Halálfélelemben jött, hogy elhozza az erős, látnok Ady-t. Nem adja el magát, csak riszálja.

Fotók: Szabó Apor

„Halálfélelemben jöttem ide, tudtam, hogy egy fél éve nem játszottam és nagyon nehéz lesz most. Ha az embernek a szövegre kell figyelnie, az elviszi az energiát és elgyengíti az előadást. A dolognak automatikusnak kell lennie, mintha egy hangszeren játszana az ember. A tehetségtelenséget csak a szorgalom tudja pótolni, valamennyire” – mesélte Földes László Hobo a székelyudvarhelyi koncertje után vele készített interjúnkban.

Az előadás napján kétszer, egy nappal előtte pedig háromszor vette át a produkciót, de még így is voltak hibák, panaszolta. Volt, ahol sietett, volt, ahol elakadt, de nem próbálta meg leplezni, hogy a jegyzetei után kellett nyúlnia.  

37 vers és egy prózarészlet

– ezzel állt Hobo a székelyudvarhelyi közönség elé november 13-án este.

Én negyed órával korábban, azaz háromnegyed nyolckor léptem be a városháza kapuján. Nem szokásom korábban érkezni, de valami – elsősorban a tény, hogy a koncert teljesen ingyenes volt, másodsorban pedig a megérzés, hogy a Szent István terem székeinek száma kevesebb lesz az udvarhelyi Hobo-rajongók számánál – azt súgta, hogy ide nem ártana. Nem tévedtem. 

Már a városháza bejáratánál aggasztó mondatfoszlányokat csentem el: megteltek a helyek, a szervezők pedig kénytelenek más helyiségekből áttelepíteni ülőhelyeket. Folytattam az utam a Szent István felé, ahol valóban nem voltak már szabad helyek. Azaz voltak, csak a jól bevált kabátleterítős módszerrel foglalták őket. Nem kellett sokat várni, előkerültek a pótszékek is. Bár nem az összes – panaszkodott egy hölgy a hátam mögött, aki úgy vélte, számíthattak volna a tömegre, és kihelyezhettek volna néhányat az összecsukható fekete székekből is a színpad két oldalára. 

Közeledett a nyolc óra,

mindenki igyekezett megtalálni a helyét – már akinek nem számított gondot a tömeg vagy a gondolat, hogy az elkövetkezendő egy órát a lábain fogja végigszobrozni. Olyan is akadt, aki azzal a mondattal suhant ki az utolsó pillanatokban a tömegből, hogy szerinte aztán „nincs az a Hobo, akiért ilyen melegben” érdemes lenne ott ülni. De a többség kitartott, nem adta fel, esetleg kiment a folyosóra és onnan hallgatózott tovább. 

Aztán megjelent az énekes a színpadon, aki miatt még annak ellenére is dugig telt a terem a székelyudvarhelyi nézőkkel, hogy a teljes Ady-album már öt éve fent van a Youtube-on. Nem kezdte el az előadást, először a nézőiről és azok kényelméről gondoskodott – és előkerült az oldalsó teremből még jó néhány szék. 

Lassan a székcsikorgások hangja szűnni kezdett, a fények java kialudt, és felcsendült a Poéta és a publikum – nem az albumról ismert pár sorokkal, hanem egy kibővített részlettel. Ezt követte a 37 vers, tudtam meg a pontos számot később Földes Lászlótól. 

Azt is elárulta nekem az előadás után, hogy válogatáskor elsősorban azokat részesítette előnyben, amelyek reagálnak a korra, a többit szubjektíven választotta ki – azaz választották, ugyanis Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház rendezője is hozzáadott egyet-kettőt. 

Kérdésemre, hogy ez zavaró volt-e számára, nemleges választ kaptam, azzal az indoklással, hogy „Vidnyánszky nekem barátom, nagyon régóta ismerem őt, még Beregszászról, majdnem 20 éve. Ami nekem nem tetszik, azt nem tudjuk betenni, mert nem engedem. Én nem vagyok színész, aki el kell, hogy játsszon mindenféle szerepet, amit az állása miatt adnak neki. 20 éve, mindmáig magam választom ki az ötleteket, amit Attilával megcsinálunk.”

Kíváncsi voltam, hogy milyen Ady-kép él Hobo fejében, és az is foglalkoztatott, hogy miért esett ezúttal – pontosabban 5 éve – Adyra a választása. 

„Nagyon erős férfiasság van benne.

Egy bizonyos fajta engesztelhetetlen ítéletkimondás és következetesség meg szigor. Nem törekedett arra, hogy az emberek kedvence legyen. Határozott, erős férfi volt, az ítéleteinek vagy a verseinek komoly súlya volt és van ma is. Azért az jó, ha valaki rálát arra, amiben él. Ezért szeretem őt”– állította. 

Hogy miért Ady? Mert „így jött ki a lépés. Az ember olvasgat, és azt feldolgozza. Nem az irodalmat akarom ezzel népszerűsíteni, én nem a Kaláka Együttes vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy nem jó az, amit ők csinálnak, csak az egy másik út. Ők népszerűsítik az irodalmat, én meg beledöglök.” Ha már a Kaláka kapcsán felvillantak a gyerekek, a legközelebbi fellépését is megemlítette, ami egy iskolában lesz, és fél tőle, hogy ezt a viszonylag nehéz műsort – ami „olyan, mint egy lórúgás” és amit „nem lehet felhígítani” – hogyan fogják értelmezni a fiatalok.  

Nemcsak a gyerekeknek, a felnőtteknek sem lehet könnyű dió 

a feldolgozás. Annak ellenére, hogy viszonylag kevés dolog vonhatta el a néző figyelmét – a színpadon csak Hobo ált balján egy kottaálvánnyal meg egy Adyt ábrázoló vászoncsíkkal, jobbján egy asztalkával, háta mögött pedig a Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál plakátjával –, az énekes is úgy gondolja, hogy egy olyan mennyiségű információt, ami az előadásban volt, nem lehet mind hazavinni. „Néhány dolog megfogja a nézőt, ha azt viszik, az is bőven elég. Ha én jönnék el, engem sem fogna meg több”–  ismerte be. 

De az sem lehet utolsó élmény, ha az ember csak élvezi a váltakozó – szavalva, ütemesen és énekelve – módon előadott verseket. És közben fel-feltűnik egy ismerősen csengő sor az emlékeinkben – tűnődtem el közben. 

A verssorozat gyorsan a végéhez ért, nem lankadt a közönség érdeklődése, ugyanannyian álltak bent és a folyosókon, mint a kezdéskor. Az Intés az őrzőkhöz volt az utolsó, de ezzel nem ért véget az este, a visszatapsolás után Hobo még röviden szólt a közönségéhez. 

Ő a mestereit szolgálja, ezért érzekezett, nem pedig zászlólengetni – mondta. A zseniktől, mint Ady Endre, József Attila, Shakesperare, Jim Morrison, Viszockij, Federico Fellini sokat lehet tanulni. „Nem mintha nem lenne nekem saját darabom, vagy könyvem, de fontosnak tartom, ha kapok, akkor adjak is. Egyébként a verseket olvasni sokkal jobb, mint előadni, mert az szabadabb. Olvasni óriási öröm. Nem csak a szépséget keresem bennük, – a nagyobb zseniknek vannak üzeneteik. Ez pedig segít, ha otthon térdig gázolok a mocsokban, segít, hogy ne lepjen el. Így erősebb vagyok, vagy inkább jobban látok. Mert gyenge azért nem vagyok, de nem mindig látok elég jól. Ezért gondoltam úgy, hogy hálából megcsinálom az estet” – fejtette ki később az interjú közben. Ady is olyan, mint egy jó szemüveg, segít, hogy élesebben lássa, mi folyik körülötte a politikában vagy a társadalomban – állította. 

„Tényleg fontos, hogy az ember ne veszítse el az éleslátását, főleg ha nem tartozik sehova, ez a legnehezebb.

Az emberek évtizedek óta eltartanak engem, ők tettek szabaddá,

így nem kellett beállnom se jobbra, se balra. Ez a legnehezebb, a jobboldal azt hiszi, azért nem állok be közéjük, mert már beálltam a baloldalhoz és fordítva. Én nem mondom, hogy nem riszálom magam. De nem ér annyit az egész, hogy tönkretegye azt, amit az emberek figyelme és pénze adott. Nekem nincsenek szponzorjaim, mint a K&H Bank, a Paksi Atomerőmű, hitközösségek vagy pártok, a magyarságomat sem találtam meg, mint mostanában többen a rocksztárok közül. Nem is kerestem, mert nekem olyan, mint a levegő” – jelentette ki.

Utoljára a terveiről beszélt: szeretne még egyszer egy teljes kört futni, itt is és Magyarországon is, úgyhogy fölösleges csüggedni azoknak, akik nem kaptak helyet, vagy valami más miatt nem tudtak eljutni a koncertre – lesz még lehetőségük élőben találkozni Hobóval.