Hogyan lehet boldogulni az online oktatás világában? Mit érdemes tudni? Mire kell figyelni? Milyen rendszereket jó ismerni? – ezekre a kérdésekre – amik valószínűleg szinte mindenki fejében megfordultak az utóbbi két hónapban, aki kapcsolatban áll az oktatással –, próbál választ adni a DIONet javaslatcsomag. 

Lassan két hete jelent meg a U-Hub oldalán az a „receptfüzet” (román változat itt), ami a pedagógusoknak, tanintézet-vezetőknek, diákoknak és azok szüleinek kíván szakmai és módszertani segítséget nyújtani a digitális eszközökkel támogatott oktatással kapcsolatban. Az anyagot összeállító munkacsoport két tagját – Hajdó Noémit és Simon Károlyt – kértük meg, hogy meséljenek a részletekről. 

Eddig itthon a digitális oktatás általában kimerült az osztálytermen belüli internethasználatban, PowerPoint-bemutatókban, vagy esetleg a kommunikációban használták még a Messengert meg a Facebookot. Ezért is voltak most nehéz helyzetben a pedagógusok, tanulók és szülők –mondta Hajdó Noémi, aki az Orbán Balázs Általános Iskolában tanít, és a szakmai tartalom kidolgozásában volt szerepe.

Jó tudni, jó ezekre figyelni

Az iskolák szintjén az egységességre kell törekedni, az a legideálisabb, ha egy egységes tanulásmenedzsment és kommunikációs platformot használnak iskolán belül, és az is hasznos, ha ezeket regionálisan is egységesítik, válaszolta Simon Károly, a BBTE egyetem adjunktusa, a U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség vezetője, a DIONet projekt egyik kezdeményezője és koordinátora amikor arról kérdeztem, hogy mi az, amit mindenképp jó tudni, amire érdemes figyelni. A digitális eszközökkel támogatott módszerek bevezetése nagyobb léptékű feladat, ezért az iskolákban projektként kell megközelíteni.

A tanárnő még azzal egészítette ki, hogy hasznos az is, ha az iskolák megfelelően kommunikálnak, például megosztják, milyen platformon és hogyan zajlik náluk a digitális tanítás, így azt a szülők könnyedén elérhetik.

A tanárok szerepe megváltozik,

több mindent másképp kell megszervezzenek, mint eddig. Figyelni kell a szinkron (szerk. megj.: a tanár és a diák egyidejű jelenléte) és aszinkron (szerk. megj. nem szükséges a tanár és a diák nem egyidejű jelenléte) oktatási módszerek arányára, magyarázta Hajdó Noémi. Ideális esetben a szinkron módszerek használata most csupán körülbelül 30% kell legyen, arra is figyelni kell, hogy ne minden feladat igényelje digitális eszközök használatát, ne üljön sokat képernyő előtt a gyerek (olvasás, fogalmazás stb.). 

S bár szükség van a szinkronra, nem lehet az eredeti klasszikus órarendet egy az egyben átvinni a digitális tanrendbe: tömbösíteni, adaptálni kell, hiszen teljesen más a digitális oktatás, mint a hagyományos, érvelt, de hozzátette, hogy az eredeti órarend adaptálása nem jelentheti a szervezettség teljes eltörlését. Például célirányos határokat kell szabni: mikor van a feladatmegosztás ideje a pedagógus részéről, és mikor a számonkérésé: ha csak este 8 órakor küldi el a feladatot, miközben a tanuló egész nap várta, ne várja, hogy másnap délelőttre már el is készüljön a megoldásokkal. 

Legfontosabbnak azonban azt tarja, hogy nem szabad elfeledkezni tanárként, hogy a mostani helyzet egy állandóan alakuló folyamat, mindenkinek új, ezért fokozott türelmet igényel. Na meg persze nagy adag kreativitást és új megoldásokat. Például felmérőt íratni értelmetlen, hiába látszik a diák a kamerán keresztül, elküldheti vagy megkaphatja a válaszokat messengeren anélkül, hogy bármi gyanús látszana a megosztott képen, ezért ha lehet, kreatív feladatokat kell adni, amire több válaszlehetőség érkezhet, tanácsolta. 

Az oktatás közben pedig ajánlott arra is figyelni, hogy ne az applikációhoz igazítsák a tanárok az anyagot, hanem fordítva, próbálják megkeresni a megfelelő applikációt, ne azért használjanak valamit, mert vagány, hanem mert segíthet a lecke alaposabb megértésében. Utolsóként pedig azt javasolta mind a tanároknak, mind a gyerekeknek, hogy kommunikáljanak egymással, lehetőleg kisebb csoportokban. 

Az utóbbit a BBTE tanára is említette: oktatók szintjén kialakulhatnak a csoportok akár tantárgyak szerint vagy felkészültségi szint szerint is. Bár nagyon sok mindent már nem kell nulláról kezdeni, sok eszköz és információ rendelkezésre áll, azért elő kell készíteni a digitális oktatási anyagokat, és ez időigényes, együttműködésben sokkal könnyebben megvalósítható: sokat segíthet például a leckesablonok egymás közötti megosztása.

A szülőknek a legfontosabb az, hogy

pontosan megértsék, mit is jelent a digitális oktatás, fejtette ki Simon Károly. Például ezeket a platformokat magyar nyelvterületen virtuális osztálytermeknek is nevezik, és ez néha félreértésekhez vezet. Tisztázni kell, hogy a digitális eszközökkel támogatott oktatás nem jelenti azt, hogy egész nap a gép előtt ül a gyerek.

Ugyanilyen fontos szerinte a szülők részéről a több odafigyelés is: a legkisebbeknél a közvetlen felhasználók valójában a szülők, nem pedig a gyerekek, ők gyakorlatilag a szülőn keresztül lépnek kapcsolatba a digitális rendszerekkel, és a mintákat követve válnak felhasználóvá. A nagyobbak esetében is oda kell figyelni, például a biztonsági szempontok miatt is: csak azokat az eszközöket használják, amiket az iskola, a tanítóik ajánlanak, ne barangoljanak ellenőrizetlenül az interneten. 

Segíteni kell abban is, hogy helyesen tudjanak a gyerekek bánni az idejükkel. Utóbbit Hajdó Noémi is említette a megfelelő feltételek megteremtésére való törekvés mellett. Az odafigyelés fontosságát példával is alátámasztotta: találkozott már olyan szülővel, aki nem találta elégségesnek az online oktatás mennyiségét, később kiderült, hogy azért, mert a gyereke nem is vett részt az órákon. Most a szokásosnál is lényegesebb, hogy a szülők és a tanárok kommunikáljanak, és „az elveszett báránykák is érezzék, számon kérik őket”.

Itthon már tettek lépéseket

a tanulásmenedzsment rendszerek egységesítésére, már létrejöttek a virtuális osztálytermek, a legtöbb diáknak és tanárnak van felhasználója, be tud jelentkezni a Google Classroomba, és használják is azt. De ez nem jelenti azt, hogy minden megoldódott, sőt, továbbra is nagy volt a tanácstalanság az oktatói közösségekben, mondta el Simon Károly. De az infrastrukturális háttér kialakítása, az előkészített rendszer még nem elég, ugyanis a tartalom a lényeg az oktatásban, és a digitális oktatásnak megvan a maga specifikus módszertana.

Bár ők hosszú ideje hangoztatják, hogy jó lenne, ha az iskolák hangsúlyosabban alkalmaznák a digitális eszközöket az oktatásban, a most megjelent anyag elkészítése nem szerepelt az U-Hub korábbi terveik között. A tanítást online térbe szorító járvány miatt döntöttek úgy, hogy elindítják a DIOnet nevű projektjüket. Módszertani szempontból szeretnének segíteni, opcionálisan fogódzkodót adni mindazoknak, akik igénylik. 

Nem kell nagyon messze menni nyugatra,

mondta, Magyarországon jóval előrébb vannak ilyen szempontból, többen foglalkoznak a módszertani anyagok kidolgozásával, életbe léptetésével. Itthon nem feltétlenül tudnak ezekről a programokról, vagy nem érzik alkalmazhatónak a magyarországi példákat azzal indokolva, hogy az már más régió. De ez nem így van, hívta fel a figyelmet, a magyarországi kidolgozott módszertani csomagok nagyrésze általános, bármilyen digitális oktatási folyamatban alkalmazhatók. 

Ők is fordultak magyarországi segítségért, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központot keresték meg. Ezenkívül a Babeș-Bolyai Tudományegyetem munkatársaival is van egy élő partnerségük, más projekteket is működtettek közösen, ezen a kapcsolathálón indultak el. Igyekeztek összegyűjteni egy olyan csoportot, ahol a tagoknak megvan a kellő tapasztalata ahhoz, hogy összeállíthassanak egy olyan kiindulási anyagot, ami „receptfüzetnek” tekinthető, mesélte, hogyan állt össze a munkacsapat. 

Azt is fontosnak tartották, hogy helyi oktatók is részt vegyenek ebben a folyamatban, és

legyenek olyan személyek a csapatban, akik jól ismerik az egyes korosztályok specifikus igényeit.

Jelenleg még nem befejezett

a munkaanyag, de a már publikált változatot vállalhatónak érezték, és úgy gondolták, hogy ebben a formában is hasznos lehet – annak ellenére, hogy vannak hiányzó részek, például egy nagyon fontos aspektust, a biztonságot még nem sikerül kidolgozni, mivel ennek a kérdése összetettebb. De jelenleg dolgoznak rajta.  

Folyamatos frissítésre lehet számítani még egy darabig, amíg el nem készül a végleges változat. De megeshet, hogy utána is lesznek még változtatások, adaptálások, elmélkedett a program kezdeményezője, majd hozzátette, ezzel párhuzamosan elindítottak egy tanácsadási folyamatot is: összeraktak egy kis kommunikációs platformot, ami lehetővé teszi a kapcsolattartást témakörök szerint, így akár tantárgyak, korosztályok szintjén, kicsit specifikusabban, részletekbe menőbben tudnak segítséget nyújtani. Az elképzelések szerint ez majd a jövőben egy önszerveződő folyamattá válik: mindenki érdeklődési szintjének megfelelően eljut a megfelelő csatornákra, ott, ha kérdése van, akkor felteszi, a többiek a közösségen belül pedig megválaszolják.

Habár most az online oktatásra való teljes áttérés szükséges lépés volt, a most tanultak „békeidőben” is felhasználhatók lesznek, monda Simon Károly, a digitális eszközök segítségével jelentősen könnyebb a kommunikáció, a feladatok kiosztása, követése, a gyerekek motivációja is növelhető, illetve megismerkedhetnek a korosztályuknak megfelelő szinten, irányított módon a digitális eszközökkel, így – remélhetőleg – elkerülve annak veszélyeit.