Házi karanténba kerül a kormány

Házi karanténba kerül a kormány valamennyi minisztere és a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testületének és szenátusi frakciójának minden tagja, miután a párt egyik szenátorát koronavírus-fertőzöttnek találták – jelentette be Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök a pénteken tartott sajtótájékoztatón.

A szóban forgó Virgil Chițac szenátor részt vett a romániai kormányválság feloldásával kapcsolatos politikai egyeztetéseken, és fennáll a veszélye, hogy mások is megfertőződtek – ez indokolta az intézkedést.

A miniszterelnök bejelentette: a kormány egyik protokollvillájába vonul házi karanténba, ahol minden lehetősége meglesz, hogy továbbvigye hivatalát. Arra kérte a kormány tagjait, hogy szigeteljék el magukat, és csakis telefonon, elektronikus úton lépjenek kapcsolatba egymással, munkatársaikkal.

A kormány minden tagjától és a PNL azon politikusaitól, akik kapcsolatba kerültek fertőzött kollégájukkal, mintát vesznek, amelyen elvégzik a koronavírus-tesztet, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.