Hivatalos: 3 ezrelék fölött oltási igazolás kell bizonyos tevékenységekhez

Elfogadta pénteken a kormány azt a határozatot, amely szerint az uniós COVID-igazolvány vagy negatív koronavírus teszt felmutatásához lesz kötött a bizonyos tevékenységekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés azokon a településeken, ahol a SARS-CoV-2 fertőzések aránya 3 és 6 ezrelék közötti. A rendelkezés hétfőtől, szeptember 20-ától lép hatályba.

A kormány határozata szerint így csak azon személyek számára engedélyezett a részvétel bizonyos tevékenységekben, akiket

A következő intézkedéseket hagyta jóvá a kormány:

– a sporteseményekre csak a lelátók kapacitásának 30 százalékáig engedhetnek be nézőket, akiknek maszkot kell viselniük, és egyméteres távolságot kell biztosítani a személyek között;

– a mozik, az előadó- és a koncerttermek a kapacitásuk 50 százalékáig engedhetnek be nézőket, akiknek maszkot kell viselniük;

– családi rendezvények (esküvők, keresztelők) legtöbb 200 személy részvételével szervezhetők meg a vendéglőkben, bárokban, szalonokban, kultúrotthonokban, rendezvénytermekben és rendezvénysátrakban; a résztvevők számára személyenként két négyzetméter területet kell biztosítani;

– konferenciákat zárt térben legtöbb 150, workshopokat, továbbképzőket beltéren maximum 150, kültéren maximum 200, maszkot viselő személy részvételével lehet megszervezni; személyenként két négyzetméter területet kell biztosítani;

– népgyűléseket és tüntetéseket legtöbb 100 személy részvételével lehet megtartani, bizonyos óvintézkedések betartásával;

– a vendéglők és kávézók zárt terű helyiségei és a teraszok hajnali 5 és éjszaka 2 óra között tarthatnak nyitva, és a kapacitásuk 50 százalékáig fogadhatnak vendégeket;

– a klubok, bárok, diszkók 5:00 és 2:00 óra között tarthatnak nyitva, és a kapacitásuk 30 százalékáig fogadhatnak vendégeket;

– a játéktermek a kapacitásuk legtöbb 50%-ával működhetnek;

– a fedett uszodák a kapacitásuk 50 százalékáig engedhetnek be személyeket;

– a zárt terű játszóházak 5:00 és 24:00 óra között, a kapacitásuk legtöbb 50%-ával működhetnek;

– a szabadban zajló sport- és rekreációs tevékenységeken maximum 10 fős csoportok vehetnek részt, amennyiben nem egy háztartásban élő személyekről van szó.

Az érintett gazdasági szereplők az uniós COVID-igazolvány QR-kódjának beolvasásával végzik el az ellenőrzést, anélkül, hogy bármilyen adatot elraktároznának az ellenőrzött igazolványról.

Azok a személyek pedig, akik olyan országból érkeznek, amely nem állít ki digitális uniós COVID-igazolványt, a származási ország által kiállított papír alapú vagy elektronikus tanúsítvánnyal igazolják a COVID-immunitással kapcsolatos helyzetüket.

Raed Arafat belügyi államtitkár szerint

ez a kormányhatározat nem jelent korlátozást, és nem lehet diszkriminációról beszélni. A kormányhatározat eredetileg ugyanis teljes bezárásról rendelkezett 3 ezrelék fölötti ráta esetén; 3 és 6 ezrelék közötti fertőzöttségi ráta esetére pedig most egy olyan megoldást találtak, amely lehetővé teszi, hogy a gazdasági tevékenységeket bizonyos egészségügyi ellenőrzés mellett folytatni lehessen. 

A diszkókba és klubokba továbbra is csak beoltott személyek mehetnek be, az edzőtermekben, fitnesztermekben a tevékenység a helyiség maximális befogadóképességének 50%-át meg nem haladó mértékben engedélyezett, azokon a településeken pedig, ahol a fertözőttségi ráta 4 és 6 ezrelék között van, személyenként minimum hét négyzetméter területet kell biztosítani a vendégeknek.

Esküvőkön, keresztelőkön vagy más magánjellegű eseményeken, illetve nyilvános rendezvényeken azonban nehezebb ellenőrizni az egészségügyi óvintézkedések betartását, ezért ezeken az eseményszervezőre hárul az erkölcsi és törvényes kötelesség, hogy ellenőrizze a COVID-igazolványra vonatkozó szabályokat, mondta el Arafat. A felszolgálóknak pedig kötelező módon végig maszkot kell, és nem az orruk, vagy az álluk alatt, tette hozzá.

Agerpres