Hét perc alatt hetet szórt Kolozsvár a dudaszó után

Fotók: GÁL ELŐD

Nagyon ijesztően indult a székelyudvarhelyi Hargita Kézilabda Klub vasárnapi bajnokija, amikor a másodosztályos tabella második helyén álló Kolozsvári U-t fogadták a városi sportcsarnokban. Bár optimizmusra adott okot, hogy végre sok cserével, a bevethető fogarasi alakulattal, a sérüléséből visszatérő Lavinia Heleriával és Larisa Cerghittel állt ki Mester Zsolt edző csapata, a vendégek villámrajtot vettek, Barbos, Zegrean és Dumitrascu góljaival 7 perc után 0–7 állt az eredményjelzőn.

Nem sikerült, vagy csak nagyon nehezen tiszta lövőhelyzetet kidolgozniuk az udvarhelyieknek, végül a tizedik percben Miklós Enikő megtörte a gólcsendet, de ez sem állította meg a kolozsváriakat, akik további találataikkal beállították, majd stabilizálták 10 gólos előnyüket. András Anett első félidő végén dobott gólja 9–19-es félidei állást eredményezett.

A második játékrész sem kezdődött sokkal jobban a hazaiaknak, akik kapujában csere történt, Bíró Melindát Sánduly Zsófia váltotta. A kolozsváriak megint nagy tempóban, négy dobottal és kapott gól nélkül kezdték a félidőt.

Chiratcu Andi volt, aki megnyitotta az udvarhelyi gólok sorát, de védekezésben továbbra sem sikerült megállítani a vendégeket, akik saját maguk dolgát nehezítették szabálytalanságaikkal. Míg az udvarhelyieket csupán egyszer, őket hat alkalommal büntették kétperces kiállítással a játékvezetők. A megítélt hétméteresek száma is több volt a hazaiaknak, de ezzel együtt is sikerült ráverni tíz gólt az udvarhelyiekre az U-nak a második félidőben is, és még ha voltak is jó pillanatai Mester Zsolt alakulatának, végül több mint húsz góllal, 17–38 arányban nyert Kolozsvár.

„Fel akarnak jutni, van még négy meccsük, utána osztályozót játszanak, most ők mindent meg kellett, hogy tegyenek” – magyarázta Mester, hozzátéve, hogy nagyon hosszú szünet után játszottak újra együtt az udvarhelyi lányok, és ezalatt volt a húsvét, a május elseje, készülni sem tudtak sokat együtt. „Így nehéz, résztaktikai feladatokat tudunk gyakorolni, csapattaktikát alig, mert nincs együtt a társaság. Szép, amikor egy-egy részeredmény olyan motiváltságot tud adni, hogy csapatszinten is komolyabb egységet mutatunk, de azt figyelembe kell vennünk, hogy megtörténhet nálunk, hogy nem úgy jön ki a lépés” – fogalmazott, majd a csapat kapusait külön emelte ki, „szívvel, alázattal végezték a feladatukat, sajnos nem tudtunk csapatként melléjük fejlődni”.

Az udvarhelyi együttesnek nem maradt sok hátra a szezonból, a maradék három fordulóban két idegenbeli meccset játszanak, a következőt Tordán, május 17-én, majd Temesváron zárják a szezont, a kettő között előtte egy hazai meccs is lesz, mégpedig a kézilabda szövetség előzetes menetrendje szerint május 25-én fogadják a vásárhelyi csapatot.

Az udvarhelyiek továbbra is pont nélkül állnak – megverték ugyan Nagyváradot, az visszalépett a bajnokságtól – és tizenegyedikek a tabellán, a tizedik Temesvár, és a kilencedik helyen álló Vásárhely ellen lehet a legtöbb esélyük pontokat szerezni.

„Úgy futottunk neki a kolozsvári mérkőzésnek, hogy ez egy felvezetője legyen a következő háromnak, én az utolsó két mérkőzésre szeretném, hogy azok a résztaktikai elemek, amikről beszéltem, gólokat hozzanak, és egy-két pontot ragadjunk meg” – mondta az edző.