP között, Udvarhelyen ez nem valósult meg. Mindenféle szóbeszéd van, mi a véleményed arról, hogy Szász Jenő kavar, és te a bábja vagy?

Ő Szász Jenőnek csak becsülettel és tisztességgel tartozik, nem úgy mint Gálfi, aki „tisztesség hiányában” húszezer euróval – fordítja a visszájára a dolgot. Legyen az ANI (Országos Feddhetetlenségi Ügynökség) problémája, hogy miért nem szerepel ez az összeg a vagyonnyilatkozatában, mondja. Gálfi akkor nem reagált, amikor Szász ezt augusztusban felhozta ellene, most pedig nincs rá lehetősége.

– Hogy miért nem lett összefogás, Jenőnek semmi köze, tizenkét éve semmi köze a városhoz, inkább a POL-nak van – folytatja Mike magabiztosan, mintha nem Gálfi Szásszal szembeni engedetlenségének miatt esett volna szét a koalíció, zárták volna ki őt az MPP-ből.

Derzsi erre megint felveszi a naiv és ártatlan arcát: „Nem tudok mit reagálni, mert olyan dolgokról beszélsz, ami teljesen távol áll tőlem, fiatalként, újként”. A második kérdésénél maradunk a széthúzás témánál, csak négy évet visszalépünk: 

2016-ban volt egy összefogás, Gálfit támogattátok, volt egy közös program, mindenki örült. Négy év után, hogy látod: hiba volt?

Ennél szebben visszaadni a korábbi alákérdezős szívességet nem is lehetett volna. Mike él is a lehetőséggel, szánja-bánja hibáját, pedig „a politikusok nem nagyon szokták”: – Elsőként én támogattam, de be kell valljam, hogy tévedtem, tévedtünk, nem odavaló személyt támogattunk, sem emberileg, sem szakmailag nem alkalmas erre a funkcióra. Az MPP tett azért, hogy kijavítsa a hibát, megváltunk tőle. Súlyos politikai következményei voltak, de helyesnek látszik ez a döntés.

Derzsi válaszában hazaüzen a saját csapatának, választási szlogenjüket idézve: – Sok mindent kipróbáltak Udvarhelyen, de bízom abban, hogy fel tud állni egy olyan csapat, hogy sikerre tudjuk vinni a várost.

Az RMDSZ jelöltje ezután Gálfihoz fordul,

ugyanazon a szálon folytatja, analógiát von a 2016-os és a 2020-as ígéretek között: 

A csapat szétesett, a program nem valósult meg, pedig azt mondtátok, hogy minden pontja megvalósítható. Megint van új csapat, új program, mi a garancia arra, hogy nem esik szét?

A polgármester megint a saját igazát fújja, moralizál: – Kaptam lehetőséget, felelősséget, végig ezt követtem, nem cselekedtem másképp, mint ahogy a hitem vezérelt. Egy támpontot mégis ad: attól biztos benne, hogy nem esik szét,  hogy szakemberekből áll a csapat, amely tenni akar a kitűzött célok mentén. Hálataps a POL soraiból. 

Derzsi elégedetlen a válasszal: „Semmilyen garanciát nem kaptam, ezek a mondatok elhangzottak négy évvel ezelőtt is”.

A második kérdését azzal vezeti fel, hogy Kelemen Hunor (most is) megígérte, hogy minden segítséget megkap a helyi RMDSZ, hogy sikeressé tegye Udvarhelyt, felzárkóztassák Csík és Szentgyörgy szintjére.

Dan Mașca, a POL elnöke mit ígért neked?

– Semmit nem ígért, kérdezte, hogy mit keresek Vásárhelyen? Mert ő a pecsétet átadta Bajkó Lászlónak (gyergyói POL-tanácsos, volt RMDSZ-es polgármesterjelölt), hozzá kell mennem. Nincs semmilyen követelése és nem is lesz. Sem paktumot nem kötöttem, sem ígéretet nem tettem – hárít határozottan Gálfi. „Hogy miért indultam a POL-ban, itt van az az ember, akivel Gálfi Árpádokat kerestek”, hozza fel megint a rejtélyes vendéget.

Csakhogy a polgármester nem tudja, hogy a kérdésre nincs helyes válasz. Derzsinek az is baj, ha nincs sapka a nyuszikán: Ezt úgy értem, hogy Udvarhelyt akkor nem is segítik. Ezzel az első tömb le is jár, általános taps.

Jöhetnek a közönségkérdések.

Néhány a szervezőktől, a többi a hallgatóságból, akik közt „beépített ügynökök” is rejtőznek, általuk megy tovább az egymás szettelése. Onnan tudjuk, hogy arccal, névvel kellett vállalniuk a kérdezést – köszönet érte a szervezőknek. Válaszként pedig jöjjenek a mellébeszélés, a ködösítés, általánosítás mintapéldái, amit nem hiszem, hogy a politológián tanítanának, a jelöltek mégis mesterfokon űzik. Minél konkrétabb kérdésre kell választ adni, annál inkább.

Gálfi alatt a legforróbb a szék, ő kapja a legtöbb, kifejezetten neki dedikált kérdést, mindkét oldalról bombázzák. Őt Derzsi követi alig két kérdéssel, Mike egyet se kap névre szólóan, viszont annál több a mindhármuknak szóló kérdés, plusz egy kihívás. Az elhangzás sorrendjében:

SZMVSZ: Hány mikro- és egyéni vállalkozó tevékenykedik a városban, mik az elvárásaik?

Egyedül Derzsi próbálkozott egy becsléssel, ő 13 ezernél több vállalkozásról tud, ennek „jelentős része” kisvállalkozás. Olyan általánosságokat fogalmaztak meg, hogy meg kell hallgatni meg segíteni őket, Mikének még eszébe jutott egy sovány ötlet, hogy kellene a városházán egy gazdasági kapcsolattartó, aki nem csak a kapcsolatot tartja.

UKKSZ: ha lesz a polgármesternek többsége a tanácsban, hajlandó lesz-e legalább tíz kérdésben konzultálni?

Te milyen választ adnál, ha polgármesterjelölt lennél? Eltaláltad: mindenképp, természetesen, együttműködés, konszenzus, konzultáció, vállalkozóbarát Udvarhely. Válaszadás ezzel letudva mindhárom jelölt részéről.

Gálfihoz szól a Star Rádió kérdése, ami akár az RMDSZ-től is jöhetett volna: Ha ön nyer, mi lesz a budapesti fideszes kapcsolatokkal?

A polgármester tagadja, de nem cáfolja azokat a híreszteléseket, miszerint elesne a város ezektől a forrásoktól, és abban bízik, hogy Udvarhely, a város lakói fogják diktálni az irányt, ehhez kell igazodjon a Fidesz és mások is. Válaszában lényegében ugyanazt a logikát követi, mint amikor azt mondta, hogy nem magyarországi választásokat tartanak Udvarhelyen, választóinak mintegy azt üzenve, hogy a hatalom egyedül a nép kezében van.

Biró Csaba, a POLgármester kabinetvezetője az első kérdező a közönségből.

Az RMDSZ ingyenes tömegközlekedést a diákoknak kampányígéretét kéri számon. Pontosan hány diák igényelhetné ezt, mennyibe kerülne ez minden diák után a városnak?

A gazdasági szakiként kampányoló Derzsit felkészületlenül éri, magyarázkodik: a városi konzultáció eredményein alapul a kampányprogramjuk, de ez nem egy városfejlesztési stratégia. Kipukkadt a lufi, rendesen kikacagják a POL soraiból.

Hogyan mutatná be Gálfi a POL kisebbségi programját a magyar országgyűlés előtt? 

– kérdi tőle Pap Róbert Emánuel, akit meg is tapsolnak a riválisok. Gálfi is magyarázkodásba fullad, hogy a POL csak kényszerpálya, szerinte nem is kell bemutatnia, csak az eredményeket, egyébbel nem foglalkoznak, végül elejt egy begyakorolt, visszatérő fordulatot: a megfelelő pillanatban fognak ezzel foglalkozni. Megfeledkezve arról, hogy valószínűleg soha nem fog erre sor kerülni.

Géczi Levente, az RMDSZ-es Arros Orsolya férje, Gálfi anyagi helyzete iránt „aggódik”: Szász Jenő azt mondja, tartozik neki egy jelentős összeggel. Megadja saját zsebből vagy külső forrásból?

A kampányának központi elemét, a becsületességét piszkálja ezzel. Gálfi általánosra fogja a választ és terel: „Akinek tartoztam, ha volt is ilyen, megadtam, tisztességgel, becsülettel. Akár Európában is felemelt fővel járok, a vállalkozásom 28 országból importál, nem kell szégyenkeznem amiatt, amit segítségként kaptam”. Szóval, Jenő megnyugodhat.

A Star rádiós Szász Csaba után a magánszemély Szász Csaba is feltehet nem is egy, hanem két kérdést. Ez aztán a protekció!

A hivatal személyzetének hány százaléka fog rendszeresen kerékpárral munkába járni négy éven belül?

Mivel egyik jelölt sem lát a jövőbe, nem is tudnak válaszolni, de remélik, hogy többen. Gálfi tudomása szerint huszonvalahányan lehetnek jelenleg és a dupláját reméli négy év múlva. Megjegyzi, hogy ő maga is egy közülük, hátha pluszpontot ér. – Én soha nem láttam őt, pedig biciklivel járok – szól be valaki, de nem túl hangosan.

Mit fognak tenni a parkolódíjakkal?

– így hangzik a második kérdés, a válaszadást négy opcióval könnyíti meg Szász Csaba: megszüntetik, emelik az árát, csökkentik az árát, vagy nem foglalkoznak vele. 

Kritikus tömeget érintő kérdés, egyik jelölt sem mer kategorikus választ adni, csak feltételeset. Gálfi és Mike csökkentené, Derzsi megszüntetné, de csakis miután egyeztetnének az érintettekkel. Fun fact, hogy Mikének az édesanyja a Kossuthban lakik, nem is titkolja, hogy érte megtenné. Gálfi vetélytársai kihagyják a lehetőséget, hogy a biciklisávos sztorit felhányják neki.

Molnár Zsigmond ügyvéd, az MPP soraiból: Van-e köze a POL székelyföldi toborzásának a Gálfiék csatlakozásához?

A polgármester tagadja, hogy köze volna, „mi a legutolsó pillanatban csatlakoztunk a párthoz, miután megfosztottak más lehetőségtől”. De tud – az egyébként csak román nyelven, a párt honlapján megjelent – felhívásról, ő úgy értelmezte, hogy azokhoz szól, akik Székelyföldön kiszorultak a közéletből. Ezek szerint célba is talált.

Gálfi Artúr: Ha nem lesz Derzsiből polgármester, nem is akar tenni a közért, hogy csak tizenkettedik a tanácsosi listán?

Derzsinek „ugyanaz” a válasza, mint amit Gálfi hasonló kérdésére adott korábban: – De igen, ezután is a városért szeretnék tenni, itt élek, itt is fogok. Egy olyan környezetet szeretnék, ahol jó élni és el tudjuk mondani a gyerekeinknek, hogy teremtettünk alternatívát a nagyvárosokkal szemben.

Györfi Antónia Mónika, 18 éves UIET-önkéntes nem érti, hogy a Patkó használatáért miért kellett idén fizetniük a Föld Napján, mi változott tavaly óta?

A polgármester válaszol: bízik a hivatal munkatársaiban, ha erre fizetni kellett, akkor azt bizonyára a törvény követeli meg.

Ferencz Zoltán az MPP soraiból arra kíváncsi, hogyan fog viszonyulni a leendő polgármester, ha eltérő színezetű a tanács többsége?

Típuskérdésre típusválasz: együttműködés, elfogadás, konszenzus, egyeztetés – mindenki a legjobb oldalát mutatja. Derzsi azért neadjistenezik egyet, Mike pedig nem hagyja ki, hogy beszóljon a polgármesternek: a tanáccsal eddig sem volt gond, a fejlesztéseket mind megszavazták, a város azért áll, mert a hivatal nem képes kivitelezni ezeket. Az RMDSZ-esektől is kap egy sovány, szolidáris tapsot.

Dimény Zsolt kihívás elé állítja a jelölteket: egy idegen nyelven mutassák be Udvarhelyt egy külföldi befektetőnek.

Nagy taps az ötletért az RMDSZ-től, ezzel most biztos jól kibabrálnak Gálfival. Csakhogy a polgármester vállalja, hogy nem tud angolul. „Egy polgármester nem kell tudjon mindent, nem kell értsen mindenhez”, azért vannak szakemberek a csapatban, akik ebben tudnak segíteni neki. Társai meg is tapsolják, jár a pont.

Így már nem buli, gondolhatja Derzsi. „Zsolt, én tudok angolul, de most engedd meg, hogy ne”. Ha már a befektetőket szóba hozta, megvillantja a program egyik pontját. – Előbb az infrastruktúrát hozzuk létre, konkrétan az ipari parkra gondolok, veti fel.

Mike is meghátrál. „Lehet, hogy nem úgy beszélek angolul, mint Derzsi Laci, de én sem fogom megtenni. Különben egyszerű mondatokkal tenném, társalgási szinten beszélem az angolt”. Ő is problémásnak tartja a külföldi befektetés témakörét, mert messze vagyunk az autópályáktól, egyelőre nincs megfelelő terület ipari parkra.

Szász Attila: Milyen konkrét elképzelésük van a forgalmi – különösen a reggeli dugókra?

Azon ritka kérdések egyike, amelyhez minden jelölt hozzá tud szólni érdemben. Gálfi és Mike szerint is a közszállítás fejlesztése a kulcs, a polgármester a fokozott biztonságot, kihívója a jobb infrastruktúrát is megemlíti tényezőként. Derzsi a csúsztatott órakezdésben hisz, amit főleg a három központi középiskola között kellene megoldani. „Ne akarjon mindenki nyolckor bejutni a városközpontba”. Jól hangzik, de akkor a dolgozó szülők is kezdjék csúsztatva a napot?

Honnan szereznek forrást az új terelőútra? – kérdi Barbu Andrea.

Gálfi elárulja, hogy a következő uniós pályázati ciklusra vár, és nem hagyja ki, hogy újból felhányja az országos és a helyi RMDSZ-nek az eddigi sikertelenséget. 

Derzsi nem válaszol a provokációra, ő nem várna a pályázatokra, szerinte a 90 millió lejes tervhez politikai egyezség kell, hogy a kormány finanszírozza meg. Az RMDSZ szerepéről hallgat.

Mike is reméli, hogy az RMDSZ fogja támogatni a projektet, a polgármester személyétől függetlenül. Támogatná a másik variációt is, amely a város déli részén haladna át, az keskenyebb volna, olcsóbb is, gondolja. A pénzt pedig belső és külső forrásokból teremtené elő.

Kolumbán Sándor, HBC-lakó kérése a jelöltekhez: Az elmúlt egy évből emeljen ki egy saját és valamely vetélytárs javaslatát, amelyről a tanácsban döntöttek.

Gálfi úgy emlékszik, hogy a tanács részéről minden határozattervezet napirendre terjesztettek, bezzeg az ügyvédfogadással ő hétszer is próbálkozott, és egyszer sem szavazták meg neki, ezt sérelmezi.

Derzsi arra a laptopvásárlási támogatásra büszke, amely gyakorlatilag egy létező kormányprogram lekoppintása, de tény, hogy konszenzussal fogadták el az önkormányzatban. Mondjuk, mely frakció mert volna kampányidőben a széllel szembepisilni, és ezzel is az RMDSZ-nek kedvezni? Derzsi pozitív példaként említi a város költségvetési vitáit is. Szerinte „a nap végén szinte-szinte konszenzus” alakult ki a polgármester és a frakciók között, arról viszont nem beszél, hogy a város rendezvényeit hogyan vágták meg, és hogy a hivatal hónapokig kérlelte őket, ne kössenek le feleslegesen közpénzt.

Az RMDSZ frakcióval összeálló Mike „a hosszútávú memóriát nehezebben találja”, de nem is arra büszke, amit megvalósított, hanem amit megakadályozott. A költségvetésen kívül egy területcserét emleget, ami szerinte nem a város javát szolgálta volna, és hogy nem mentek bele a városon áthaladó országút menti telkek átadásába. Csakhogy a hivatal szerint az utóbbi elkerülhetetlen, és jelen állás szerint az Emlékezés Parkját és a Patkót is államosíthatják.

Melyik politikai alakulat érdekében állhat, hogy helyi vállalkozók jóhírét rontsák? – kérdi sejtelmesen a POL támogató listáján is szereplő helyi vállalkozó, Fancsali Barna.

Vastapsot kap a POL soraiból, egy csapat kizárva a lehetséges válaszopciók közül. A frontember Gálfi viszont nem veszi a lapot, vagy úgy csinál, mintha nem tudná, hogy egy általa odaítélt közbeszerzésről van szó, amelyet az egyik kampányblogon szellőztettek meg. „Mi nem foglalkozunk ilyesmivel, csak a programunkkal” – mossa kezeit, és ezzel nincs egyedül.

Derzsi is a kampányszlogenekkel tereli a szót a megújult RMDSZ-re, a sikeres városra, szerinte felelőtlenség pletykákról beszélni, Mike pedig váltig állítja, hogy támogatják a vállalkozókat, és eddig is pozitív kampányuk volt – jó hangosan kikacagják a POL-osok.

Ha a kérdező picit szókimondóbb lett volna, legalább tudta volna a közönség, hogy miről van szó, de nincs az a jelölt, aki magára vállalna egy névtelen szivárogtatást. 

Bereczki-Orbán Zsolt szombatfalvi református lelkész egy kérdést egyházi, egyet magánemberként tesz fel:

Hogyan képzelik az egyházakkal való együttműködést?

A polgármester úgy gondolja, hogy az egyházakkal szoros volt a pályázati alapú együttműködés nem csak az elmúlt négy évben, de visszamenőleg is. Derzsi minden társadalmi csoporttal fontosnak tartja az együttműködést, ehhez az egyházaknak is meg kell fogalmazniuk az igényeket. Mike vele egyetértésben idézi az MPP választási szlogenjét, amelyben Isten az egyik kulcsszó. 

Mérték-e a városlakók elégedettségi, boldogsági szintjét, és milyen lesz 2024-re?

Gálfi talán érzi, hogy rezeg a léc, átpasszolja a labdát a népnek: „Szeptember 27-én a város lakói eldöntik, hogy mennyire elégedettek, mire volt elég az elmúlt négy esztendő munkája”. 

Meglepő, hogy Derzsi nem csapja le, csak diszkréten kritizálja a mindenkori városvezetést: – Szociológiai felmérésről nem tudok, de sok emberrel találkoztunk, úgy érzem, van egy keserűség bennük. Évtizedekre visszamenőleg vannak problémák, hogy nem sikerült előre lépni. Ha el tudunk indítani programokat, és nem csak stratégiáink és látványterveink lesznek, akkor boldogabbaká válnak – meg is tapsolja őt a csapata.

Mike viszont nem finomkodik, szerinte kifejezetten rossz a közhangulat, nincs meg az a fejlődés, mint Csíkban vagy Szentgyörgyön, s ez az emberek büszkeségét érinti. Egy teljesen új városvezetésben bízik, hogy javítani tud ezen.

Bálint Csaba közgazdász-pedagógust az érdekli, hogy ki mit fog tenni konkrétan a szak-ok-ta-tás javításáért?

Látszik, hogy erre nem készültek fel, mindhárom jelölt terel. Ezúttal Gálfi és Mike vannak szinkronban, beismerik, hogy egyikük sem ért hozzá, a szakemberekre bíznák. Csakhogy Derzsi felhozza az erről készült tanulmányt, döntéseket kellene hozni a megadott irányba, hogy a frissen végzett diák tudjon itthon elhelyezkedni. Konkrét javaslata erre neki sincs kapásból, Mikének is csak arra futja, hogy legyen több párbeszéd a hivatal, a tanfelügyelőség és az iskolák között.

Véget ér a második tömb, kicsit felszusszanhatnak a pódiumon, a harmadik tömbnél átadhatják a szót egy-egy tanácsosjelölt kollégának. Gálfi és Derzsi élnek is a lehetőséggel, Mike pedig nem tudja, hogy mire vállalkozik, bele is törik a bicskája.

Mire elég kétmillió lej és tizenöt perc?

Az RMDSZ Dávid Endrét, az UIET tanácsosjelöltjét bízza meg a projekt bemutatásával. A city branding megszállottjaként bemutatkozó Endre egy kompakt, vizuálisan is tetszetős prezentációval készült.

Abból indul ki, hogy ez a kétmillió lej Kolozsvárnak mást jelent, mint Székelyvarságnak, az udvarhelyi költségvetésnek pedig 2,5%-a. Szóval nem becsülné le, de nem is nagy szelet, 9 zsiráfot tudna venni ebből a város. Szerintük a legjobb megoldás, ha nem darabolják fel, hanem bizonyos területekre összpontosítják, a kampányprogramjukból merítettek.

Háromfelé osztanák: 500 ezer lejt fészekrakó programra. „A Szentimrén kívül van 21 hektár legelő, amit beltelkesítünk, és a fiataloknak tudnánk adni. A város imázsán is javítana” – vélekedik Endre. Ugyancsak 500 ezer lejt egy parkolóházra az Urbana udvarán, hogy délután 5-6-kor ne folyjon véres harc a lakótelepeken a parkolóhelyekért. A költségvetés másik felét a „nem hatékony, nem kiszámítható és nem rugalmas” tömegközlekedési rendszer fejlesztésére szánnák úgy, hogy a közlekedési eszközöket a város tulajdonába és működtetése alá helyeznék.

Ügyesen gazdálkodnak az idővel, Derzsi Lacinak is jut még egy vitazáró szpícs. Lényege, hogy ne csak beszéljünk ezekről, hanem csináljuk is meg, és az emberek problémáira is figyeljünk, az adja meg a fejlesztések irányát. „A város nem vasbetonból vagy betonvasból áll, hanem belőlünk”. 

A számok ura

Gálfi nem okoz meglepetést, András Lehelt, a Melinda csoport vezérigazgatóját bízta meg a feladattal. Ő viszont nem vág bele, pár perces bevezetőjét a vetélytársak kritizálásával kezdi, majd egy kis önfényezéssel folytatja. Az üzleti szféra szempontjából két jelölt nem szerzett átmenőt, mondja.

– Meg vagyok lepődve, hogy mennyi mellébeszélés van. Tényleg naiv politikus vagyok. De most én is mellé fogok beszélni.

– Gálfi nem tökéletes, de tudatában van ennek, és csapatával a gyengeségeit, hiányosságait tudja pótolni. A közös értékrenden kívül egy közös jövőkép forrta össze a csapatunkat. A kezdetektől, azaz pár hónapja, megfogalmaztunk egy jövőképet: élhető és szerethető Udvarhely – nem is titkolják, hogy a Geréb László vezette REGA Egyesület városfejlesztési stratégiájára alapozzák ezt.

– Fontos a jövőkép, de nem elégséges, számszerűsíteni kell, különben csak líra, mese. A számok nyelvén mindenki ugyanazt érti és számonkérhető. A vállalkozások világában csak a számok, célok mentén tudunk eredményt felmutatni, elszámolni. „Cél nélkül csak lézengeni lehet, létezni nem” – sokadszor halljuk Limpár Imre idézetét.

Az RMDSZ szlogenjére utalva teszi fel a kérdést, hogy miként tehetjük sikeressé Udvarhelyt? Szerinte úgy, ahogy Hosszú Katinka kitűzte az olimpiai sikert, ami számszerűsítve azt jelenti: elsőnek kell lennie és a saját világrekordját meg kell döntenie.

A POL csapat fő számszerű célja, hogy 40 ezer főre duzzassza a város lakosságát, az aktuális nemzetiségi arányok megtartásával. Ezt úgy érnék el, hogy külföldről hazavonzanák a kitelepedett udvarhelyieket. Eleve kérdéses, hogy miért a népességszabályozás kellene a fejlődés és a vonzerő fő eszközének lennie, de az sem tiszta, hogy hová álljanak a belgák: azok, akik más nemzetiségűként házasodnak be a városba.

Lehetne erről még hosszasan vitázni, de most nincs idő, lássuk, mit valósítanának meg a kampányprogramjuk költségvetéséből:

Ha ezeket összeadjuk, bizony meghaladjuk a kétmilliót, de a hiányzó 220 ezer lejt a Melinda cégcsoport megfinanszírozza. Persze, ha rájuk szavazunk. Valamit valamiért, ez így megy a hagyományos pártoknál is. Talán mégsem annyira naiv András Lehel, mint amennyire beállítani szeretné.

A bemutatónak vége, de még egy kis szurka-piszka belefér az időbe. Grafikonnal bizonygatja András Lehel, hogy az uniós startot lekéste a város 2011 és 2017 között, amikor, ugye, Bunta volt a polgármester, „és inkább vadászni járt”. Gálfi alatt bezzeg az elmúlt négy évben 12 uniós pályázatot írt alá. Igaz, a programbemutatójukon Gálfi nem tagadta, hogy egyes projektek előkészítése már Bunta idején elkezdődött.

A számok makacs dolgok, az ingyenbuszozás kampányígéretével felsülő RMDSZ-t is leülteti András Lehel: 6500 diák van a városban, eddig is a város fizette a bérlet felét, 33 lejt fejenként, ez 215 ezer lej havonta, nyolc hónappal számolva 1,7 millió évente. Ami eleve nem kevés, és minek venné magára a város a másik felét is, ha ígéretet kaptak az oktatási minisztériumtól erre? Vastaps a POL-tól.

A közvécé turisztikai vonzereje

Mike az általánostól jutna el a konkrétig, ehhez visszamegy egészen az alapokig, a szlogenig. Vagányul beszól András Lehelnek, hogy ő nem is tudta, ekkora dolog a számszerűsítés, nekik nem is kellett különösebben erőlködniük. Ehhez képest egy fáradt, izguló vagy fel nem készült Mike Leventét látunk, aki gépiesen végigmekegi-mikegi a költségvetési programjukat. „Pár perccel ezelőtt véglegesítettük a PPT-t, nem vagyok szokva” – vallja be közben.

Mintha először látná a táblázatot, amiből mi alig látunk valamit, így csak rá támaszkodhatunk. Amíg megtalálja, hogy mit kezdtek a kétmillió lejjel, addig végigmondja az egész költségvetést, de pár perc után csak odaérünk a lényeghez:

Ha összeadjuk, kábé két milliót ad ki, mondja Mike. Ha kicsit több lesz, ő nem tudja megígérni, hogy zsebből pótolja, de ha megnyerik a választást, akkor lesz külső támogatás, földmérőként is jó viszonyokat ápol. Ezzel a kampányüzenettel zárja mondandóját, még az RMDSZ-től is kap egy kis tapsot szolidaritásból.

Végére érünk a három órásra kerekedett polgármesteri vitának, a moderátor megjegyzi, hogy mindenki betartotta a szabályokat, az időkeretet, és úgy értékeli, hogy komolyan vették a lakókat, a civil szervezeteket. Bárki lesz a nyertes, reméli, hogy inspirálódik a vetélytársak programjából, és, ha háromszínű lesz a tanács, az együttműködés jegyében fejlődési pályára kerül a város. „Szentgyörgyről nézve Udvarhely egyfajta Kis-Magyarország, dolgozzanak azon, hogy felzárkózzanak” – üzeni a jelölteknek Grubisics Levente.

Hogy ki nyerte a csatát, azt rátok bízzuk, de ha nem segített a vita a választásban, olvassátok el ezt a cikkünket is, hátha sikerül még jobban összezavarodni.