Bukósisakos, síkosztümbe öltöztetett kisgyerekek kopogtatják izgatottan korcsolyájuk élét arra várva, hogy felmehessenek a jégpályára kedden délután 17 órakor. Ám még mielőtt jégre lépnének, szüleik megbizonyosodnak afelől, hogy elég szorosra húzták a kicsik lábán a korcsolyát.

Mellettük, a nagyoknak nem kell ugyan segítség a korcsolya befűzésében, de a támogatás nekik is jól jön, őket is elkísérték szüleik az oktatásra.

Fotók: Dávid Anna Júlia

Több mint negyven gyerek, 3 évestől a 15 éves korosztályig húzott korcsolyát és jött el a műkorcsolya-oktatás második órájára. Városunkban tavaly télen indult műkorcsolya-oktatás Kedves Évával, idéntől a csíkszeredai születésű Nagy Anita oktatja a kicsiket és nagyokat. A korábban román válogatott műkorcsolyázóval a Hargita megyei műkorcsolyázás helyzetéről, az udvarhelyi gyerekek bajnokká válásának esélyeiről is beszélgettünk.

– Felmehetünk a jégre, tanár néni?

– kérdezik a gyerekek, majd, amint engedély kaptak rá, sorban lépnek fel a pályára: előbb a haladók, majd a kis korisok, akiknek egyenként tanítókeretet ad a tanár néni, hogy biztos talpakon álljanak a pályán. 

A kicsiket, míg biztos élen nem állnak, tanulókeret segíti az egyensúlyuk megtartásában.

A műkorcsolya-oktatás egy bemelegítő körrel kezdődik. A szülők óvó tekintetei végigkísérik a palánk mögül a kicsik első csúszásait, de aggodalomra semmi ok, amint egyikük kisiklik, Nagy Anita műkorcsolya-oktató már ott is terem, hogy jégre állítsa a kis korisokat.

Majd három csoportot alakít ki: a jégpálya egyik szélében a nagyobbak gyülekeznek, akikkel már igazi műkorcsolyaelemeket lehet gyakoroltatni, közepén a haladó korcsolyázók, a pálya másik szélében pedig a kicsik, akik most tanulják a jégen állást.

A kisebbek oktatásában Anita egyik tanítványa, Eszter is besegít, Csíkkarcfalváról jár be a városba Anitával. A kicsik a felállást gyakorolják: letérdepelnek, aztán hóangyalokat készítenek, majd jöhet a kihívás: korcsolyában felállni a jégen.

Még egy haladó korcsolyázón is könnyen kifoghatnak a nagy koncentrációt igénylő gyakorlatok, az egy lábon korcsolyázás.

A haladó korcsolyázóknak Anita előbb a hátrakorcsolyázást mutatja meg és vele együtt a hátrafékezést. Aztán jöhet a guggolva csúszás, majd a gyerekek egyik lábukat megfogva kell eljussanak a pálya másik szélébe. A játék sem marad el, egy pillanatban teniszlabdák gurulnak a jégen, a kicsik feladata az, hogy egy kosárba gyűjtsék őket.

A nagyobbak eközben műkorcsolya-technikákat gyakorolnak: előre- majd hátra koszorúzással kezdik, aztán az egy lábon korcsolyázásra összpontosítanak, figyelve a helyes tartásra. Innen már talán a Biellmann-fogás (a korcsolyázó két kézzel a háta mögött a feje fölé emelve a lábát megfogja a korcsolyája pengéjét – szerk. megj.) sincs messze. Anita, bár úgy tűnik, hogy a kisebbekkel van elfoglalva, rögtön ott terem a nagyok mellett, hogy javítson a lányok hibás technikáján.

Egyensúly, erő, tartás: ezek mind mind nagyon fontosak – magyarázza Anita – a cél az, hogy minél jobban elsajátítsák a gyerekek az alapokat. „Ezeket a technikákat most egy ideig gyakorolni fogjuk, de persze, játékkal kombinálva, hogy ne legyen unalmas az óra.” 

Kiből lesz műkorcsolyázó?

– Annyira változatosak a gyerekek, és a szint is annyira változatos, hogy ezt így még nem tudnám megmondani, hogy mindenkiből műkorcsolyázó lesz-e vagy sem, de a cél, hogy megtanuljanak korcsolyázni, tanuljanak egy kicsi technikát.

Az, hogy ki akarja folytatni műkorcsolyával, az idővel úgyis eldől, meg abból is fog látszani, hogy ki hogyan sajátítja el a gyakorlatokat – magyarázza Anita, akit arra kérek, mesélje el, mikor indult az ő pályafutása műkorcsolyázóként.

Ha egy kis koris kisiklik, Nagy Anita műkorcsolya-oktató már ott is terem, hogy jégre állítsa.

– Nekem? Húha, hát ötéves koromban indult, amikor egy hokimeccsen voltunk a szüleimmel, és ott láttuk meg, hogy van műkorcsolya Csíkszeredában. Kiderült, hogy apukám is műkorcsolyázott valamikor, aztán a nővéremmel együtt elkezdtünk korcsolyázni – meséli Anita. 

Már a kezdetektől a műkorcsolya felé szakosodott, a műkorcsolyázás az egész gyerekkorát kitöltötte: ötkor kelt, hatra edzésre mentek, majd innen iskolába. „Amikor napközben volt üres jég, felmentünk a pályára, és apu edzett minket. Kicsit megszöktünk a suliból néha. A legjobb érzés az volt, amikor szabadon korizhattunk, akkor nem volt szabály, nem kellett megfelelni senkinek” – emlékszik vissza. 

Nagy Anita első versenye hatévesen volt, majd 11 évesen bekerült a román válogatottba. Ekkor tapasztalta meg, milyen is az az igazi élsportolói élet: napi három edzés volt, két jégedzés, valamint egy száraz edzés. Utóbbi nyújtásból, erőedzésből állt, technikai edzések voltak, a balettórától kezdve a tánccal összekombinálva, magyarázza.

Négy évvel később, 2007-ben részt vett a pyeongchangi ötkarikás játékok főpróbáján, majd 2009-ben meghívást kapott a lengyelországi ifjúsági olimpiára. Mielőtt elvégezte a sportegyetemet Bukarestben, és hazatért Székelyföldre, hogy műkorcsolyát oktasson, 2012 és 2014 között Spanyolországban a Peter Pan On Ice revüben korcsolyázott. 

Már a verseny sem olyan, mint régen

– Amikor én koriztam – meséli Anita –, nekem Kiira Korpi volt a példaképem, nagyon szerettem a stílusát, fiúk közül ott volt Jagugyin, vagy persze, ahogy mindenkinek, Plushenko. Akkoriban ők a pályafutásuk csúcsán voltak, minden versenyt néztünk, mert akkor még mutatták a tévében, de most olyan ritkán mutatják. Néha el lehet kapni, de már a verseny sem ugyanolyan, mint régen… A mostani műkorcsolyázók nagyon hamar elérik a csúcsot, 14-15 évesen már az összes négyfordulatos ugrást tudják, vagy ha nem is az összeset, akkor legalább kettőt, tehát már effektív nincs, ahova fejlődjenek, olyan gyorsan tanulnak. Most már ritka olyan műkorcsolyázót látni, aki huszonöt-huszonhat éves.” 

Heti két edzéssel nem tudnak bajnokokká válni

– Azt látom, hogy Udvarhelyen nagyon nagy igény van a korcsolyázásra, most még nem tudom eldönteni, hogy kimondottan arra van igény, hogy a gyerek megtanuljon korcsolyázni, vagy tényleg a műkorcsolyára van igény.

Egyéni órára sajnos nincs lehetőség, mert nem kapnak üres jeget, mondja Anita. Csíkban azért is nem próbálkozott egyéni oktatással, mert úgy érzi, nincs lehetőség rá, hogy napközben üres jeget kapjanak: „ez a mentalitás már beállt több mint harminc éve, ötkor kelnek a gyerekek, hatra mennek edzésre. Ebből nem akarnak engedni, mert rengeteg a hokis, akik többször elfoglalják a pályát. Hargita megyében főként a jéghokira fektetődik hangsúly azért, mert több gyereket és különböző korosztályokat meg tudnak mozgatni.” – magyarázza Anita. 

Ha reálisan nézzük, – hogyha élsportolókat szeretnénk belőlük csinálni – az ideális az az, hogy három és öt év között már elkezdjen a gyerek korcsolyázni és már a műkorcsolya-technikákat is elsajátítsa. Amatőr szinten természetesen belefér, hogy 15-16 évesen is nekifogjanak korcsolyázni, de heti két edzéssel nem lehet belőlük bajnokot csinálni, véli Anita. Hozzáteszi, számára az a cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, megtanuljanak korcsolyázni.

Egy karácsonyi előadás összeállítása 

is szerepel Anita tervei között, és ha már verseny, amatőr versenyekre pályázna a gyerekekkel: 

– Bukarestben van egy amatőr verseny, mindig május elején szokott lenni, ott a gyerek nem csalódik, mindenki meg tudja mutatni, hogy mit tud, korosztályának megfelelően. Ez nekik egy jó élmény: van műkorcsolya ruha, haj, smink, az nekik egy szuper élmény és nem csalódnak. Az is lehet, hogy ha ezzel a heti két edzéssel elmennénk egy román bajnokságra, az egy csalódás lenne nekik, mert iszonyú nagy lenne a különbség a többiekhez képest. 

Műkorcsolya-oktatásra minden kedden délután 17 órától és pénteken 16 órától várják a gyerekeket. Jelentkezésre már nincs lehetőség, minden hely betelt az idei szezonban.