Szerdán, április 19-én délelőtt 10 óra 20 perckor érek ki a Bethlen negyedi park buszmegállójához, ahová a 2-es járat kellene behajtson 10:30-ra, legalábbis a megállóba kifüggesztett menetrend szerint.
Ám, aki ismeri már a városi buszokat, nem csak a kék színt, a pontatlan jelzőt is társítja hozzájuk. Városi legenda, hogy ha el akarod csípni a városi buszt, legalább tíz perccel hamarabb érdemes kimenned a megállóba, mert lehet, hogy hamarabb fog érkezni, és aztán futhatsz, hogy felszállhass rá. Bosszantó, és ez még a kisebb baj, mert nem egyszer fordult elő, hogy a kiírt időpont után 10 perccel sem, sőt, abban az órában egyáltalán nem érkezett meg.
Szerda délelőtt hatodmagammal vártuk a városi buszt, amikor 10:25-kor felvillant az új mikrobuszok egyike. Már a jegyre való két lejt készítettük elő, amikor eltűnt a szemünk előtt: letért a Szuper Csemege felé, és nem jött a Bethlen-negyedi megállóba. Gondoltuk, majd a következő, de se 10:30-kor, se 10:45-kor és még 10:54 perckor sem kanyarodott felénk egyetlen busz sem.
10 óra 45 perckor már csak négyen maradtunk a városi buszra várva.
Ennyi idő után minden várakozóból kibukott a bosszúság: „nem járnak rendesen a városi buszok”, „mindig késnek”, “be akarok menni a városba, de itt összevisszaság van”, „taxival sem lehet mindig járni, olyan drága, hogy a Kossuthig minimum 15 lejt kell fizessek”, „10:30, duma nincs, ha ki van írva, itt kell legyen” – panaszolta sorban mindenki. A várakozók között volt Bíró Edith önkormányzati képviselő is, aki hiába hívta telefonon a városi közszállítást végző Urbanát, sem az aligazgató, sem az igazgató nem vette fel. Végül az alpolgármestertől sikerült megtudnia, hogy talán „kiesett egy városi busz, de kell érkezzen helyette más”.
Csakhogy bő fél óra elteltével, 11 órakor sem jött városi busz a Bethlen-negyedi megállóba, a következő, a városközpontot is érintő járat a hozzánk legközelebb lévő, a Kaufland előtti megállóból pedig már csak 11 óra 32 perckor van.
Egy órát veszítettünk és csak a bosszúsággal maradunk, hogy játszanak az időnkkel, és nem képesek értesíteni sem, ha kiesik egy járat, nemhogy betartsák a kifüggesztett menetrendet. Ha van egyáltalán ilyen, hiszen a szombatfalvi járat már három hónapja jár, de azóta sem láttunk menetrendet, csak ezt az egy „szerelmes levelet”, amely a cikkünk megjelenése után el is tűnt a megállóból.